„A Fideszben nem látni a haza érdekét a politikai karrier és anyagi érdek elé helyező politikusokat"

– Az interjú készítése idején félidőben vagyunk a Capitolium elleni roham és az új amerikai elnök, Joe Biden beiktatása között. Fel lehet-e már most mérni, hogy mit okoztak a január 6-án az amerikai fővárosban történtek?

– A legfontosabb, hogy vád alá helyezték Trump elnököt. De kezdjük a károkkal. Egyrészt van a fizikai kár, ami persze csúnya, de azért ezek nem helyrehozhatatlanok. Annál nagyobb a jelentősége annak a néhány órának, aminek a hatása – ilyen vagy olyan módon – Amerikára, Amerika nemzetközi megítélésére, az amerikai belpolitikára, az ország jövőjére, áttételesen az egész világra óriási lesz. Őszintén, elemzőként engem igazán ezek a kérdések  foglalkoztatnak. Mégpedig Amerikában élő európaiként, európai kitekintéssel. Már csak azért is, mert évek óta mantrázom: ami az USA-ban bekövetkezik, az Európában is be fog következni. A mostani helyzetben éppen ezért, meglehetősen meglepett, hogy lesajnáló üzeneteket látok és hallok az európai vezetőktől, akiknek megnyilvánulásaiban átüt némi káröröm is. Holott nem lenne szabad elfelejteni, hogy Európában is ugyanolyan veszélyes folyamatok zajlanak, mint az USA-ban. Rövid az emlékezetük egyeseknek, elfelejtik például azt, hogy tavaly a Bundestagot megtámadták randalírozók, vagy, hogy Franciaországban radikalizálódtak a sárgamellényesek. Nem kellene örülni, hogy a „nagypofájú Amerika” kapott egy nagy ütést. Ez nagyon rossz vonal.

– Azért addig nem nagyon fajult itt Európában a helyzet, mint Amerikában, ami eddig a minimum hat ember halálát követelő Capitolium elleni rohamban csúcsosodott ki.

– Tény, hogy bő egy hete majdnem nagyon nagy baj történt. Volt két óra, amikor a világ végét lehetett hinni. A tét az volt, hogy megrendül-e alapjaiban a világ legnagyobb demokráciája. Ez történt volna, ha sikerül a zendülőknek túszokat szedni, kongresszusi képviselőket agyonlőni, ahogy azt – mint azóta kiderült – tervezték. Amerika és ennek következtében az egész nyugati világ alapjaiban rendült volna meg. Közel voltunk a katasztrófához.

– A megosztottság, az indulatok mit sem változtak azóta, sőt. Mitől függ, hogy milyen irányt vesz az ország?

– Attól, hogy milyen gyorsan tér magához Amerika és hosszabb távon miként tudja kezelni a hatalmas gazdasági és társadalmi kihívásokat, hogy kialakul-e egyfajta konszenzus. Szerintem ezt kell figyelni. S ebben pozitív jeleket látok, hiszen amint elmúlt a közvetlen fizikai veszély, a képviselők azonnal visszamentek dolgozni. Nem azt választották – pedig megtehették volna –, hogy ilyen körülmények között nem üléseznek tovább, hanem visszamentek az ülésterembe. Mike Pence alelnöknek és Nancy Pelosi képviselőházi elnöknek nagyon komoly szerepe volt abban, hogy a szenátus és a képviselőház (a törvényhozás felső- és alsóházának vezetői) arra a döntésre jutottak, hogy visszamennek és befejezik a november 4-i választás eredményét hitelesíteni hivatott ülést. Aki nézte az élő közvetítést, az láthatta a belőlük sugárzó elképesztő magabiztosságot. Ők ezzel egyértelműsítették, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni, pedig akkor még nem lehetett tudni, hogy ténylegesen elmúlt-e az őket is fenyegető – mint utólag kiderült halálos – veszély.  Mélyen hisznek a demokráciában, a demokratikus intézmények szentségében – erre bizonyíték az, ahogy viselkedtek.

– Igen, visszamentek, de a republikánusok közül nagyon sokan még ezek után is kitartottak Trump mellett. Ráadásul a vád alá helyezést csak tíz republikánus képviselő támogatta. Ez nem éppen a megbékélést segíti.

