A Fidesz szerint ha a Tisza kerülne hatalomra, akkor beengednék a migránsokat

HírKlikk 2025. szeptember 10. 06:45 2025. szept. 10. 06:45

Ameddig nemzeti kormánya van Magyarországnak, addig az megvédi a magyar embereket az illegális migrációtól, de ha a Tisza Párt kerülne hatalomra, akkor végrehajtanák Brüsszel és az Európai Néppárt minden bevándorláspárti döntését, azaz beengednék az illegális migránsokat – jelentette ki Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Zsigmond Barna Pál kedden Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarország álláspontja az első pillanattól kezdve világos: a migráció nem jó és nem lehetőség, hanem fenyegetés. A migráció erőszakot, terrorveszélyt jelenthet, ezért meg kell állítani – mondta. Közölte, Brüsszel bevándorláspárti politikája nem biztonságot, hanem káoszt hozott Európának, a nyugati demokrácia kerülhet veszélybe, ha nem reformálják meg a rendszert.

Újra kell formálni az európai jogot, nem az elhibázott migrációs paktum nyomvonalán kell menni – tette hozzá, emlékeztetve arra, Magyarország elutasítja a paktumot.

Szerinte a magyar határvédelem alapjait jelentő pilléreket kell az európai jogba átemelni, a külső határvédelmet, a menekültügyi kérelmek külső helyszínen történő elbírálását, a hatékony kiutasítási rendszert, továbbá a kibocsátó országok támogatását és az embercsempész-hálózatok elleni hatékony fellépést.

Azt mondta, a magyar modell működik, kiállta az idő próbáját, 2015 óta Magyarország folyamatosan bizonyította, hogy képes megvédeni saját és Európa határait.

Ameddig nemzeti kormánya van Magyarországnak, addig az megvédi a magyar embereket az illegális migrációtól, de ha a Tisza Párt kerülne hatalomra, akkor végrehajtanák Brüsszel és az Európai Néppárt minden bevándorláspárti döntését, azaz beengednék az illegális migránsokat – jelentette ki.

Kitért arra, hogy Magyarország kizárólag saját forrásból finanszírozza a határvédelmet, Brüsszeltől nem kap semmilyen támogatást, sőt Brüsszel kifejezetten bünteti Magyarországot a határvédelem miatt, miközben más tagállam, például Lengyelország elismerést kap ezért.

Az államtitkár szerint a kettős mérce itt is egyértelmű: a magyar kerítésért bírság jár, a lengyel kerítésért támogatás.

Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn levélben kérte Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől ugyanazt a támogatást és elismerést, amit Lengyelország kap. A kormányfő a levélben arra is figyelmeztetett, hogy milliónyi migráns indulhat el bármikor Afrikából, és ha nem erősítik meg közösen a határokat, akkor az Európai Unió jövője kerül veszélybe.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója emlékeztetett arra, hogy tíz év telt el a tömeges illegális migráció kezdete óta. 2015-ben nagy létszámban és szervezetten érkeztek illegális migránsok Európába, és ekkor kezdődött a Soros-szervezetek rendkívüli aktivitása is.

Úgy összegzett, európai szintű válság alakult ki az illegális migráció hatására, amelyet a közbiztonsági jelenségek sokasága, köztörvényes bűncselekmények növekedése, no-go zónák kialakulása, nők elleni erőszakos cselekmények, szociális feszültségek, súlyos terrorcselekmények jellemeztek Európa-szerte, sok tagállam pedig visszaállította a belső határellenőrzést.

Bakondi György a politikai következményekről szólva, azt mondta, a muszlim többség hatására változás történt a közel-keleti válság európai uniós, illetve tagállami megítélésében, továbbá a feszültségek politikai változásokat is indukáltak, előre tört a Patrióta-csoport az EU-ban.

Elmondta, Magyarország helyesen, törvényesen és sikeresen kezelte a migrációt. Elsőként ismerte fel -– folytatta – , hogy a migráció szervezettsége, a tömegessége, a finanszírozottsága nem a véletlen műve, hanem nagyon komoly, gyakran szervezett bűnözői körök állnak a háttérben – fogalmazott.

A főtanácsadó helyesnek tartotta azt is, hogy a határ lezárása és a megoldás keresése előtt a kormány megkérdezte a magyar embereket arról, mi legyen, és a magyar emberek pártpolitikai hovatartozástól függetlenül, igen nagy arányban azt mondták, hogy illegális migrációt meg kell állítani.

Közölte, a magyar megoldás a tagállami tapasztalatok alapján alakult ki, három eleme pedig a műszaki és a jogi határzár, valamint a rendőri, katonai, majd a határvadász erők jelenléte.

Ismertetése szerint az elmúlt tíz évben a magyar határon több mint egymillió embert tartóztattak fel, 2927 embert részesítettek nemzetközi védelemben és 6692 embercsempészt fogtak el.

Kitért arra is, hogy az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta 1,4 millió menekültet fogadott be Magyarország, közülük jelenleg 3187-en vannak a szálláshelyeken, 2234-en pedig kórházakban.

Az államtitkár kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy Magyarország nem készítette el a migrációs paktumhoz a végrehajtási tervet, ugyanis az a régi szabályok alapján készült, meghatározza, hogy Magyarországnak mennyi migránst kellene befogadnia.

Szerinte a migrációs paktum nem jelent megoldást az illegális migrációra, és meg kell változtatni az uniós szabályokat.

Zsigmond Barna Pál közölte, az az ár, amit fizet Magyarország a bírságon keresztül, sokkal kevesebb kárt okoz, mint az, ha beengedné az illegális migránsokat és végrehajtaná a migrációs paktumot.

Forrás: MTI