Nagy Bandó kétórás műsorral, új könyvvel és orfűi kiállítással jubilál

– Az azért nem semmi, hogy a pénteki, több mint kétórás zuglói műsorodról másnap a belvárosban hallottam áradozásokat! Mi a csoda történt a Civil Házban?

– Minden összejött: telt ház, idősek, középkorúak és fiatalok egyenlő arányban, és mindenre fogékonyak voltak, szóval vették a lapot, akár rafinált agytornázásra hívtam őket, akár közéleti eszmecserére.

– Egyszerű a címe: Bandó 75, amellyel egyértelművé tetted, hogy az idén jubilálsz.

– Mellé tehettem volna az 50-es számot is, hiszen 1972-ben álltam először a közönség elé, mint kezdő humorista, épp a karikatúra kiállításom megnyitóján, amiben már nem voltam kezdő. A műsorom így lett kettős: arról a korról mesélek, amiben 75 évet éltem, és azt mondom el, hogy mi adott témát az elmúlt 50 esztendőben.

– Ennyi idősen kevesen állnak pódiumra, te meg most vágsz bele egy turnéba. Szép és izgalmas kihívás. Mi motivált?

– Először is: Sándor Gyuri szintén kitartóan szerepelt ilyen korúként. Másodszor pedig: nem az adott kor számít, hanem, hogy van-e (még) mondandód. Több, mint kéne. De: a hajdani egyetlen közönséget, azokat, akik sportcsarnokokat töltöttek meg, vagy azokat, akiknek köszönhetően kétszer lett tele az Erkel, megfelezte a mai hatalom.

– Ez érzékelhető?

– Persze. A Fidesz híveinek minden tiltott, amiből információkat gyűjtve tájékozódhatnának. Nem sorolom, amit nem Lőrinc bitorol, az csakis rossz lehet, és árthat. A média nem gomba, amiről mások mondják meg, hogy mérges vagy sem. A média lehetőséget ad arra, hogy tájékozódj. Aki másként gondolkodó, az csakis rossz ember lehet, erre nevelnek az agymosók, és közben a híveik nem veszik észre, hogy talán épp az őket fanatizálók csapják be őket.

– Áruld el, hogy csinálod, hogy 75 évesen is tele vagy energiával, és ilyen kiadós műsorokat adsz elő?

– Ellentétben az agymosó lakájmédiák fake news-aival abszolút alkoholmentesen és sportosan élek, és elég egészségesen étkezem. Emellett minden nap edzek, ép test, ép lélek. És ahogy mondod, nem nézem, hogy mikor jár le a műsoridőm, órám sincs. Az öt évvel ezelőtti estem első része két órás volt, majd szünet után még másfél óra múltidéző szövegek. Régi elvem: úgy kell győznöm, hogy a közönség legyen a nyertes.

– Ezt a turnét a Dumaszínház szervezi. Ismert, hogy március 26-án és április 30-án lépsz föl a pesti Corvin Dumaszínházban. Gondolom, vidékre is eljutsz.

– Ezt várom hetek óta! Sok olyan kisebb-nagyobb város van, ahol évek óta nem jártam, azt remélem, ezen is változtathatunk. Ez az est nemcsak jubileumi, hanem egyfajta búcsúest is. Elsősorban nem miattam: az én korosztályom, a hajdani „rajongói táborom” erősen fogyatkozik, lehet, utoljára látjuk egymást, tehát így egy kicsit egymástól búcsúzás is.

– Ilyenkor egy könyvet is illene kiadnod. Lesz?

– Már készen is van, pár napon belül nyomdába kerül. De nem emlékirat lesz. Hat nagy blokkból áll. 400 mininovella, mind 25 soros, a világtörténet dióhéjban, benne egy mogyoróhéjban az én életem is. Egy szép próza, egy csokor vers a halandóságunkról, közel kétezer haiku, kisebb csokor kétsoros, és a vége egy morbid, szatirikus verses párbeszéd azzal, akit nem várunk de eljön értünk. A címe: Mögöttem az élet.

– Ismerve téged, sejtem, ennyivel nem éred be. Mi van még a tarsolyodban?

0 A pandémia kezdete óta festek, és hajdani lakhelyemen, Orfűn, a Faluházban kiállítjuk a képeimet, május 13-án nyitom meg. Azért én, mert a ’90-ben megismert hajléktalanokról festett nyolcvan portrémról mesélni is szeretnék. Ez csupán kisebbik hányada lesz a kiállított anyagnak.

– Mennyire izgulsz a 26-i ested előtt?

– Mint egy lelkes amatőr. Régóta vallom: aki elbizakodott profiként lép a színpadra, akiben nem ég a régi, amatőr tűz, az kiégett. Ha egyszer ezt megérzem, abbahagyom. Addig azonban szívvel, lélekkel.