Az MRSA, már nem csak kórházi fertőzés
|
2018. január 21. 14:00
2018. jan. 21. 14:00
Az MRSA egy gyógyszerrezisztens baktérium, mely számos nehezen gyógyítható betegséget okozhat. Bár a fertőzések először főként kórházakban terjedtek, egyre több helyen fedezhető fel az MRSA.
A Staphylococcus aureus egy igen elterjedt baktérium, mely az egészséges szervezetben is megtalálható, időnként azonban elszaporodhat, és betegségeket okozhat; megtámadhatja például a szívet, a bőrt, a tüdőt, sőt az ízületeket is.
A Staphylococcus aureusnak azonban van egy olyan altípusa is, mely különösen nehezen gyógyítható fertőzéseket okozhat, mert ellenáll a kezelésére alkalmazott antibiotikumoknak, ezt nevezzük MRSA-nak, vagyis methicillin-rezisztens Staphylococcus aureusnak.
Mivel az S. aureus baktérium mindenki szervezetében megtalálható - és az MRSA is meglepően gyakori -, a fertőzés is szinte bárkit érinthet, főleg a bőr vagy a nyálkahártya sérülése esetén. A fertőzés egyik emberről a másikra is átterjedhet, például bőrkontaktussal, fertőzött tárgyakkal vagy felületekkel, illetve a fertőzött sebekből származó váladékkal, gennyel.
A legnagyobb veszélyben vannak azok, akiknek nyílt sebei vannak, illetve invazív egészségügyi eszközöket (pl. katétereket, implantátumokat, protéziseket) használnak. Az MRSA éppen ezért gyakori lehet a kórházakban vagy rehabilitációs központokban.
A legyengült immunrendszerű embereket is könnyebben támadja meg a fertőzés, így a súlyos krónikus betegségekkel küzdőket, a transzplantáltakat, a daganatos betegeket, valamint a COPD-ben, cukorbetegségben szenvedőket.
Ráadásul, nemcsak a betegeket támadhatja meg a fertőzés, hanem az egészségügyben dolgozókat is.
Szintén érintettek lehetnek azok, akik "szorosan" összezárva élnek vagy dolgoznak, gyakori közöttük a bőrkontaktus, esetleg megosztják egymás között a személyes használati tárgyaikat. A fertőzés felütheti a fejét iskolákban, kollégiumokban, börtönökben, hajléktalanszállókon is, valamint edzőtermekben, sportközpontokban is.
Különösen ügyelni kell a fertőzések megelőzésére, illetve korai felismerésére az idősotthonokban élőknél, mert náluk több olyan tényező is van, amely növeli az MRSA által okozott betegségek rizikóját: az összezártság és a legyengült immunrendszer mellett az idősebb embereknél gyakrabban alakulhatnak ki felfekvések, esetleg katétert kell náluk használni, vagy rendszeresen injekciókat kell nekik beadni.
Szintén kiemelt kockázatú csoportnak tekintik a szakemberek a gyermekeket: a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, játszóházakban nemcsak folyton közel vannak egymáshoz a gyermekek, de gyakran a használati tárgyaikat is megosztják egymással, és az is könnyen előfordulhat, hogy "elfeledkeznek" azokról az alapvető higiéniás szabályokról, például a kézmosásról, amelyek segítségével lassítani lehet az antibiotikum-rezisztens baktériumok terjedését.
Forrás: egészségkalauz.hu.