Véget ért a 30. Sziget Fesztivál

HírKlikk 2024. augusztus 13. 19:05 2024. aug. 13. 19:05

Hétfőn éjjel, kedd hajnalban véget ért az idei Sziget, ami már a harmincadik volt a sorban. A Hajógyári-sziget most egy időre elcsendesül, a sátrakat, színpadokat lebontják, de már most kiderült, hogy a jövő évben augusztus 6-11 között újra jöhetnek a fesztiválozók.

A hétfői sztárfellépő Fred Again volt, aki szinte teltházat hozott össze a Sziget utolsó napjára. Szintén hétfőn lépett a színpadra Skrillex, RAYE, és LANY is. Utóbbin nem volt túl nagy a tömeg, de ez a korai időpont miatt is lehetett.

Az Amerikából érkező énekesnő, RAYE koncertjén viszont már sokkal többen voltak. Az énekesnő dalai komoly, vagy mondhatni tabutémákról szólnak, mint az erőszak, a bántalmazás, a drogfüggőség, vagy a depresszió. A koncert első fele nagyon melankolikus volt, többen sírtak is, az utolsó fél órában azért picit „pörgősebb” dalok jöttek, a hangulat is ennek fényében alakult.

Skrillex, az ismert DJ, énekes nagy meglepetéssel indított, a Bikini zenekar Közeli helyeken című örökzöldjével nyitott. Ezután jöttek a régi és az új slágerei felváltva, és egy olyan fél óra után a dubstep rajongói örülhettek, hiszen onnantól főleg ez a stílus uralkodott. Végül még egy kis tűzijátékra is sor került.

Ezután következett azt est sztárja, Fred Again. Nagy buli kerekedett, a hangulat fergeteges volt, a közönség énekelt, táncolt. Méltó lezárása volt ez az idei Sziget Fesztiválnak.