Így él a nyilvánosság elől elvonult Nagy Bandó András

HírKlikk 2019. június 28. 06:53 2019. jún. 28. 06:53

Nagy Bandó András a Bestnek adott interjúban beszélt a mindennapjairól, hogy milyen jól érzi magát. A nyilvánosság elől elvonult művész Pécsen él a kilencéves lányával és a feleségével.

Folyton munkálkodom, írok, karbantartom magam, a teniszezést ugyan abbahagytam a sérült vállam miatt, de naponta nyolc-tíz kilométert nyomok le a futópadon, idén már ezer kilóméter van bennem. Kevés hetvenes csinálná utánam 

- mondta a Bestnek az író-humorista. 

A teniszezés utáni mozgáshiány miatt súlyfölöslegem lett, fölmentem kilencven kilóra, ami terhelte a gerincemet, a szívemet, de ezzel a napi mozgással lementem nyolcvanra, és így már jól érzem magam a bőrömben. Úszni nyaranta Orfűre járok, napi 60-80 perc a penzumon, imádom azt a magányomra települő csöndet és nyugalmat. Felelősségteljes férj és apa vagyok, minden éves kontrollt megejtek, urológus, fogorvos, kardiológus. A szívem a legkritikusabb pontom, szeptember óta pacemakerfüggő lettem, a szívem a kis műszerre hagyatkozik, a ritmuszavar már csak emlék

– nyilatkozta Nagy Bandó András. 

Elmondta még a lapnak, hogy inkább a családjával, illetve a könyveivel foglalkozik. Annyi éves akar lenni, amennyi egy kilencéves lány apjához passzol.

Forrás: Best magazin