L. Ritók Nóra szerint a Belügyminisztérium küldte rá az Alkotmányvédelmi Hivatalt

„Szabadabb lett a levegő”

A Mélyvíz vendégeként L. Ritók Nóra arról beszélt: érzékelhető változásnak tartja, hogy bizonyos korábban háttérbe szorított társadalmi problémák ismét napirendre kerültek. Úgy fogalmazott, egy hónappal az új kormány megalakulása után még korai lenne eredményekről beszélni, ugyanakkor szerinte „már az is megnyugtató helyzet”, hogy olyan kérdések kerültek fókuszba, amelyekről korábban nem lehetett nyíltan beszélni.

Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója szerint a civil szervezetek felől érkező szakmai javaslatokra most először érkeznek visszajelzések minisztériumi szintről is. Mint mondta, az elmúlt években ez nem volt jellemző, most viszont több szervezet folyamatosan juttat el oktatáspolitikai vagy szociális témájú ajánlásokat a döntéshozókhoz. Hozzátette: őt magát is megkeresték informálisan egy esetleges szakértői szerep kapcsán, bár egyelőre csupán puhatolózó beszélgetés történt.

Balogh Judit műsorvezető felidézte, hogy vendége az elmúlt időszakban leginkább azért került újra a figyelem középpontjába, mert egy interjúban nyilvánosan beszélt arról: évekkel korábban megkereste őt az Alkotmányvédelmi Hivatal.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal árnyékában

L. Ritók Nóra szerint a Partizánnak adott interjú apropóját valójában nem kizárólag ez az eset jelentette, hanem az a tizenhat év, amely alatt – megfogalmazása szerint – fokozatosan alakult át a civil szervezetek és a kormányzat viszonya. Elmondta: korábban már beszélt nyilvánosan forráselvonásokról és sajtóperekkel való fenyegetésekről, ám két témát sokáig nem hozott szóba: az Alkotmányvédelmi Hivatal látogatásait és bizonyos támogatások körülményeit.

Állítása szerint a hivatal munkatársai többször is felkeresték, miközben arra figyelmeztették, hogy a találkozások ténye államtitoknak minősül. Mivel nem tudta, milyen következményei lehetnek a helyzetnek, jogi segítséget kért, több ügyvéddel és alkotmányjogásszal is konzultált. Mint fogalmazott, biztosították arról, hogy amennyiben hivatalos eljárás indulna ellene, vállalják a jogi képviseletét, végül azonban sem idézés, sem további hivatalos lépés nem történt.

L. Ritók szerint nyilvános megszólalásának kettős célja volt: egyrészt azt szerette volna üzenni, hogy a civil szereplők merjenek beszélni az őket ért nyomásról, másrészt jelezni kívánta a döntéshozóknak, hogy „a civil szereplők nem ellenségek, hanem jobbá akarják tenni a rendszert”, hiszen sok esetben az állami működés hiányosságait próbálják pótolni.

A pedagógus ugyanakkor máig nem tudja pontosan, mi lehetett a megkeresések valódi oka. Felidézte: kezdetben azt hitte, a norvég támogatások miatt próbálják megfélemlíteni őket, később azonban a találkozások ismétlődése már komoly aggodalmat váltott ki benne. Egy ponton – elmondása szerint – a hivatal egyik munkatársa úgy fogalmazott, hogy a Belügyminisztérium megbízásából keresik fel, ám arra továbbra sem kapott egyértelmű magyarázatot, mit várnak tőle.

A beszélgetésben arra is kitért, hogy időnként megfigyelés érzése alakult ki benne. Bár konkrét bizonyítékról nem beszélt, telefonbeszélgetések során tapasztalt furcsaságokat idézett fel, valamint olyan eseteket, amikor különböző helyszínekről történő bejelentkezéseket észlelt elektronikus fiókjaiban. Hangsúlyozta ugyanakkor: mindezt nem tudja bizonyossággal állítani, és szerinte éppen ezért volna fontos tisztázni, milyen adatok készültek róla és miért.

