444: nagyot hazudott Orbán sajtófőnöke az EU-s pénzekről
Havasi Bertalan csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy „300 millió euró uniós forrás nyílhat meg rövidesen Magyarország számára. Orbán Viktornak az Európai Bizottság elnökéhez címzett levele nyomán a testület lehetővé tette, hogy hazánk előleget kapjon az EU egyik újjáépítési alapjából. A baloldal uniós forrásokkal kapcsolatos hazugságainak ékes cáfolata, hogy kevesebb, mint egy hét után Orbán Viktor kezdeményezése beindította az unió gépezetét, és a Bizottság a REACT-EU rendelet módosítására tett javaslatot”.
A 444.hu szerint a valóságban Orbán levelének semmi köze sincs ahhoz a 300 millióhoz, aminek az érkezését a magyar kormány ünnepli. Ezt a pénzt ugyanis mindenképpen megkapta volna Magyarország, függetlenül attól az 5800 milliárd forinttól, amit Orbán Viktor a levelében követelt.
Amiről a mostani bizottsági javaslat szól, az csupán annyi, hogy egy 2020 decemberében megítélt keretet gyorsabban és rugalmasabban lehet elkölteni, mint ahogy az eddig érvényes szabályokból következett volna. Ráadásul a brüsszeli javaslat nem Magyarországról szól, hanem mindegyik tagállamról, ahová sok ukrán menekült érkezett.
A portál részletezi: az Európai Unió 2020-ban létrehozott egy gigantikus mentőcsomagot, hogy segítse a kilábalást a járvány okozta recesszióból. A csomag egy nagy, és néhány kisebb programból áll. Az egészet úgy hívják, hogy Next Generation EU.
Az innen lehívható pénz legnagyobb része az úgynevezett RRF, azaz a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz. Orbán Viktor múlt pénteki levelében ennek a kiadását sürgette. Ez az igazán nagy pénz a Next Generation EU-ból, de csak annak a tagállamnak jár belőle, amelyiknek a pénzköltési tervét a Bizottság és a Tanács is jóváhagyja. Eddig 22 ország tervét hagyták jóvá, a magyar kormányét még nem.
A Next Generation EU-n belül azonban vannak egyéb programok is, amelyekről nem kell külön tervet jóváhagyatni. Ezek közé tartozik a REACT-EU nevű program is. Ebből kaphat most Magyarország egy nagyobb előleget.
A REACT-EU egy összesen 50 milliárd eurós program, ami tipikusan azért van, hogy amíg nem sikerül lehívni az RRF-t (amit Orbán a levelében kért), addig is lehessen friss pénzekhez hozzáférni, különösebb tervezési munka nélkül. A REACT-EU lényege ugyanis az, hogy a 2014-2020-as költségvetési ciklusban már elfogadott programokat meg lehessen hosszabbítani 2023-ig.
Ezt a pénzt a tagállamok papíron már 2020 decemberében megkapták, lehetett tudni, hogy ki mennyire jogosult belőle. Ez Magyarország számára sem új pénz. Ami újdonság, hogy csütörtökön az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a keretből még felhasználható pénz 45 százalékát előre megkaphassák azok az országok, például Magyarország, ahová nagyon sok ukrán menekült érkezett a háború kitörése óta.
Ehhez a 45 százalékos előleghez három olyan ország is hozzájuthat most, amelyeknek az RRF elköltéséről szóló tervét a Bizottság még nem hagyta jóvá: Lengyelország, Bulgária és Magyarország. Innen is látszik, hogy az Orbán által kért pénznek, és ennek a pénznek nincs köze egymáshoz – szögezi le a 444.hu.
Az a 300 millió euró, ami várhatóan heteken belül hozzáférhető lesz a magyar kormány számára, tehát egy olyan keretből való, amit a magyar kormány egyébként is megkapott volna, 2023 végéig. Erről nem volt eddig sem vita.