A 2000 után születettek nem mindig tudják értelmezni a levest

HírKlikk 2025. szeptember 8. 05:45 2025. szept. 8. 05:45

A közétkeztetésben szükséges dolog a szabályozottság, de ennek is vannak árnyoldalai – mondta el a Spirit FM Több-kevesebb című műsorában Enyedi Csaba, a Hungast csoport kommunikációs igazgatója. 

Itthon olyan rendeleti háttér van, ami néha messze esik a közízléstől – ismerte el. De napi szinten azon dolgoznak, hogy úgy tudják elkészíteni az ételeket, amelyek egyszerre felelnek meg mind a szabályoknak, mind a közízlésnek, tette hozzá.

Ma már az élelmiszerkönyv szerinti alapanyag-minőségeket is szabályozzák, és azt is, hogy ezeket milyen gyakran adják. 

Az élelmiszer-hulladékról azt mondta Enyedi Csaba, hogy miután azt összegyűjtik, ma már nem lehet takarmánynak használni. Ezeket el kell szállítani, ami fenntarthatóság szempontjából már eddig a lépésig rengeteg energia felhasználásába került, ezen felül pedig meg kell azokat semmisíteni. Szerinte ez égető kérdés a közétkeztetésben, de az emberiség tekintetében is, hogy minél kevesebb ilyen jellegű hulladék keletkezzen.

Az adásban elhangzott, hogy

jellemzően a ’80 előtt születettek ragaszkodnak a leveshez, a ’80 és 2000 közötti születésűek általában szeretik azt, de a 2000 után születettek nem mindig tudják értelmezni a levest.

Főleg, amikor rövid idejük van a gyerekeknek a komplett étkezésre. A szakember úgy látja, a mai világgal nem annyira kompatibilis a leves, mint az ebéd része a menzákon.

Enyedi Csaba elmondta, hogy ők a “szabadszedéses” rendszerrel találták meg azt a metódust, amivel ezt is pozitívra tudják fordítani. Ha választhat a gyerek mind mennyiségben, mind minőségben, nő a kóstolási kedv – mondta. Sok gyerek úgy lép be a közétkeztetésbe, hogy csak 5-10 féle ételt ismer, tette hozzá. Máj, harcsapaprikás, gombapörkölt - ezek korábban kóstolás nélkül kerültek vissza, de mióta nem kötelező, pici falattal is meg lehet kóstolni, már egyre népszerűbbek.

Az adásban szó esett arról, hogy jó lenne elérni, hogy a húsmentességet ne csak a tészta vagy a rántott sajt jelentse, hiszen nemzetközi kitekintésben rengeteg olyan étel van, ami kellő fűszerezéssel és nyitott gondolkodással tartalmas, kellemes ízélményt tudna biztosítani.