Az egyetemek elfoglalása pénzt hozhat a kormánynak

KlikkTV 2020. október 14. 20:28

„Az egyetemek és az Akadémia elfoglalása többek között azért volt ilyen fontos, meg ilyen sürgős, mert 2022-től az unió a tudományos pályázatokat közvetlenül intézi, és nem a magyar kormány fogja kézből etetni ezeket az intézményeket” – jelentette ki Fleck Zoltán, jogszociológus a Klikktv-ben. Fleck információi korábban már a Kúria elnökének személyét illetően is bebizonyosodtak.

Fleck a véleményét is kifejtette, miszerint „a miniszterelnök nyelvezetét tükrözi az a fenyegetés, amit a színművészetisek kaptak a gyalogsági és színművészeti ezredestől. Az ő kinevezése azt mutatja, hogy már eleve konfrontációra készültek, amit harci terepen fognak végezni.” Hozzátette: „a kancellár helyében elgondolkodnék azon, hogy a fizetett alkalmazottaknak csak az egyharmada támogatja az én jelenlétemet – miniszterelnöki bizalom ide, vagy oda –, s ez lehetetlen helyzet. Nagyjából olyan, mint az a főbíró, akit az Országos Bírói Testület nem támogat” – utalt Varga Zs. Andrásra.