Ábrahám Edit kés alá feküdt?!
|
2015. június 12. 12:24
2015. jún. 12. 12:24
Ábrahám Edit az elmúlt hónapok alatt sokat fiatalodott, a gyors változását többen sebészkés munkájának tulajdonították. A Bartátok közt egykori Berényi Claudiája kiakadt a plasztikavádon, hiszen köztudott, hogy a természetes megoldások híve, ezért is vett részt egy rendhagyó magyarországi kutatásban, mely során baktövis-kivonatot tartalmazó kapszulát és krémet tesztelte.
A színésznő rajongói oldalán kelt ki magából. Úgy látszik igazán érzékenyen érintette a vád, ami Edit állítása szerint teljesen alaptalan.
- Felhívott egy újságíró, hogy plasztikázott hírességekről készít összeállítást és nyilatkozzak neki. A döbbenettől először szóhoz sem jutottam, miközben ő azt is mondta, tudja, hogy ugyanaz a doktor végezte az állítólagos beavatkozásomat, mint xy színésznőnek és erről neki cikket kell írnia.
Innen is üzenem, hogy NEM PLASZTIKÁZTATTAM. Az én receptem könnyen követhető: már jó ideje napi nyolc órát alszom, a T-kód kutatás óta használom a baktövist, boldog a házasságom, és ami még legalább ennyire fontos: nem hagyom, hogy ilyen és ehhez hasonló napi bosszúságok hosszan negatív energiákat generáljanak az életemben, mert annál pusztítóbb nemigen van. Szóval Hölgyeim, félre a plasztikával! - tisztázta magát Edit a közösségi oldalán.