Brian May, a Queen gitárosa segített a NASA első aszteroidamintáját a Földre juttatni
A zenész-asztrofizikus közölte, hogy nagyon büszke, amiért az OSIRIS-REx csapat tagja lehetett.
Brian May neve a Queen gitárosaként vált ismertté világszerte, tudományos munkáját azonban a zenélésért sem adta fel teljesen. Asztrofizikusként bekerült a NASA OSIRIS-REx csapatába, amelynek az volt a feladata, hogy pormintát gyűjtsön a Bennu aszteroidáról – írja az Euronews.
A Bennut a Naprendszer legveszélyesebb ismert sziklájának tartják, egyes számítások szerint a következő 300 évben becsapódhat a Földbe, és éppen ezért akarnak minél többet megtudni róla. A több mint 4,5 milliárd éves aszteroidáról származó minták fontos információt hordoznak Naprendszerünk létrejöttéről.
Az űrszonda vasárnap ért földet az Egyesült Államokbeli Utah-ban, Hét évvel azután, hogy útnak indították a Bennu felé.
„Hello NASA-dolgozók, űrrajongók, aszteroida-fanatikusok. Brian May vagyok a Queentől, talán azt is tudjátok, hogy büszke tagja az OSIRIS-REx csapatnak" – üzent Brian May a NASA TV-n a földet érés után.
Brian May tudományos munkája kulcsfontosságú volt a misszió sikerességét illetően. Az űrszonda küldte adatokat felhasználva, olyan sztereoszkópikus képeket alkotott az aszteroida felszínéről, amelyek segítségével a küldetés vezetője, Dante Lauretta és csapata meghatározhatta, hol tud az űrszonda biztonságosan leszállni és mintákat gyűjteni.
Videoüzenetében Brian May bocsánatot kért a csapattól, amiért a kapszula földet érésekor nem tudott velük lenni, de éppen akkor a Queen-turnéra próbált.
Miután földre dobta a Bennun gyűjtött mintát, az OSIRIS-REx folytatja küldetését egy másik aszteroida, az Apophis felé – közölte a NASA.