Hadházy szerint választási csalás Orbán új nemzeti konzultációja

HírKlikk 2025. szeptember 10. 04:45 2025. szept. 10. 04:45

Igazi jólét csak demokráciában van, ezért amikor a demokráciáért tüntetnek, a megélhetésért is tüntetnek – jelentette ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Dunaújvárosban kedden.

A politikus beszámolt arról, hogy a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen – rendszerint Budapesten tartott – tüntetést ezúttal azért a Fejér vármegyei városban szervezték meg, mert így akarják felhívni a figyelmet Dunaújváros tragédiájára, az egykor sok ezer embernek munkát adó Dunaferr bezárására.

Hadházy Ákos közölte, vannak, akik megkérdőjelezik azt, hogy igazi jólét csak demokráciában lehet: a magyar kormány például azt mondja, Kínában jólét van, ehhez pedig diktatúra kell.

Úgy folytatta: a jólét azonban nemcsak a GDP-t jelenti, hanem egy olyan helyet, ahol jó élni, és ilyen csak „unalmas" demokráciákban található, amelyekben el lehet érni, hogy ne csak egy szűk kör éljen jól, a többieket ne hagyják az út szélén, és ne döntsenek be akár egy teljes várost arra hivatkozva, hogy másra kell a pénz.

Azt mondta, valódi rendszerváltást, valódi demokráciát akarnak, azért tüntetnek, hogy „következménye legyen a dolgoknak".

Hozzátette, „egy valódi demokráciában a kormány tudja, ha ilyet mer csinálni emberekkel, hogy 600 milliárdért Vodafone-t vesz, és nincs 10 milliárdja, hogy megmentsen egy gyárat és ennyi ember munkahelyét, akkor bukni fog", „egy demokráciában fel sem merülne Orbánban, hogy az apjával kastélykomplexumot építtet".

A képviselő úgy vélte, Magyarországon ma nincs demokrácia, nincsenek valódi választások, emiatt olyan magabiztos Orbán Viktor, „emiatt tud olyan magabiztosan fenyegetni embereket".

Ezért a tüntetéseken követelik a valódi választások feltételeinek megteremtését is – fűzte hozzá.

Hadházy Ákos választási csalásnak nevezete a Tisza Párt adóterveivel összefüggő nemzeti konzultációt, amit azzal indokolt, hogy az az adófizetők pénzéből valósul meg. Adófizetői százmilliárdokat költöttek el propagandakampányokra az elmúlt években, ez mind csalás – jelentette ki.

Szabó Zsolt (Rajta Újváros! Egyesület) alpolgármester arról beszélt, hogy a nagyapja részt vett a Dunai Vasmű építésében, ott dolgozott az édesapja is, ezért tudja, milyen az, amikor a boldogulás, a kenyér a dunai vasgyártástól függ, de „erről az Orbán-kormány elképesztő arcátlansága miatt lassan múlt időben vagyunk kénytelenek beszélni".

Arra kérte az egybegyűlteket, ne felejtsék el, mit tettek velük, hogy „a vasmű dolgozóinak lába alól húzták ki a talajt", hogy a munkások segítséget vártak, és munkanélküliséget kaptak.

„Mutassuk meg, hogy velünk, dunaújvárosiakkal ezt nem lehet megtenni!" – buzdított, hozzátéve: ehhez olyan politikára van szükség, amelyben a politikusok szolgálják a dunaújvárosiakat.

Mezei Zsolt (Rajta Újváros! Egyesület) alpolgármester a munkásemberek arcul köpésének nevezte azt a „Budapestről, a bársonyszékből" érkező szakértői javaslatot, hogy legyenek vállalkozók. „Hogyan legyen egy kohász vagy olvasztár vállalkozó, mivel indít egy vállalkozást az, aki életét áldozta a vasra, acélra?" -– tette fel a kérdést.

A politikus azt hangoztatta, hogy a vasmű problémájának megoldásához „az önkormányzat kevés, a kormánynak kellett volna, vagy kell tenni valami érdemlegeset", de ő úgy látja, ez nem fog megtörténni.

„Tettek kellenek majd, nem hazugságok", „tudjuk, mi lesz jövő áprilisban, még akkor sem lesz késő, hogy ezen változtassunk" – mondta.

Hadházy Ákos felhívására a demonstrálók a tüntetés zárásaként a Dunai Vasmű bejárata elé vonultak, hogy – a képviselő szavai szerint – „felhívják a figyelmet arra a gyalázatra, amit ez a kormány Dunaújvárossal tett".

A független képviselő megjegyezte, hogy jövő hétre újra Budapestre, a Ferenciek terére szervez demonstrációt, emellett újabb utat tervez Hatvanpusztára.

Forrás: MTI