A Fidesz megint leszavazta a szociális dolgozók bérkiegészítését

HírKlikk 2020. november 25. 18:00 2020. nov. 25. 18:00

A népjóléti bizottság keddi ülésén a kormánypárti többség elutasította a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítésének ellenzéki javaslatát.

Pedig előzőleg Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti frakciójának szóvivője a kormánypártok nevében a Facebookon, majd a parlementben napirend előtti felszólalásában megköszönte a járvány elleni védekezésben erőfeszítést végző emberek, köztük a szociális dolgozók munkáját – írja a Mérce.

A köszönetre – mások mellett – reagált a Szociális és Gyermekjóléti ellátások Facebook oldal, megjegyezve, hogy meg kell becsülni azt is, hogy ezúttal legalább megemlítik a szociális ágazat dolgozóit egy ilyen bejegyzésben, hiszen a járvány első hulláma alatt ennyit sem sikerült elérniük. „Nem pénz, nem védőfelszerelés, CSAK egy KÖSZÖNET. Tartsuk tiszteletben, hiszen erre is vártunk már egy ideje…..!”

Kedden este aztán Ungár Péter LMP-s képviselő számolt be arról a Facebook oldalán, hogy az Országgyűlés tárgysorozatba sem veszi a javaslatát, hogy a szociális dolgozók is megkapják a koronavírus-járványhelyzet alatt mutatott munkájuk megbecsüléseként a korábban az egészségügyi dolgozóknak kiosztott, egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést. A Nacsa Lőrincet is soraiban tudó népjóléti bizottság kormánypárti többsége ugyanis leszavazta az előterjesztést.