"Láttam azt a kurva kerítést"
Ősszel jöttünk haza vonaton Belgrádból, akkor. Persze, előtte láttam már képeken is, tudtam, hogy ott van - tudni és hinni mégis két különböző dolog, és én Tamás apostolként bámultam az embertelenség fémes feszülését. Ott volt, ott van - történelmünk legszörnyűbb időszakainak ronda, precíz avatárja, a lágerek és a vasfüggöny peckes reinkarnációja. Sok százados múltunk gyalázata, a jövőnkre kenődve. Kenjük, mossuk, mint egy véres leplet.
Mikor a NER kitalálta ezt a kerítést, azt hittem, belebuknak. Hogy ez a totális embertelenség lesz az utolsó csepp a pohárban. A "segítségnyújtás elmulasztása", ahogy a BTK-ban áll, a cserbenhagyásos gázolás. Az emberiség elleni bűncselekmény. Azt gondoltam, azt éreztem, hogy ezt már nem fogja lenyelni egy olyan ország, aminek a fél történelme kerítésekről szól, sajnos inkább az építésükről, de néha, nagy történelmi fordulópontokon, a lebontásukról is.
Hát, kurvára tévedtem.
Láttam a kerítést; a vonatot előtte íznikekre cincálták fáradt határvadászok, leszerelték a paneleket, benéztek minden résbe és lukba. Fiatalnak éreztem magam megint, halihó, kedves diktatúra, szervusz szorongás a határ előtt! Rég találkoztunk, semmit sem változtál.
Nem ezt szerettem a fiatalságomban.
Láttam a kerítést, a felszántott, meggyalázott földet, a reflektorokat, a pengéket és drótokat és oszlopokat és tornyokat, a csikorgó-csillogó, éles és szúrós szégyent.
Fizikai rosszullét fogott el, ahogy a vonat átaraszolt a huszadik század dermesztő derekán.
Láttam ma plakátot, hogy az ENSZ le akarja bontani ezt a gyalázatot. De nem hagyjuk! Láttam plakátokat, szórólapot a postaládámban, hogy az ilyen-olyan pártok fel akarják számolni ezt a szégyent. Kár, hogy hazudnak ezek a plakátok és brosúrák - az "ellenzék" szerint "politikai öngyilkosság" lenne a kerítés felszámolását követelni.
Ha lehetne, az ENSZ-re szavaznék, bár tudom, hogy ez is csak ámítás, a manipuláció ujjgyakorlata. Leszar minket az ENSZ is. Ha engem kérdeznének, olyan pártokat szeretnék látni, amiknek elvei vannak, és az elveikért akár a "politikai öngyilkosságot" is vállalják. Jó, tíz-száz belakott káder vagy lelkes ifjútörök nem lakik majd a Pasaréten, nem lesz fekete Audijuk: de nem adják a nevüket ehhez az alávaló hullarabláshoz. Naivitás, tudom.
Olyan "politikai öngyilkosokat" szeretnék látni, akik nem csak üres lózungokkal támadják a rendszert, aminek valójában részei. Nincsenek ilyenek.
Én viszont nem leszek morális öngyilkos. Ne az én nevemben, NER-Magyarország. Ne az én nevemben, kormány és "ellenzék".
Moshatjátok kezeiteket - látom rajtuk a vért. És sokan látjuk, többnyire mégis hallgatunk.
