400 utast kártalanít a Wizz Air
Azokat, akik a Róma-Madeira útvonalon járták meg. A Wizz Air az olasz Nemzeti Polgári Légiközlekedési Hatósággal folytatott pénteki egyeztetésén jelentette be az utasok kártalanítását.
A Wizz Air visszatéríti az augusztus 15-i Róma-Madeira és Madeira-Róma járat mind a 400 utasának a költségeit – írta meg a hvg.hu.
Az első esetben a gép a rossz időjárás miatt nem érkezett meg a portugál szigetre, hanem Faróba irányították át. A második esetben pedig az utasok napokig segítség nélkül maradtak, amíg a külügyminisztérium be nem avatkozott, és mentesítő járatot nem szervezett. Azonban még így is 35 utas Madeirán maradt, mert nem kaptak megfelelő tájékoztatást az új járat indulásának pontos idejéről.
A WizzAir, a közleménye szerint „egy csomagot kínál az utasoknak, amely tartalmazza a szállás, az utazás és az étkezés felmerült költségeit”. Kártérítési igényeket a vállalat honlapján keresztül nyújthatják be, melyhez csatolniuk kell a szükséges bizonylatokat.