Tóth Bertalan: a mai napig nem tudjuk, milyen szerepe volt Orbán Viktornak a kegyelmi botrányban
Egy éve egy minden korábbinál súlyosabb ügy mutatott rá a Fidesz morális válságára, amikor egy kegyelmi döntéssel mentesítették a börtönbüntetéstől egy pedofil férfi segítőjét – írja Facebook-bejegyzésében az MSZP frakcióvezetője.
Tóth Bertalan szerint „egy éve sunnyognak” a kormánypártok Orbán Viktor felelősségéről. „Senki sem hiszi, hogy a miniszterelnök ne tudott volna arról, hogy a kormányának igazságügyi minisztere, Varga Judit ellenjegyezte a kegyelmi döntést. Márpedig ezzel a kormány és annak feje, Orbán Viktor átvállalta egy bűnöző szabadon engedésének politikai felelősségét!” – írja az MSZP frakcióvezetője.
„Miért hallgat mindenki arról, hogy Varga Judit egyeztetett-e Orbán Viktorral az ellenjegyzés előtt? Talán csak nem azért, mert Orbánnak esetleg még ennél is nagyobb szerepe volt a pedofilsegítő K. Endre kiszabadításában?”
Tóth Bertalan emlékeztet rá, hogy egy éve már kérdezte erről Orbán Viktort. Szerinte a videót megnézve mindenki láthatja: a miniszterelnök már akkor is mellébeszélt.
Az MSZP politikusa szerint hiába „sunnyog” a Fidesz, hiába hallgat Orbán, Magyarország még mindig várja a válaszokat, „várjuk a magyarázatot!”
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. március 8-i adása itt nézhető meg: