A Fidesz retteg a tőle független sajtótól
24 évvel ezelőtt, 1998. szeptember 30-án jelent meg a Kurír – ifjú olvasóink kedvéért: című lap – utolsó száma. Ami történt, nem meglepő, és főleg nem mulatságos: 1998-ban kormányváltás volt Magyarországon. Orbán Viktor lett a miniszterelnök, aki már akkor sem lelkesedett a szabad, tőle független sajtóért. Közvetlen előzménye is volt az újság bezárásának: a lap szeptember 30-án oknyomozó cikkeket harangozott be az olvasóinak: az akkori (és mostani) belügyminiszter, Pintér Sándor, valamint a sajtóban csak bombagyárosnak nevezett Dietmar Clodo üzleti kapcsolatairól ígért sorozatot. A cikksorozatnak csak az első része jelenhetett meg, a szerkesztőség még aznap délután megtudta, hogy a lap aznap megszűnt.
A szakmai körökben minőségi bulvárlapnak nevezett Kurírnak utolsó éveiben a Postabank volt a tulajdonosa. A Postabank akkor már állami tulajdonban volt, így Orbán, úgy is, mint miniszterelnök, megtehette, hogy utasítsa a menedzsmentet, szüntesse meg az újságot. A lapot kiadó P&B Média nevű cég akkori vezetőjét, Németh Pétert – a Népszava későbbi főszerkesztőjét – bízták meg azzal, hogy jelentse be a Kurír megszűnését. Ő azonban ezt nem vállalta, inkább lemondott posztjától. Helyette a Postabank egyik vezető munkatársa hívta össze a szerkesztőséget, és közölte a munkatársakkal, hogy nincs többé Kurír.
2016 júniusában a Metropol szűnt meg. Az ingyenes terjesztésű lap ugyan nem hordozott politikai tartalmat, ám a tulajdonos, Simicska Lajos akkor éppen haragban volt egykori barátjával és harcostársával. Ezt kellett megbosszulni, és Tarlós István akkori főpolgármester, aki a Fidesz 2006-os választási kampányának vezetője volt, készséggel segédkezett ebben: felbontotta a Metropollal kötött terjesztési szerződést. Ettől kezdve, a lapot nem osztogathatták a BKV felségterületein, s mindezzel párhuzamosan a megfenyegetett hirdetők is máshol költötték el a reklámra szánt pénzüket.
Az Orbán-kormány nem győzte hangsúlyozni, hogy a lap megszüntetéséhez nem volt köze, ami formailag igaz is volt: sem a miniszterelnök, sem valamelyik helyettese nem ment be a szerkesztőségbe, hogy lakatot tegyen a bejáratra.
Mint ahogyan a Népszabadság megszűnéséhez sem volt köze a Fidesznek. 2016 októberében egy költözésnek álcázott sunyiság révén, a szerkesztőséget gyakorlatilag elzárták a működéshez szükséges eszközeitől, a lapot kiadó Mediaworks pedig bejelentette, hogy „szüneteltetik” a újság megjelentetését.
A Népszabadság megszűnése után, egyébként több fideszes politikus, valamint a holdudvarhoz tartozó személy is megnyilvánult. Németh Szilárd, aki nem csupán rezsicsökkentésért felelős biztos, hanem a Fidesz egyik alelnöke is egyben, a lap megszűnése után, mindössze annyit közölt a nyilvánossággal, hogy épp ideje volt.
Hoppál Péter szintén megemlékezett a Népszabadságról, mégpedig a Népszava egyik, neki nem tetsző karikatúrája kapcsán. A fideszes politikus szerint „A Népszabadság is viccelődött, aztán eltűnt. Felkészül: Népszava”.
Bayer Zsolt, a Kurír, a 168 óra és a Népszabadság egykori munkatársa, a Fidesz 5-ös számú tagkönyvének tulajdonosa 2016 október 14-én a következőket írta az azóta gazdasági okok miatt bezárt Magyar Hírlapban: „A Népszabadsággal a Kádár-rendszer egyik legutolsó, legaljasabb műhelye tűnik el talán örökre”. A bezárt újság olvasóit rohadt, tetves komcsiknak nevezte, akiknek majd „szét kell cseszni” a fejét.
A csínyek sora folytatódott: átprogramozták és kormányszócsővé igazították az Origót, baráti hangúra zabolázták az Indexet, áthangolták, majd meg is szüntették a 168 órát, a Klubrádiót pedig az internetre száműzték.
1998 szeptember 30-án döbbenten álltunk a szerkesztőség legnagyobb termében, hallgattuk a megszűnésünket bejelentő csinovnyik szavait. Próbáltuk felfogni, hogy mi történt. Szomorúságot, dühöt és ürességet éreztünk. Akkor még nem tudtuk, hogy húsz évet kell várnunk arra, hogy Orbán Viktor 2018 őszén a Sargentini-jelentés vitájában elmondja az azóta klasszikussá vált mondatot: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akiknek más a véleményük, mint nekünk”.