– Mintha évek teltek volna el január 6.-a óta. Trump is nyilatkozik ilyet is olyat is. Szerdán egy megbékélésre, békés hatalomátadásra felszólító nyilatkozatot tett. Vajon hogyan alakult volna a múlt heti demonstráció, ha már akkor ilyen hangnemben szól a követőihez? Az persze köztudott, hogy szép számban vannak képviselők akik dealt kötöttek Trumppal: akkor nem támogatják a vád alá helyezését, ha tesz egy mérsékelt nyilatkozatot. Visszatért a hagyományos politikai lóvásár. Ne felejtsük el azonban, hogy számos republikánus szenátor, képviselő, aki nem akarta elfogadni a választás eredményét, s a Capitolium megrohamozása előtt előre jelezte, hogy obstruálni fog, a roham után változtatott az álláspontján. Ez hatalmas – a médiában többek által egyenesen szenzációszámba menő fordulatnak  minősített – dolog volt. Végül pedig vannak olyanok, akik politikai számításból, csendben nemmel szavaztak a vád alá helyezéssel kapcsolatban, hogy a Trump-szavazókat ne veszítsék el a saját körzetükben. De tízen – köztük Liz Cheney wyomingi képviselő, a harmadik rangidős republikánus – megszavazták. Már korábban szembement Trumppal és a Trumpot támogatókkal. Az ő apja a sokak által kiátkozott Dick Cheney, volt alelnök.

– Lesz is elég bajuk ezeknek a képviselőknek a republikánus kollégáikkal, s még inkább a választóik egy részével...

– Ezért is van jelentősége annak, hogy több republikánus nagyon tisztességesen kiállt a véleményével, s nem csak a törvényhozásban. Például Arnold Schwarzenegger korábbi kaliforniai kormányzó (aki nem csak a Terminátort, de Conant, a barbárt is eljátszotta) ilyen, még ha neki már nincsenek is politikai ambíciói. Utalt szülőhazája, Ausztria náci múltjára és az akkori események közötti párhuzamra. A nem egészen négy perces videójából nekem a legnagyobbat az a mondat szólt, amelyben azt fejtegette, hogy ő tudja, egy kard annál erősebb lesz, minél többet edzik, ami most történt, az pedig meg fogja edzeni az amerikai demokráciát. Én is így gondolom.

– Ez eddig rendben van, de mi fog történni? Mire számíthatunk?

– Valóban, a kérdések kérdése jelen pillanatban az, hogy mi lesz most. Nem szabad elfelejteni, hogy habár 75 millióan szavaztak Trumpra, a támogatók tábora jelentősen megcsappant. Ezt a csökkenést most minimum 30-35 százalékra teszik, 25-30 millió embert jelent. Ez, ha figyelembe vesszük, hogy Trump szavazással kapcsolatos hisztériája néhány tízezer szavazatról szólt, nagy csökkenés.  A szavazói egy jó része ugyanis a „rend és fegyelem” (law and order ) szlogenre reagált, ők azok, akik úgy gondolták, hogy ha a demokraták kerülnek hatalomra, akkor radikalizálódásra, felfordulásra, erőszakra kell számítani. Sokan a szélsőballal azonosították a demokratákat, azokkal, akik közül többen az emlékezetes Floyd gyilkosság után valóban radikalizálódtak, randalíroztak, törtek, zúztak. Ám most már sokan látják, hogy Trump szélsőséges támogatói is ugyanazt csinálják, sőt, még nagyobb veszélyt hoztak az országra, veszélybe sodorták a demokráciát. Az amerikaiak többsége számára sokat jelentenek az olyan jelképek, mint a Capitolium vagy a Fehér Ház. Ezek az 1776-os függetlenségi nyilatkozat, a demokrácia, az amerikai demokrácia és  hatalom szimbólumai. Sok embert nagyon mélyen érintett az ostrom, az, hogy a szélsőséges trumpisták ezekre a szimbólumokra támadtak rá. A legújabb felmérések alapján – a legdurvább számítások szerint is – a teljes lakosságnak legfeljebb az ötöde ért egyet azzal vagy érti meg azt, ami itt azon az ominózus szerdai napon történt.

