Orbán nem miniszterelnökként, hanem pártelnökként fenyegetőzött
„A magyar gazdaság nem húz. Harmadik éve van recesszió-közeli állapotban – most azon megy a vita, hogy 2025-ben 0,5 vagy 0,9 százalék lesz-e a növekedés. Az érzékelhetetlen, miközben a kormányzat azt állítja: minden rendben. Ez nem komoly” – mondja Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Orbán Viktor kötcsei beszédére reagálva, hangsúlyozza: amit a miniszterelnök felrajzol – Európa válságban, Magyarország pedig „különutas sikertörténet” – az egyszerűen nem stimmel az adatokkal. „A keleti nyitás óta, Kína részaránya a magyar külkereskedelemben nem nőtt, hanem csökkent. Az export-import 70-80 százaléka változatlanul az Európai Unióhoz köt minket. Ha Európában baj van, az nekünk tragédia, nem ujjongásra ok.”
Bod Péter Ákos szerint a magyar állam sokkal többet költ „NER-célokra, ideológiatermelésre, sportra, kultúrára, vallásra és közmédiára”, miközben jóval kevesebbet fordít jóléti kiadásokra. „Ez nem jóléti állam, hanem inkább egy ázsiai típusú fejlesztő államra hasonlít – azzal a különbséggel, hogy nálunk nincs gyors növekedés.”
Úgy véli, a magyar gazdaság „lefojtott állapotba” került, aminek fő oka nem a háború, hanem a kormányzati döntések következménye. „A deficit mértéke szándék kérdése. Ha valaki előbb 3,7 százalékot ígér, majd 4 fölé módosítja, aztán attól is elcsúszik, az a külvilág szemében komolytalan.”
A kötcsei beszéd politikai vetületéről elmondta: Orbán belső körben fenyegetéseket fogalmazott meg, ami inkább a párton belüli fegyelmezés eszköze, nem valódi stratégia. Ugyanakkor hozzáteszi: „a politikában eltöltött évek koptatják az embert, gyengítik a bölcsességet. Ha nincs kontroll, nincs visszajelzés, akkor a hibák súlyosbodnak.”
Végül az Európai Unió jövőjére tér ki: „Az unió változik, mélyül és bővül. Magyarország be van ékelve ebbe a közösségbe. Aki innen kipiszkálná az országot, az óriási tragédiát okozna. Józanabb ennél mindenki – legalábbis remélem.”