A migráció veszélye még mindig hat a Fidesz szavazóira

Ma is képes hatni a Fidesz szavazóira a migránsokkal való riogatás?

Úgy látom, hogy a Fidesz szimpatizánsai nagyjából három csoportba sorolhatók, a migrációs tematika mindegyikre másképpen hat. Az első csoport azokból áll, akik egy információs burokban élnek: gyakorlatilag kizárólag egy oldalról tájékozódnak, az ellenérveket, ellenvéleményeket nem ismerik, vagy nem fogadják be. Vannak köztük kiműveltebb és egyszerűbb emberek is, de közös bennük, hogy politikai- és információfogyasztói értelemben egyoldalúak, ezért gyakorlatilag bármivel riogathatók. Legyen szó Brüsszel „bombázásáról”, az orosz–ukrán háborúról, a migráció megindulásáról vagy akár a legabszurdabb állításokról Magyar Péterrel kapcsolatban. A második csoportba azok tartoznak, akik tájékozódnak ugyan, de folyamatos belső feszültséget okoz náluk az, hogy látják, a Fidesz egyre több vállalhatatlan dolgot tesz, vagy hogy sok kínos ügy derül ki a pártról, mégis ragaszkodnak hozzá. Az ő esetükben pszichológiailag már szükségük van olyan érvekre, mint például a migrációs veszély is, amelyek igazolják, miért tartsanak ki egy olyan politikai erő mellett, amelynek lépéseivel ők maguk is nehezen tudnak elszámolni. A harmadik csoport leginkább a focidrukkerekhez hasonlítható, akkor is kitartanak a saját csapatuk, jelen esetben a Fidesz mellett, ha sorra derülnek ki botrányok, vagy ha a párt politikailag vereséget szenved. Nem azért maradnak hűségesek, mert félnek a migrációtól vagy elhiszik a kampányriogatást, egyszerűen a személyiségük részévé vált a Fideszhez való tartozás, és reménykednek abban, hogy „megjavul” majd ez a közösség.​

Tudjuk, hogy e három csoport milyen arányban van jelen a Fidesz szavazótáborán belül?

Nem, ezeknek az arányoknak a pontos ismeretéhez még célzott szociálpszichológiai kutatásra volna szükség a szimpatizánsok körében. Ha lennének erre vonatkozó vizsgálatok, akkor lehetne igazán pontosan megmondani, kikre és hogyan hat a migrációs riogatás, illetve hol van e téren a párt mozgástere.

Úgy tűnik, a kormány keményített a hangnemen, amikor a migrációval kapcsolatos kérdésekben már egyenesen „lázadásról” beszél Brüsszellel szemben. Ez minőségi ugrás az eddigi retorikához képest?

Nem gondolom, hogy ez valódi minőségi ugrás lenne. A Fidesz mindig is egy kurucos, lázadó identitást próbált felépíteni magáról, mert a lázadó, kurucos szerep sokak számára ismerős és érzelmileg megtámasztja azt az önképet, hogy „mi mindig valakik ellen küzdünk”. A miniszterelnök már jó ideje olyan erőként pozícionálja az országot, amely hasonlít azokhoz az időkhöz, amikor a magyarok korábban labancokkal majd az oroszokkal harcoltak, most pedig Brüsszellel állnak szemben. A magyar mentalitásban erősen jelen van, hogy szeretünk áldozatként tekinteni magunkra és valamilyen külső elnyomással szemben lázadni. Ugyanakkor ebből az attitűdből, különösen saját szövetségi rendszerünkön belül, idővel érdemes volna kinőni.

Ön lát esetleg összefüggés aközött, hogy a kormány újra elővette a migrációs témát, miközben mintha a Tisza jelöltjein nem találna fogást?

Teljesen reális egy ilyen feltételezés. Ha a Fidesz kommunikációs gépezete nem talál kellően hatékony támadási pontot az új szereplőkön, akkor természetes, hogy visszanyúl egy olyan eszközhöz, amely korábban már bevált, és újra felerősíti a migrációval kapcsolatos félelemkeltést. Úgy tűnik, mintha a pártnál kommunikációs értelemben kifulladt volna a valódi innováció.

Nem avulnak el idővel a régi eszközök? A migrációs riogatás, Brüsszel démonizálása, a lázadó retorika hozhat 2026-ban is szavazatokat?

Természetesen ezek az eszközök hosszú távon devalválódnak, veszítenek az erejükből, főleg, ha változatlan formában ismétlik őket. A probléma az, hogy a jelek szerint a kommunikációs stáb nem, vagy csak nagyon korlátozottan talál új, hatásos témákat. Itt lép be újra a szociálpszichológia: az emberek nagyon nehezen vallják be maguknak, hogy tévedtek. A burokban élők és a kognitív disszonanciával küzdők, azok, akik már látják, hogy a pártjuk egy út „végére ért”, de még akkor is kitartanak mellette, mert nehezen tudnak szembenézni azzal, hogy hosszú éveken át rossz döntés mellett köteleződtek el. Őket a kormányzati kommunikáció továbbra is el tudja érni és „fogva tudja tartani”. A burok fenntartása, illetve a belső ellentmondások igazolásához szolgáltatott érvek, mint amilyen például a migrációs veszély is, segítenek abban, hogy még ne kelljen szembenézniük a saját tévedésükkel. Ez utóbbiak akár el is pártolhatnak a szavazófülke magányában. Az úgynevezett drukkereket gyakorlatilag nem lehet elveszíteni, mert számukra a Fidesz támogatása identitáskérdés, nem pedig racionális mérlegelés eredménye. Velük nem is nagyon kell külön foglalkozni, bármi történjék is, ők maradnak.​ A bizonytalanokkal a Fidesz egyre kevésbé tud mit kezdeni. A kifulladás egyik fontos jele, hogy ezt a réteget folyamatosan veszíti el a párt, a korábban bevált üzenetek ma már nem elégségesek ahhoz, hogy a bizonytalanokat tartósan megszólítsák.​

Mi történik a fideszes táborral, ha esetleg elveszítik a következő választást?

Ezt pontosan lehet tudni. Egy bukás után egy évvel a pártokban elkezdődik egy mélyebb átrendeződés. A burokban élők lassan kiszabadulnak a saját információs közegükből, a kognitív disszonanciával küzdők fokozatosan beismerik, hogy tévedtek, és egyfajta teljes leépülés indul el, amely akár addig is elmehet, hogy a párt kicsi, marginális formációvá zsugorodik.​ Láttunk már erre példát. Hosszabb távon szinte csak a drukkerek maradnak meg stabil bázisként, akik minden körülmények között kitartanak, de ez egy jóval kisebb, identitásalapú tábor. Hogy ezt a helyzetet egy vereség esetén is elkerülhesse a Fidesz, ahhoz új, hiteles, integráló gondolatokkal kellene előállnia, és megszabadulni a régi, megkopott sémáktól. Amíg azonban a stratégia főként a múltra épül, addig a kifulladás jelei egyre nyilvánvalóbbak lesznek.