– És ebből mi következik? Hiszen így is mintegy 15 millió emberről beszélünk, másfélszeres Magyarországról.

– Ez sok ember, de csak egy kisebbség egy 320 milliós országban. Tény, hogy még mindig nagyon sokan kiállnak Trump mellett, de arról azért szó sincs, hogy 75 millióan lennének. S hogy ebből mi következik? Egészen egyszerűen az, hogy az Egyesült Államok alapvetően hisz  a demokráciában. A radikális szélsőséges elemek persze  továbbra is veszélyt jelentenek Amerikára, ezzel számolni  kell, de ez az eset – mint egy óriási pofon vagy egy elektrosokk – kijózanítóan hatott az emberekre, nagyon sokan észhez térnek tőle.

– Ezzel együtt sem szűnik meg az ország kettészakadása, amit mi, magyarok. első kézből ismerünk, hiszen nálunk is ez van immár évek óta, és egyre csak mélyülnek ezek az árkok.

– Kétségtelen tény: két párhuzamos folyamat zajlik az országban. Az egyik egy modernizációs, felvilágosodási folyamat, amint a georgiai szenátusi pótválasztás eredménye mutatja, ahol a történelemben először, egy fekete szenátort választottak meg. Ami egyébként külön érdekes, hogy a szenátusi székért az államban ismét újraindult és a vesztes (republikánus) Kelly Loeffler szenátor az ostrom előtt még támogatta Trump retorikáját és csalást kiáltott, ám a Capitoliumnál történtek után visszakozott, és otthagyta azokat a republikánusokat, akik akadályozni próbálták Bidenék győzelmének hitelesítését. S szemben sokakkal, akik szerint „már késő, hogy meg tetszettek fordulni”, én azt mondom, hogy még most is tisztességes dolog egy ilyen lépés. Nem igaz, hogy a Trumptól való elforduláshoz nem kell bátorság és tisztesség. Ezt abból is látom, hogy egy hét alatt sokaknak inukba szállt a bátorságuk. A kérdés másik oldala, hogy a vád alá helyezés nem kockázatmentes, és több demokrata is óvatosságra intett. Trumpból mártírt csinálhat követői szemében. Amig folyik a „tárgyalás”, az életben tartja a médiában, így a közvéleményben Trumpot és nem a 20-án színre lépő Biden, Biden politikája kerül középpontba. Lassíthatja a miniszterek szenátusi meghallgatásának és jóváhagyásának a folyamatát, hogy a Szenátus még mindig Trumppal lesz elfoglalva.

– Lesz-e megbékélés Amerikában?

– Már nem az a kérdés, hogy lesz-e, kell, hogy legyen! Január 6-a után ez egzisztenciális kérdéssé lépett elő. Biden a saját pártján belül mérsékelt vonalat képvisel, de az is látszik, hogy nagy nyomás alatt tartják a  szélsőségesek, ugyanakkor ő kitart amellett, hogy az USA csak akkor tud megerősödni, akkor tud megfelelni a globális, a Kína és Oroszország által generált és erősödő  kihívásoknak, ha valahogy egységbe rázza az amerikai társadalmat, konszenzusra tud jutni a republikánusokkal. Erre szerintem van esély. A siker nem biztos, de nem is elképzelhetetlen. Már csak azért is, mert Biden öreg róka a politikában, maga is a Szenátusból jön, nagyon sok republikánus barátja van. A meccs azonban még nem dőlt el, nem tudjuk, keresztül tudja-e vinni a politikáját. Nem véletlen, hogy Biden kifelé nem foglalkozik túl sokat azzal, hogy mi legyen Trumppal, bölcsen ráhagyja másokra. A vád alá helyezéssel kapcsolatban alig szólalt meg. Nem akarja sugallni, hogy bosszút akar állni Trumpon. Érzelmeit „elegánsan” juttatja kifejezésre, például  egyértelművé tette: szeretné, ha Trump nem menne el a beiktatásra, ugyanakkor nagy örömmel venné, ha Mike Pence, Trump alelnöke elmenne. Mindenesetre az is biztató, hogy Pence jelezte, ott lesz. És ott lesz minden élő korábbi republikánus elnök és alelnök, élükön George W.Bush-al, Dick Cheney-vel.

