Már egy éve is rendőrgyilkossággal fenyegetőzött az esztergomi robbantó
„Én is megígértem a sok patkánynak, bíróknak, ügyészeknek, rendőröknek, végrehajtó parazitáknak, hogy likvidálva lesznek, ha megpróbálják. Mindenkinek irtani kellene őket, mert ezek maguktól soha nem állnak le!” – ezeket a súlyos mondatokat fogalmazta meg majdnem pontosan egy évvel a tragikus merénylete előtt az esztergomi robbantó a közösségi oldalán. A kömörői származású J. Lászlónak nem ez volt az egyetlen zavaros bejegyzése a tragédia előtt.
Ijesztő bejegyzést tett közzé egy évvel bűntette előtt az a férfi, aki a héten önmagával együtt kioltotta egy Terrorelhárítási Központban szolgáló fegyveres életét, és súlyos megsebesítette négy társát. A kömörői származású, de Budapest után Esztergomban letelepülő férfi megosztott egy végrehajtó elleni külföldi merényletről szóló cikket, amelyhez a következő szavakat fűzte: „mintha csak rólam írták volna! Nekem ugyan csak a kocsimat akarja elrabolni úgy, hogy semmiféle adósságom nincsen és hiába bizonyítom ezt be, bevédik a rendszert és csalnak, hazudnak, erődemonstrálnak! Én is megígértem a sok patkánynak, bíróknak, ügyészeknek, rendőröknek, végrehajtó parazitáknak, hogy likvidálva lesznek, ha megpróbálják. Mindenkinek irtani kellene őket, mert ezek maguktól soha nem állnak le! (…) A baj az, hogy a legtöbb megnyomorított azt hiszi, még van veszteni valója! Gondolod, hogy én börtönbe mennék? Ha rám küldik a kommandót, akik tökig golyóállóban, meg géppisztollyal rám jönnek vagy tízen-húszan, én együttműködő leszek? Azokból is annyit viszek magammal, amennyit csak tudok! Ha mindenki ezt tette volna, aki öngyilkos lett, ezek miatt a tömeggyilkosok miatt, már rég le lennének rendezve!” – idézte szavait a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy már Kömörőn, ahonnan származott, is tartottak tőle a helyiek. Bár valaha jó módban élt a családja, de tragédiák történtek ott is: az édesapja felakasztotta magát, míg anyja halála előtt alkoholproblémákkal küzdött. Bár régi családi házát panzióként és játszóházként üzemelte volna, nem merték vinni hozzá a gyerekeket, ezért árulni kezdte az ingatlant. J. László azt is furcsa megjegyzésekkel ellátva hirdette meg, „túlélőhelynek” minősítette, mondván a nagyvárosokban hamarosan élhetetlen lesz a környezet, ezért a falvak nyújthatnak biztonságot. „Az állami terror miatt a saját lakásodat nem hagyhatod majd el anélkül, hogy ki ne tennéd magad az embertelen retorzióknak, mint ahogy azt az elmúlt két évben már bevezető szinten megtapasztalhattad” – írta kömörői ingatlanjának hirdetési szövegébe.