„Könnyeznem kell és folyton viccelek"

De ki is volt K. G. Gy., akit így becéz minden szakmabeli és barát? Tizennyolc éves korában, 1944 nyarán a bori táborba hurcolták. Túlélte. A tábor kiürítésekor Tito partizánjai felszabadították a menetoszlopot, amelyben Magyarország felé indították, amint Radnóti Miklóst is egy másik csoportban. K. G. Gy. a partizántáborból kalandos úton jutott el Palesztinába. Az első arab-izraeli háború idején katona és rendőr volt, leszerelése után mezőgazdasági munkásként, kocsisként, kőművesként dolgozott. Három regénye – köztük a hatvanas évek végén megjelent Avraham Bogatir hét napja, majd a következő tíz év alatt megjelent Hova tűntek a katonák? és A történet vége – erről az időszakról szól. 1951-ben tért haza.

Horváth Ádám rendezőnek köszönhetem, hogy megismertem. A neves filmrendező mindkettőnket felkért a Szomszédok című tévésorozat írójának. Írtunk is egy-egy részt. Aztán – Gyurival teljes összhangban – szerettünk volna némi szexuális szálat szőni a népszerű történetbe. Akkor Horváth Ádám mind a kettőnket elbocsátott. Igaza volt. Ő ismerte a közönségét. (Mondjuk, bennünket nem ismert, ezért kínálta fel a feladatot.)

Ezután, szokásos őrült ötleteim egyikeként úgy döntöttem, hogy K. G. Gy.-t elviszem Izraelbe. Miért? Mert az nem lehet, hogy az író, aki az Avraham Bogatirért szintén Nobel díjat érdemelt volna, (még Kossuth díjat sem kapott!) ne lássa negyven év után, mi lett az országból, amiért majdnem meghalt. És amiről – szerintem is – a leghitelesebb regényeket írta. Mint Amosz Kenan, az egykori híres terrorista és író nyilatkozta: „ha van Erec Jiszraélnek feledhetetlen illata, az itt Budapesten került egy könyvbe… Minálunk már nem éreznénk ezt az illatot sehol…”

Másfél-két évig álmodoztam a közös útról, amit később – egy dokumentumfilm készítésének tervével – Szegvári Katalin is támogatott a tévétől.

Gyuri félt a visszatéréstől. Félt az emlékektől, az érzelmi megrázkódtatástól. Hetven éves volt és komoly műtétek után. Amint Eszéki Erzsébetnek mondta egy interjúban: „ahogy közeledett az indulás napja, egyre inkább rettegtem”.

Aztán leszállt a repülőgépről, és bár azt mondta: „könnyeznem kell és folyton viccelek”, de boldog volt. Részben talán azért is, mert negyven év után még mindig úgy beszélt héberül, mint egy szabre: egy született izraeli. A reptéren a regényben megénekelt Avraham Bogatir valódi alakjának lánya, Rina várta.

Aztán találkozott Amosz Kenannal, az íróval, Rónai Andrással (Ficsúrral) a színésszel, meg néhány olvasójával, illetve egykori szerelmével is.

Gedarában régi katonatársai gyűltek össze a köszöntésére.

K. G. Gy. a Siratófalnál (Fotó: Révész Tamás)

Persze közös életükre, az egykori Palesztinára és a zsidó állam születésére mindenki másképpen emlékezett. Ja, kérem!… A megszépítő messzeség, ugye… Az egyetlen hiteles tanút, szerintem, Kardos G. Györgynek hívták. Az írók memóriája pontos – ez foglalkozási ártalom. A földműves, a farmer vagy a vaskereskedő, szóval a közember már nem emlékszik a „csúf dolgokra”. A tudata alá passzírozza.

Javasolnám az ifjú izraelieknek, hogy olvassák el az Avraham Bogatirt, hogy az országuk születésének történetét, Erec Jiszraél feledhetetlen illatát megismerjék.

(Mellesleg sohasem értettem, miért nem kapott K. G. Gy. valami irodalmi vagy más díjat a regényeiért Izraeltől. Néhai húgom, a magyar turizmus tel-avivi irodájának egykori vezetője világosított fel: „Hülye vagy? Azt várod, hogy Izrael bevallja, mi történt valójában az ország születése idején? A többi ország talán nem szépíti meg a múltját?” Igaza volt Panninak. Ha élne, és ismerné a mai magyar történelmi emlékezést, akkor Izraelt az őszinteség világbajnokának tartaná.)

Csodálatos utunk volt Gyurival, feleségével, Anikóval és a fiúkkal, Danival. Meg a televíziós stábbal, amelyet sajnos végül – könyve bemutatója miatt – nem Szegvári Katalin vezetett.

Találkozás Rónai Andrással (Fotó: Révész Tamás)

A dokumentumfilm elkészült, rendezője Sós Mária, operatőre az ifjabb Vitray Tamás volt. Remélem, még megvan az archívumban, és az évforduló alkalmából műsorra tűzik.

K. G. Gy., miután együtt megírtuk a Patika című sorozatot a hozzánk illő szexuális kilengésekkel, még egyszer kilátogatott Izraelbe. Ez volt a búcsú.

Gyuri 1997. november 22-én hagyott el minket. Remélem, mi sohasem hagyjuk el őt. És hiszek abban is, hogy lesz majd egy új, izraeli generáció, amelyik meghajtja a zászlót K. G. Gy. életműve előtt. Poszthumusz.

Nógrádi Gábor

(Ma, május 7-én, 17 órakor az Írók Könyvesboltjában Spiró György, Nógrádi Gábor, Szántó T. Gábor, Forgách András és Bartók Ágnes mesélnek majd a 100 éve született íróról. Az est házigazdája Hegedűs Claudia.)