Orbán király, magyar király
„Az uralkodó családja mindig gazdag volt és gazdagodott, régen is, most is... A korrupció (bár nem egyértelmű, hogy korrupció-e az, ami törvényes), akkor zavarja az embereket, ha a bőrükön érzik.” Így reagált az Orbán-klán gazdagodását bemutató A dinasztia című filmre Skrabski Fruzsina filmes, író, nem mellesleg a kegyelmi botrányba épp egy éve belebukott Novák Katalin államfő egyik tanácsadója.
Skrabski szerint tehát Orbán nem miniszterelnök, hanem uralkodó, az pedig a világ rendje, hogy az uralkodók mindenütt gazdagok. (Az istenadta nép pedig szegény, tegyük hozzá.) A volt elnöki tanácsadó az uralkodó vejének, Tiborcz Istvánnak is talál felmentést, szerinte a filmben ő egy emberi szál, akivel lehet azonosulni. Tiborcz ugyanis „nem nagy bizniszeket csinál mostanában, hanem műemlékeket újít fel, amelyekből egyébként haszna nincs, vagy nem sok van...” Vagyis a miniszterelnök saját lábon álló veje, akinek példátlan mértékű vagyonosodásához nincs köze a miniszterelnök (pardon: uralkodó) apósnak, nem harácsolás céljából gyűjti be és halmozza fel a magyarországi – és újabban európai - ingatlanokat, hanem értékmegőrzés céljából. Jót tesz velünk ez az aranyember, aki emiatt nem irigykedést, hanem tiszteletet és szeretet érdemelne tőlünk, többi magyaroktól.
Amint az várható volt, a valamikori elnöki tanácsadó bejegyzése nem aratott osztatlan sikert, ezért mint írta, egy irónikus (helyesen: ironikus – a szerk.) bejegyzésben megtoldotta az eredeti szavait. „Még egyszer megnéztem a Dinasztia című filmet. Tévedtem. A világ legjobb filmje, onnan is látszik, hogy már 1.5 millióan megnézték. A film hatására megváltozott a véleményem. Nagyon sajnálom a korábbi posztomat, sajnos a vakság lassan gyógyul. Olyan jó tiszán látni! Éljen a jövő!” A végére pedig, hogy e javaitól megfosztott és lebutított ország minden polgára értse, zárójelben még odaírta: „ez a poszt irónikus.”
Mi magyarok mindig is vevők voltunk az iróniára és a humorra. Bizonyság erre az a néhány évvel ezelőtti, szintén a Facebookon meghirdetett esemény, melynek lényege, hogy a Duna jegén királlyá koronázzák Orbán Viktort. Mintegy négyezren jelezték, hogy ott lesznek a miniszterelnök királlyá koronázásán, és több mint 15 ezren érdeklődtek az esemény iránt. A ceremóniát egy magánszemély, hirdette meg, akit a vármegyék és a főispánok megjelenése inspirált. „A tizenkilenc vármegye főispánjai megidézik a Hunyadiak szellemét, hogy ünnepélyesen, s a hagyományokat tisztelve felhelyezzék dicső vezérünk dicső kobakjának legmagasabb pontjára országunk legbecsesebb ékszerét, a magyar Szent Koronát! Áldassék a Király!”
A koronázás akkor elmaradt és nemcsak azért, mert a Duna emberemlékezet óta nem fagyott be annyira, hogy nagyobb tömegeket biztonsággal elbírt volna. Akik akár érdeklődőként, akár résztvevőként jelentkeztek, tudták, hogy ez csupán vicc, mi magyarok ugyanis nemcsak örömünkben, hanem kínunkban is szoktunk viccelődni, mert többször is megtapasztalhattuk, hogy vannak idők, amikor már csak a humor lehet remény a túlélésre.
Orbán egyébként valóban rászolgált a királyi titulusra, a valamikori falusi fickó (ő nevezte így magát a Kossuth Rádióban) jó ideje uralkodónak képzeli magát. Papíron miniszterelnök, a valóságban király: úgy is viselkedik, mintha még mindig a középkorban élnénk, amikor a hozzá hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól, nemesi címeket, sarzsikat, jogokat és előjogokat. Magyarország XXI. századi királya koncessziót ad annak, aki megérdemli. Dohányboltot, kaszinót, autópályát, földbirtokot adományoz a hozzá hű haduraknak, stadiont épít annak, aki megérdemli. Az udvarban mindenki a tenyeréből eszik, kisemberek és nagyurak, középszerűek és törtetők. Gulyások, menczerek, kocsismáték, minden rendű és rangú szolganépek lesik parancsait. Aki jól törleszkedik, többet merhet a fazékból, aki jobban, az még ennél is nagyobb harapásra nyithatja a száját. Orbán király mondja meg, hogy ki a magyar, ki a polgár, ki az, aki szereti a hazát és kiről írhatja meg a papagájkommandó, hogy hazaáruló.
Fordított Robin Hood a huszonegyedik században: amit elvesz a szegényektől, odaadja a gazdagoknak. Mindeközben bátor utcai harcosként démonokkal küzd, fantomok ellen harcol, Európával és a világgal vív szabadságharcot. Pusztulásba vezeti hadait, költséges, fölösleges és értelmetlen háborúba. Az Orbán és köreinek mesés gazdagodását bemutató A dinasztia című film Magyarország megmásított múltjáról, elhazudott jelenéről és ellopott jövőjéről is szól.
A KlikkTV témához kapcsolódó 2025. február 11-i adása itt nézhető meg: