Értünk herdálnak, nem ellenünk
Százmillió forint értékben rendelt az Alapjogokért Központ 200 darab diótörőt, száz sajtkészkészletet és egyéb, a mindennapi életben használatos tárgyakat a kormányhoz közel álló, egykor Rogán Antal Pasa parki szomszédjaként ismert Balásy Gyula érdekeltségében lévő New Land Media Kft.-től. Az Alapjogokért Központot 2013-ban alapították, mint a honlapjuk beköszöntőjében olvasható, azzal a céllal, hogy „megőrizze a nemzeti identitást, a szuverenitást és a keresztény hagyományokat a globalizáció és a geopolitikai változások közepette”.
A cél nemes, az ehhez vezető út pedig diótörőkkel és sajtkészletekkel van kikövezve. A központ jogi és politikai tevékenységét egyébként „az Isten, Haza, Család hármas értékrendje vezérli”, amely – ugyancsak a honlapon olvasható szöveg szerint – „szemben áll az emberi jogi fundamentalizmussal és a politikai korrektséggel. A központ jogi és politikai kutatásokat folytat, különös tekintettel az alkotmányjogra, az uniós jogra és a globális politikai eseményekre.”
Nem vagyunk a téma szakértői, így látatlanban el kell fogadnunk, hogy e célok eléréséhez alapvető fontosságú, hogy a fenti tárgyakon kívül, saját logós titokzoknikat, naptejet, úszógumit, üveggyertyát is rendeltek. Első megközelítésben ugyan nem látszik egyértelműnek, hogy mi célt szolgálhat egy saját logóval ellátott, elnevezéséből is következően kevesek által látott titokzokni, az úszógumikról, a naptejekről vagy éppen az üveggyertyáról nem is beszélve.
Ezek azonban csak az átlagember dilemmái, s leginkább azokban vetődhet fel e földi javak beszerzésének szükségessége, akik még soha nem dolgoztak az Alapjogokért Központnál, ezért halványlila fogalmuk sem lehet arról, hogy mi szolgálja leginkább a nemzeti identitást, a szuverenitást és a keresztény hagyományokat, különös tekintettel a globalizációra, valamint a geopolitikkai változásokra.
Nem az Alapjogokért Központ az egyetlen, amely hivatalos tevékenységi körétől látszólag távoli eszközökkel kívánja nemes céljait elérni. 2018-ban például nem kis port kavart, valamint némi derültséget is keltett, amikor kiderült, hogy a KDNP akkor 17 tagú frakciója az előző évben összesen 1,2 millió forintot költött el lekvárok vásárlására. Hogy milyen lekvárokat kultiváltak a Fidesz szatelitpártjának édesszájú tagjai, az sajnos nem derült ki az adatokból, pedig bizonyára tanulságos lett volna, ha tudjuk, hogy a kereszténydemokrata képviselők az eperből, a barackból, netán a szilvából készült lekvárokat részesítették előnyben. Mindez azóta is rejtély, rövid számolás után viszont annyit tudhatunk, hogy ebből a pénzből – egyenlő, igazságos elosztást feltételezve – minden képviselőnek 70 üveg jutott. Azon most tényleg nem poénkodnánk, hogy az akkori kereszténydemokraták 224 ezerért gerincerősítő székeket is vásároltak, bár érdekes lehet, vajon a gerincet erősítő berendezések beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket.
Az Alapjogokért Központ által most diótörőkkel, úszógumikkal és egyéb, a politikai munkához elengedhetetlennek tartott megrendelésekkel megkínált Balásy Gyula nemcsak arról ismert, hogy a kormányhoz közeli nagyvállalkozóként tartják számon. Azzal is magára vonta a köz figyelmét, hogy 2023-ban levetette a nevét a legbefolyásosabb médiavezetők listájáról. A Marketing & Média kiadvány évről-évre közzéteszi a legsikeresebb médiaszereplők névsorát, s ezen a listán Balásy 2022-ben még az ötödik helyen szerepelt, ám egy évvel később már nem volt rajta a listán. Nem azért, mintha befuccsolt volna a vállalkozása, hanem mert ügyvédi felszólítással érte el, hogy ne szerepeljen az önmagában távolról sem szégyenteljes összeállításban.
Balásy Gyula cégei, a New Land Média és a Lounge Group amúgy évek óta jelentős részt vállalnak a kormányzati kommunikációra szánt pénzek elköltésében. Hozzájuk köthető például az „Állítsuk meg Brüsszelt!” plakátkampány, a Soros Györgyöt támadó kék plakátokkal is ők rondították tele az országot, 2019 végén pedig a kormány velük kötött 150 milliárd forintos keretmegállapodást, hogy elmondhassák az embereknek, mennyi jót tett velük az Orbán-kormány.
Hogy Balásy mostanság is befolyásosnak számít, az csak sejthető: vagyonát 2025-ben a Forbes által összeállított listán mintegy 79 milliárd forintra becsülték, ami a 34. helyet jelentette a 100 leggazdagabb magyarok listáján.