A Fideszben állítólag már Áder utódján gondolkodnak

HírKlikk 2020. október 8. 10:18 2020. okt. 8. 10:18

A Mandiner értesülései szerint, a Fidesz vezetői már a 2022-es államfőválasztásra készülnek. Áder János köztársasági elnök mandátuma 2022. március 13-án jár le, így az azt megelőző 30-60 napban kell az Országgyűlésnek megválasztania az új államfőt.

A Mandiner úgy tudja, hogy három lehetséges utód is szóba került a Fidesz vezetőinek belső megbeszélésén: Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus és Csák János üzletember, korábbi londoni magyar nagykövet.

Persze nem arról van szó, hogy a Fidesznek bármi baja lenne Áder Jánossal, csak az alaptörvény szerint, a köztársasági elnököt legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani. Azért még az is elképzelhető, hogy majd módosítják az alaptörvényt.

Forrás: Mandíner