Nagy Bandó: minden napra egy rajz

Minap tetted közzé, hogy július 7-én karikatúra kiállításod nyílik Szegeden, a Kárász utcán. Aki nem ismeri az indulásodat, azt gondolja, már megint új dologba fogtál.

Aki meg ismer, tudja, hogy visszatértem a kezdetemhez. Az első karikatúráimat középiskolámban raktam ki az osztály faliújságjára, majd elég érettek lettek ahhoz és arra, hogy a Délmagyarország és a Szegedi Egyetem is lehozza őket. Abszolút autodidakta voltam és vagyok, igaz, gyermekkorom óta rajzolok.

A „Bandó” szignód már akkor is ott volt a rajzokon?

Persze, ez is köztudott, a kis virág is mindig ott volt az „ó” ékezetén. Még a humorista pályám is a rajzokból indult: Szegeden, a Tanárképző Főiskolán volt egy karikatúra kiállításom, és a fősulisok azt kérték, nyissam is meg, de úgy, hogy fölolvasok a humoreszkjeimből. „Humoristaként” ez volt az első önálló estem, 1973 szeptemberében.

Később óriási sikered volt a „Szénnel a kézben” című rajzos, zenei montázsra készült műsoroddal is, ezt azóta is sokan csodálják meg a youtube-on.

Ez is Szegedhez kötődik. A Szeged Bárban konferáltam, és a főnök, Jancsika Sanyi ötlete volt, hogy ne csak szövegeljek, ha már „olyan jól” rajzolok. Akkor még nem rajzoltam „olyan jól”, de a Mindenki másképp csinálja című LGT-s számot már végignyomtam, szakaszonként egy-egy rajzzal, nagyon pörögve. Később készült az 50 perces zenei montázs, és az abból kiemelt blokk már tévés siker is lett. Ez látható a Neten.

Ez alaposan elütött minden addigi humorista produkciótól. Még ma is hallani, hogy ez a pasi még ebben is tehetséges.

Amikor 1983-ban a Kész cirkusz című tévés műsorban bemutattam az egyensúlyozó számomat, akkor is ezt mondták. Az ÉS-ben csak engem dicsért a kritikus, és a sikerét igazán az mutatja, hogy a Fővárosi Nagycirkusz pár artistája azt mondta, hogy ezzel a számmal bármikor bevennének a műsorukba, ha semmi más dolgom nem akad.

De akadt. Amióta ismerlek, mindig akadt dolgod, és mindig új és még újabb dolgokkal álltál elő. A gyermekeknek írt verseid, a regényeid, és egyéb könyveid is meglepték az olvasóidat.

Ezek közül is többet én illusztráltam, tehát a rajzolás nem maradt el, de a karikatúrák már nem születtek meg, inkább publicisztikákat írtam, így mondtam el, mit gondolok a közéletről.

Most újra tömören, rajzban fogalmazol. Melyik a nehezebb?

A rajzolás. De nyugtatóbb is. Ez a szöszölés kedvemre való. A kiállítás címe: BÉLYEGALBUM, ugyanis azt találtam ki, hogy minden kirakott rajz bélyegforma lesz, perforációs szélekkel. A kiállításon dolgozó kreatív emberek még megtoldották, és postai bélyegzők nyomatai is díszítik majd a kitett rajzokat.

És hogy került mindebbe a kislányod, Gvendolin?

Gyakran festünk és rajzolunk együtt, nálunk ez családi program: anya, apa és a gyermek rajzol, fest. Ez esetben egyszerűen mellém ült, a rajzasztallá lett íróasztalom oldalához, és percek múlva előtte láttam a rajzaim „másolatát”. Nos, mivel ez nem egy képcsarnokbeli „komoly” tárlat lesz, hanem egy sétáló, jövő-menő embereknek szánt fölüdülés, úgy gondoltam, bőven belefér, hogy az ő rajzai is ott díszelegjenek a paravánokon. Természetesen ezt ő is nagyon szerette volna, és fülig mosoly volt a vége, mert teljesült a vágya.

Témáid a közéletből jöttek, vagy mindenfelől?

Természetesen „valami” minden rajz mögött van, a közélet és a politika nagyjából 30-40 százalékát teszi ki az anyagnak. Egem mindig minden érdekelt, így erről a „mindenről” rajzoltam. Egykor, a szegedi lapok után Kaján Tibor mutatott be a hajdani Új Tükörben, őt sokan tartjuk mesterünknek. Én az ő vonalát követtem mindig, most is így történt. Nem párbeszédes rajzokat tettem papírra, jobbára csak cím, vagy az sem került melléjük. Hol a rajz, hol a színezés, hol a szöveg kényszeríti a szemlélőt az asszociációra, hol együtt a három.

És mi lesz az a kis kiadvány, amivel kapcsolatban azt ígérted, hogy a megnyitón lesz kapható?

Meg utána is, ha keresik. Úgy gondoltam, a kiállítás emlékét sokan hazaviszik, de biztosan akadnak majd, akik a rajzokat is vinnék, vagy olyanok is, akik nem látják, de szeretnék. Ezért nyomtattam ki a kiállítás teljes anyagát tartalmazó könyvecskét, számozott példányokkal. Gondolom, öröme lesz a gyűjtőknek és a baráti „rajongóknak”. Aki ott nem jut hozzá, az bemegy a webáruházamba (www.bando.hu), és megrendeli.

A kiállítás három hétig lesz látható, tehát július végéig. És aztán mi lesz? Ugye, ezzel nem zárul le a karikatúrista föléledésed?

Természetesen folytatom, sőt azt gondoltam, már a megnyitó előtt elkezdem a rajzaim posztolását a facebook oldalamon. Minden napra egy rajz, hogy a híres meséskönyv címét plagizáljam. Ezek aztán egyben is láthatók lesznek az instagramon és a bando.hu-n, ahol már eddig is volt pár rajzom a régiekből. Igyekszem naprakész lenni, és lesz annyi rajzom, hogy ha egy-két napon nem születne ötletem, akkor is kikerülne egy-egy rajz.

Ízelítőül már kaptunk tőled néhány rajzot. Ezen például elég sommás vélemény a magyar fociról.

Igen, engem most a foci VB is foglalkoztat. Azon gondolkodtam, jobb, hogy nem jutottunk ki. Nincs olyan csoport, amelyikben akár csak pontot rabolhattunk volna. És nincs egyetlen olyan ország, ahol annyi közpénzt beletettek volna a semmit érő fociba, mint nálunk, teljesen fölöslegesen. És úgy vélem, egyetlen olyan ország sincs a földön, ahol ennyi pénzt kivettek volna magáncélra abból a közpénzből, amiből lezüllesztették a focit. Most megint kapitányt cseréltek. Minek? Csapatot kéne cserélni, de nincs kiből-miből, üres a kispad. Szépen kérem az illetékes főfocistát: kergesse szét a bandát, a bandáját, és csak azért, hogy porig égjünk, ne tűzze ki célul, hogy kijussunk akár EB-re, akár VB-re. Ott már fociznak… Most három másik rajzomat is adom, a többit meg majd a kiállításon láthatják az érdeklődők.