– Ez azonban – hogy úgy mondjam – az amerikai „arisztokrácia”. Mi van a pórnéppel?

– Ezek csak tüneti kezelések akkor, ha a trumpizmust eredményező alapvető okokat nem kezelik, azaz a nagyrészt Amerika közepén élő középosztály – munkások, bérből és fizetésből élők – leszakadásának, perifériára szorulásának a folyamatát nem állítják meg. Ezért tartom tisztességesnek Neil Young rocksztár minapi kijelentését, hogy a múlt heti tüntetők nagy része irányában empátiát kell mutatni. Szerinte őket félrevezették, megvezették, a kilátástalanság mozgatja őket és Trumpban találták meg azt a hamis profétát, aki kivezeti őket a bajból. Természetesen nem a Capitoliumba behatolókra, a rendőrökre támadó kemény magra gondolt. Youngnál hangosabb Trump kritikust amúgy nehezen találni.

– A Capitolium elleni ostrom óta egyre nyilvánvalóbbak a feszültségek a Republikánus Párton belül. Ez tovább fokozódott most a Trump elleni újabb – negatív történelmi rekordot jelentő – impeachment eljárás megindításával, azzal, hogy van, aki megszavazza, van, aki nem, s még az indokok is mélyen eltérőek. Lesz-e szakadás a Nagy Öreg Pártban (Grand Old Party, GOP), ahogy a republikánus pártot becézik?

– Nem új, hogy a republikánusok között többen úgy vélik, elég volt! Már korábban is voltak hangok, hogy nem lehet így tovább folytatni, s kemény vélemények, miszerint a Republikánus Párt nem Trump pártja, ő csak  beleült a jóba, ellopta a pártot és úgy tesz, mintha az ő magánterülete, az egyik ingatlanja lenne. Az előbb említett Liz Cheney kiállása mellett, talán a legnagyobb jelentősége Mitch McConnell leköszönő szenátusi elnök Trumptól való teljes elfordulásának van, ő ma már nyíltan kifejezi megvetését. McConnell jelezte, hogy nem állít akadályt a vád alá helyezés elé. Kérdésére válaszolva: ha az európaihoz hasonló többpárti pártstruktúra lenne az USA-ban és nem kétpárti rendszer, akkor már régen pártszakadás következett volna be. Ha lenne hová menekülni konzervatív irányban, már régen leléptek volna azok, akiknek nem tetszik az, amit Trump csinál. Akkor egyértelműen látható lenne, hogy Trump támogatottsága lényegesen kisebb, mint amilyennek látszik. Szakadás már most van, a törésvonalak azonban még nem világosak. Sokan csupán taktikai okokból tartanak ki Trump mellett, de leginkább Trump szavazóira vetnek szemet.

– Lát-e bármilyen párhuzamot a Republikánus Pártban végbemenő folyamatok és a Fidesz helyzete között?

– Óvatos vagyok, nem vagyok belpolitikai elemző és a párhuzam mindig sántít. De egyet azért engedjen meg. Talán Magyarországon is el kellene gondolkodni, hogy hol vannak a magyar Liz Cheney-k, akik az országot, hazát előbbre helyezik, fontosabbnak tartják mint a személyhez kötődő lojalitást. Az amerikai középjobbtól a szélsőjobbig terjedő politikai paletta ezzel a furcsa két pártrendszerrel is sokkal színesebb  mint a magyar. Elgondolkodtató, vajon működőképes-e, hogy az egész jobboldalt az Orbán Viktor irányította Fidesz fedi le. Holott lenne igény arra, hogy legyen egy mérsékelt konzervatív párt, ahogy azt több pártalapítási kísérlet is mutatja. Ha lenne egy ilyen reális alternatíva a választók számára, akkor igen gyorsan kiderülne, hogy nincs a Fidesznek, a Fidesz-vonalnak akkora támogatottsága. