Szijjártóék a Covidon sem aprózták el: milliárdos haszon a lélegeztetőgépeken

Túlszámlázott tesztek és lélegeztetőgépek

A beszélgetés apropóját egy olyan ügy adta, amely szerint a Külügyminisztérium tudhatott arról, hogy egy közvetítő cég jelentős, 67 százalékos haszonnal értékesített Covid-teszteket. Csintalan Sándor szerint a járvány tragédiáját a korábbi hatalomhoz közel álló üzleti körök egy része nyerészkedésre használta fel. Úgy vélte, nem önmagában azzal van probléma, hogy egy piaci szereplő hasznot termel, hanem azzal, ha egy rendkívüli helyzetben, emberek életének és félelmének kiszolgáltatottságát kihasználva teszi ezt.

A műsorban ugyanakkor az is elhangzott, hogy a járvány kezdetén valóban példátlan helyzettel szembesült a világ. Lánczi Richárd arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus olyan sokkot jelentett, amelyre sem a társadalom, sem a döntéshozók nem lehettek teljesen felkészülve. Szerinte önmagában az sem feltétlenül róható fel egy kormánynak, ha kezdetben nem tudta pontosan megbecsülni, hány lélegeztetőgépre lesz szükség. A vita szerint azonban ez nem adhat magyarázatot arra, hogy milyen minőségű eszközöket vásároltak, hogyan minősítették azokat, és milyen tájékoztatást kaptak az egészségügyi dolgozók.

Komlódi Gábor szerint éppen ez az egyik legsúlyosabb probléma. A beszélgetésben szóba került, hogy a megvásárolt lélegeztetőgépek egy része szakmai szempontból nem volt megfelelő, miközben az egészségügyi dolgozók nem minden esetben kapták meg azokat az információkat, amelyek az eszközök biztonságos használatához szükségesek lettek volna. A résztvevők szerint ráadásul a puszta gépvásárlás sem oldotta volna meg a problémát, hiszen a járvány alatt éppen az egészségügyi személyzet hiánya és túlterheltsége jelentett óriási gondot.

A félelemre épített politika

A műsorban hangsúlyos téma volt az is, hogy a járvány alatt a kormányzati kommunikáció milyen mértékben épített az emberek félelmére. A társadalom ekkor egyszerre aggódott a szülőkért, nagyszülőkért, gyerekekért és saját magáért, miközben a bezárások és a korlátozások a mindennapi életet is alapjaiban változtatták meg. Csintalan szerint ezt a kiszolgáltatottságot a hatalom politikai célokra is felhasználta.

A résztvevők felidézték a maszkbeszerzéseket, a vakcinák körüli vitákat, valamint azt a kormányzati kommunikációt is, amely végül győzelmi történetként mutatta be a járvány kezelését. Csintalan Sándor ezt különösen visszásnak tartotta annak fényében, hogy Magyarországon a lakosságarányos halálozás nemzetközi összevetésben is rendkívül magas volt. Mint mondta, a társadalom számára a járvány nem statisztika volt: emberek haltak meg, családok veszítették el hozzátartozóikat, miközben az egészségügyi dolgozók rendkívüli terhelés alatt próbáltak helytállni.

Lánczi ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a járványkezelés megítélésénél azt is érdemes vizsgálni, hogy a lezárások és egyéb intézkedések hány életet menthettek meg. Azt azonban ő sem vitatta, hogy a kormány felelőssége túlmutat a járvány matematikailag mérhető eredményein. Szerinte a döntéshozóknak gondoskodniuk kellett volna az egészségügyi dolgozókról és a megfelelő ellátás feltételeiről is.

A vita egyik központi állítása éppen az volt, hogy a járvány egy már korábban is túlterhelt egészségügyi rendszert ért. Komlódi szerint ezért különösen súlyos kérdés, hogy miközben az állami egészségügy évek óta komoly problémákkal küzdött, a kormányzat a válság idején nem egy megerősített, gondoskodó állam képét mutatta, hanem sok esetben inkább a félelem fenntartására és a saját teljesítményének kommunikációjára helyezte a hangsúlyt.

„Én védelek meg” – a politikai félelemkeltés módszere

A beszélgetés végén a járványkezelés és a háborús propaganda közötti párhuzam is előkerült. A műsorban úgy értékelték: a korábbi hatalom több ügyben is ugyanarra a politikai logikára épített, vagyis arra, hogy miközben veszélyeket hangsúlyozott, saját magát állította be az egyetlen lehetséges védelmezőként. Csintalan ezt a Stockholm-szindrómához hasonlította: „Én védelek meg”, miközben a társadalom éppen attól a politikai rendszertől vált függővé, amely a veszélyeket kommunikálta.

Példaként a háborúval kapcsolatos riogatást hozta fel, amelyben a választókat azzal próbálták meggyőzni, hogy egy politikai ellenfél győzelme esetén magyar embereket küldenének a frontra. A műsorban elhangzottak szerint később maga a téma is más megvilágításba került, amikor már politikailag kevésbé bizonyult hasznosnak. Csintalan szerint ez azt mutatja, hogy a félelemkeltés nem feltétlenül a társadalom tényleges veszélyektől való megóvását, hanem politikai célokat szolgált.

A résztvevők szerint a Covid-ügyek mostani előkerülésének éppen az az egyik jelentősége, hogy a korábbi döntések és üzleti kapcsolatok részletei a kormányváltás után vizsgálhatóvá váltak. A tesztbeszerzések, a lélegeztetőgépek, a vakcinák és az egészségügyi rendszer állapota így már nem pusztán a járvány idején elmondott politikai állítások alapján ítélhető meg, hanem dokumentumok és utólag hozzáférhető adatok alapján is.

A műsorban ezért az is elhangzott, hogy a múlt feltárása nem öncélú. A résztvevők szerint a demokrácia egyik fontos garanciája éppen az, hogy a választók egy kormány teljesítményét utólag is számon kérhetik, és ha szükséges, leválthatják. A Covid-járvány örökségéhez pedig nemcsak a lezárások és a halálesetek tartoznak hozzá, hanem azok a beszerzések és döntések is, amelyeknek a részletei csak évekkel később kerülnek a nyilvánosság elé.