A jövőre nézve nem elsősorban jogi elégtételben gondolkodik. Inkább azt tartaná fontosnak, hogy olyan protokoll szülessen, amely segíti azok helyzetének feldolgozását, akik hasonló nyomásnak voltak kitéve, és amely megakadályozza, hogy hasonló működés újra kialakulhasson.

Oktatási szegregáció és az egyházi iskolák szerepe

A beszélgetés harmadik nagy témája az oktatási szegregáció volt – az a kérdés, amelynek kutatásával és enyhítésével L. Ritók Nóra évtizedek óta foglalkozik. Meglátása szerint az elmúlt másfél évtized egyik legkárosabb folyamata az egyházi iskolarendszer megerősödésének módja volt, amely – állítása alapján – jelentősen hozzájárult a szegregáció mélyüléséhez.

Szerinte azokon a településeken, ahol az állami iskola mellett megjelent egy egyházi intézmény, gyakran olyan helyzet alakult ki, hogy a jobb társadalmi helyzetű családok gyermekei fokozatosan átvándoroltak az egyházi fenntartású iskolákba, míg az állami intézményekben egyre nagyobb arányban maradtak hátrányos helyzetű, roma vagy sajátos nevelési igényű gyerekek. Úgy fogalmazott: a szülők részéről érthető döntésről van szó, hiszen ahol jobb infrastruktúrát, több szakkört, kisebb pedagógushiányt és stabilabb körülményeket látnak, oda szeretnék vinni gyermekeiket.

L. Ritók hangsúlyozta: nem az egyházi oktatás léte ellen érvel, és nem vitatja annak történelmi szerepét sem. Mint mondta, a tradicionális egyházi iskolák régóta az elitképzés fontos terepei, problémát szerinte a tömeges kiterjesztés jelentett települési szinten. Különösen akkor, amikor – megfogalmazása szerint – az intézmények közötti különbségek a társadalom szétszakadását erősítik.

A pedagógus úgy véli, a vallásosság és a szakmaiság nem azonos kategóriák. Szerinte az oktatásban, a szociális munkában és a gyermekvédelemben veszélyes lehet, ha a világnézeti szempontok felülírják a szakmai működést. Példaként említette, hogy szerinte a politika és a szakma viszonyában is gyakran a lojalitás vált fontosabbá a kompetenciánál.

A társadalmi leszakadás kapcsán arról is beszélt, hogy a generációs szegénység rövid távú gondolkodást eredményez. Azokban a családokban, ahol a mindennapi túlélés a tét, szerinte rendkívül nehéz hosszú távú célokat építeni az oktatásra vagy a társadalmi mobilitásra. Mint fogalmazott, „az egyik napról a másikra élésben egyszerűen nem tud kialakulni az a gondolkodás, hogy én erőfeszítést tegyek valamiért, aminek évek múlva lesz jelentősége”.

A politikai manipuláció lehetőségeiről szólva óvatosan fogalmazott, ugyanakkor azt mondta: szerinte idővel felismerhetővé vált, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegei könnyebben befolyásolhatók, különösen akkor, ha rövid távú segítséget vagy azonosulási pontokat kapnak. Ezzel együtt hangsúlyozta: egy civil szervezet feladata nem a politikai befolyásolás, hanem az, hogy képessé tegye az embereket a tájékozott döntésekre és szélesebb világlátás kialakítására.

L. Ritók Nóra a beszélgetés végén arról beszélt: bár szerinte érezhető valamiféle társadalmi fellélegzés, az elmúlt tizenhat év beidegződései nem múlnak el egyik napról a másikra. Úgy látja, az intézményi működésekben mélyen rögzült a lojalitásalapú szemlélet, ezért hosszú évek munkájára lesz szükség ahhoz, hogy újra a szakmaiság kerüljön előtérbe. A változás lehetőségében ugyanakkor bízik: szerinte mindig létezik egy kritikus tömeg, amely képes mozgásba hozni egy közösséget, ha megfelelő vezetői környezetet kap.