Egy afrikai férfit vertek félholtra a színes bőre miatt Budapesten

HírKlikk 2025. június 23. 12:30 2025. jún. 23. 12:30

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy férfival szemben, aki a bulinegyedben származása miatt kötött bele egy másik férfiba, meglökte annak barátnőjét, majd a kialakult szóváltás közben életveszélyes sérülést is okozott.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy egy 43 éves és egy 31 éves férfi a 2023. július 8-ára virradó éjjel a VII. kerületben lévő bulinegyedben sétált, amikor szembejött velük egy általuk korábbról nem ismert, színes bőrű férfi és barátnője.

A 43 éves elkövető a sértettek által is jól hallható módon elítélő megjegyzéseket tett arra, hogy a nő a láthatóan afrikai származású férfival kézen fogva megy; a vádlott meg is lökte a nőt, akinek ettől véraláfutása lett.

A nő párja a nem elfogadható viselkedés miatt a két férfi után ment és angolul magyarázatot kért, ezután szóváltás alakult ki közte és a 43 éves elkövető között. A nő és a 31 éves férfi megpróbálta távol tartani egymástól a veszekedőket. A konfliktus közben a 43 éves elkövető hirtelen hátralépett, majd erősen arcon ütötte az inzultált férfit. A sértett az ütés következtében hátra esett, fejét tompítás nélkül beverte a talajba, elájult és életveszélyes sérülést szenvedett. A két vádlott segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt – írták.

A Fővárosi Főügyészség a 43 éves férfit életveszélyt okozó testi sértéssel, közösség tagja elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádiratában; a főügyészség végrehajtandó börtönbüntetésre ítélésére tett indítványt.

Társa ellen, mivel a vád szerint jelenlétével, fellépésével támogatta a rasszista bűncselekményt és segítséget sem nyújtott a földre esett sértettnek, bűnsegédként elkövetett közösség tagja elleni erőszak és segítségnyújtás elmulasztása a vád, vele szemben az ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt – áll a közleményben.

Forrás: MTI