A látszat fogságában – Miért gyanús az, ami „nem gyanús”
Az ellenségek gyakran technikai barátságot kötnek egymással a közös ellenség legyőzése érdekében és idejére. Emlékezzünk a római triumvirátusokra, ahol a szövetségesek csak addig nem vágták el egymás torkát, amíg a harmadik erős rivális – kettőjük kezétől - el nem vérzett. Vagy ott vannak az európai nagyhatalmi játszmák: a tegnapi felszabadító győztes koalíció tagja „másnapra” véres háborúba kezdtek egymással.
Ebben a kontextusban kell értelmeznünk Orbán Viktor legutóbbi kijelentését is J.D. Vance látogatása kapcsán, miszerint „Az amerikai alelnök látogatása cáfolja az oroszbarátságról szóló ostoba gyanúsítgatásokat”. Ez a mondat jól rávilágít a külpolitikájára: a fideszes látszat nem a valóság cáfolata, hanem annak spanyolfala. A kormányzási végstádiumban előhúzott „Vance-kártya” egy klasszikus politikai bűvészmutatvány: nézzenek a jobb kezemre (Washingtonra), hogy ne vegyék észre, mit csinál a bal (Moszkva).
Fontos megértenünk, hogy a technikai barátság nem értékrendi közösség: attól, hogy a magyar kormány az amerikai „bulldózer-patrióta” jobboldallal keresi a szövetséget, még nem lesz elkötelezett a transzatlanti értékek mellett, sőt: Trumpék az európai egységgel szemben minimum szkeptikusak, de inkább abban érdekeltek, hogy az szétessen, mert akkor az egyes államokat könnyebben lehet meghódítani gazdaságilag (lásd.: Gaza-projekt).
A kijelentés újabb bizonyíték arra, hogy a „nem gyanús” a leggyanúsabb, hiszen a miniszterelnöki logika szerint csupán a látogatás ténye felmentést ad minden más, a haza szuverenitását, gazdasági függetlenségét, politikai önállóságát veszélyeztető tényhalom alól. Orbán így lehet egyszerre az amerikai populizmus szövetségese és az orosz érdekek európai kiszolgálója. Számára J.D. Vance nem egy meggyőződéses szövetséges, hanem egy legitimációs eszköz. Ők ketten egymás eszközei, csak a különbség az, hogy Orbán eldobható, ha nem működik.
Vance látogatása tehát nem cáfol semmit; csupán árnyalja a képet. Azért fontos ezt hangsúlyozni pár nappal a választás előtt, hogy minél kevesebben dőljenek be az újabb bűvészmutatványnak. Lássuk jól: a miniszterelnök a Fehér Ház előtt fényképezkedik, de a képet a Kremlben színezik át, javítják fel és keretezik.
A magyar választóknak meg kell érteniük: a nemzetközi politikában az a leggyanúsabb, amit ilyen látványosan, szinte görcsösen próbálnak „nem gyanúsként” tálalni nekünk. Trump mobilon felhívása ennek az EU-ellenes shownak az egyik röhejes mutatványa volt. Ugyanolyan megtervezett, mint amilyen Harry Houdini, (született Weisz Erik; Budapest, 1874 – Detroit, 1926) amerikai illuzionista és bűvész összes félelmetes mutatványa volt.
A történelem nem egyszerűen ismétli önmagát, hanem felismerhető mintákat kínál azoknak, akik hajlandók észrevenni. A beállított látszat mindig hangosan, látványosan magabiztos; a valóság ezzel szemben halkan, következetesen makacs. A politikában nem azt kell figyelni, amit bizonygatnak (jóban vagyunk a Hatalmas Donalddal), hanem azt, amit bizonyítani kellene (nem vagyunk a Rettegett Vladimír csicskásai). Ami valóban egyértelmű, azt nem kell magyarázni, ami viszont folyamatos igazolásra szorul, az már önmagában is az ellenkezőjére utal.
Az ország vezetése nem lehet technikai barátságban a polgáraival. Ezért fog nagyot bukni Orbán, s vele együtt az egész, történelmi szemétdombra való rendszere. Aki egyszer megtanulja, hogy a „nem gyanús” a leggyanúsabb, azt többé nem lehet ugyanazzal a trükkel becsapni.
Megtanultuk!
2 nap.
