A Fidesz győz, de mennyi mandátumot szerezhet az ellenzék?

Nagy András 2019. május 20. 22:22 2019. máj. 20. 22:22

Egy hét sincs már hátra a 2019-es európai parlamenti választásig, ennek ellenére a különböző közvélemény-kutatások viszonylag eltérő becsléseket közöltek az utolsó hetekben. Körképünkben az egyes mérőműhelyek számait szedtük össze.

Induljunk egy kicsit messzebbről, konkrétan Brüsszelből: az Európai Parlament Politico című szaklapja által kiadott, május közepén megjelent mandátumbecslés szerint összesen 14 helyre számíthat a Fidesz-KDNP a választáson. Szerintük Orbánék ugyanis több mint 55 százaléknyi szavazatra számíthatnak. Az MSZP-Párbeszéd 11 százalékkal 3 helyet, a Jobbik 9 százalékkal 2 helyet, a Demokratikus Koalíció pedig 8,9 százalékkal szintén 2 helyet kaphat, a Politico szerint, az LMP és a Momentum nem küldhet képviselőt az új uniós parlamentbe.

A Nézőpont Intézet szintén masszív Fidesz-KDNP győzelmet vár. A kormányközeli kutatócég aligha tréfának szánta, amikor április 1-én közölte: a Magyarországon megszerezhető 21-ből akár 14 európai parlamenti mandátumot is elhozhatnak a kormányerők. A Nézőpont akkor a Jobbiknak még 3, az MSZP-Párbeszédnek pedig 2 mandátumot mért. Szerintük a DK csak 1, az LMP szintén 1, a többiek (Momentum, Mi Hazánk stb.) pedig 0 hellyel számolhatnak május 26-án.

Az aktuális állásról a legfrissebb adatokkal talán a Závecz Researc rendelkezik. Ők a múlt hét végén publikáltak a voksolás előtti utolsó mérésük eredményét, mi szerint a Fidesz jelentős győzelmet arat, legalább 12 mandátumot szerezhet, a falvak, kisvárosok lakosságának nagyvárosokat megközelítő részvétele esetén ennél 1-2-vel többet is. Záveczék mérése szerint a Jobbik, a DK és az MSZP-Párbeszéd esélyes rá, hogy 2, jó mozgósítással akár 3 képviselőt is bejuttasson. Az LMP-nek és a Momentumnak ők sem jósolnak helyet a következő EP-ben.

A Publicus Intézet durván két hete jelentkezett utoljára kutatással. A Népszava megrendelésére készült felmérésükben ők a Fidesz-KDNP támogatottságát 30, az MSZP-P támogatottságát 11, a Jobbikét pedig 11 százalékra mérték. Ezzel a Publicus szerint a Fidesz 13, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik 3-3, a DK és a Momentum pedig 1-1 mandátumra számíthat, míg az LMP szerintük sem kerül be az Európai Parlamentbe. Megjegyzik ugyanakkor, hogy az egyes pártok mozgósítása elég eltérő lehet.