Mocskolták a Fradi fideszes Győzikéjét az Üllői úti stadionban

Föld S. Péter 2023. október 11. 15:05 2023. okt. 11. 15:05

Rögtön az elején szögezzük le, merthogy alapvetés: senkit sem szabad bántani, szidalmazni a bőrszíne, származása, vallása, nemi identitása, vagy éppen politikai meggyőződése miatt. Ez volna a normálisan elvárható viselkedés, futballpályán és azon kívül. Minderről azért érdemes sokadszorra is beszélni, mert vasárnap a DVSC szurkolói rasszista, gyűlöletkeltő rigmusokkal ócsárolták a családjával együtt a VIP-páholyba látogató Gáspár Győzőt, ismertebb nevén Győzikét. „Mocskos cigány, büdös cigány, fideszes cigány. Győzike, Győzike, fideszes gecike” – skandálták boldogan a debreceni drukkerek.

Győzike érthető módon kiakadt a történteken. „Így még soha nem aláztak meg, én szurkolni mentem, nem kiabálni. A pályán nincs gyűlölet” – mondta a mérkőzés után a showman.

A pályán talán tényleg nincs gyűlölködés, ott a legtöbb esetben sportemberek csapnak össze, számtalanszor láthattuk a tévéközvetítéseken, hogy gyakran még a legkeményebb mérkőzések után is összeölelkeznek és mezt cserélnek az ellenfelek. A lelátón és a pályán túli életben azonban más világ van, olyan, ahol nem a sportban szokásos szabályok érvényesek. 

A gyűlölet nem pálya, hirdetik majd minden meccsen hatalmas molinókon, ám ez csak az elmélet, amelyet még nem sikerült a gyakorlatba is átvinni. Győzike most azzal húzta ki a gyufát, azzal érdemelte ki a talán még a szokottnál is hevesebb indulatokat, hogy az utóbbi néhány évben felfedezte magában a Fradi drukkert, s nem utolsósorban a Fidesz-szimpatizánst. Orbán Viktorral, Szijjártó Péterrel és Kubatov Gáborral fotózkodott, a Bayer Zsolték által gründolt Békemeneten az első sorokban menetelt, mindennek a tetejébe még a Fideszbe is belépett. 

Gáspár Győzőnek, amikor még csupán Győzike volt, nem volt ennyire látványos problémája a cigányságával, s ha nem zöld nyakkendőben, a Kubatov Gábor Fradi-elnöktől kapott jeggyel a VIP-páholyban nézi a meccset a családjával, minden bizonnyal most is megúszta volna a bekiabálásokat. Ám Gáspár Győzőnek kevés volt a győzikeség, az, hogy amikor még javában futott a Győzike-show, a szükségesnél is cigányosabban beszélt, mindemellett furcsa helyzetekbe hozta magát és családját, akik állandóan hangosan ordibáltak egymással, mintha a romák mást sem tudnának, csak hangoskodni és ellenszenvesnek látszani. 

Gáspár Győzőnek jól jövedelmezett a Győzike-show, ám a magyarországi cigányságnak csak kára származott belőle. (Persze a romáknak Győzike nélkül is van elég bajuk, de ez egy másik történet, amiről inkább Farkas Flórián és társai tehetnek.)

2021 júniusában a portugálok elleni mérkőzésen Cristiano Ronaldót, az akkori futballvilág egyik legjobbját buzizták az utcán a mérkőzésre vonuló magyar szurkolók. Mentség nincs a történtekre, magyarázat annál inkább. Magyarország ma olyan hely, ahol nem csak úgy lehet szegény az ember, ha nincs munkája, és nem jut fedél a feje fölé. Magyarországon ma úgy is lehet szegénynek lenni, ha az ember dolgozik, ám mégsem tud kijönni a pénzéből. Nem jut el moziba, színházba, nem tud a gyerekének rendes ruhát venni, nem tudja olyan iskolába íratni, ahol használható, versenyképes ismeretekre tanítják.

Miért ne lettek volna frusztráltak a portugálok elleni meccsre vonuló emberek, amikor egy olyan országban élnek, ahol a hatalom fura urai szétlopják az országot, helikopterrel járnak lakodalomba, luxusjachton orgiáznak, bagóért adják használatba a Várban a lakásokat a csókosoknak, kiárusítják Magyarországot a Kínai Népköztársaságnak, törvényileg mossák össze a melegeket a pedofilokkal.

Hatékonyabb lenne persze, ha ezek az elkeseredett magyarok nem Gáspár Győzőt ócsárolnák, hanem – persze más jelszavakkal – gyakrabban és nagyobb számban vonulnának. Nemcsak Budapesten, hanem a vidéki városokban és falvakban, és nem néhány ezren lennének, hanem sokszor ennyien.

Ameddig nem ez lesz, addig marad a reménytelenség és a kilátástalanság. A megmásított múlt, az elhazudott jelen, az ellopott jövő. Mindez magyarra fordítva: Cristiano homoszekszuál, Gáspár Győző pedig „Mocskos cigány, büdös cigány, fideszes cigány. Győzike, Győzike, fideszes gecike”.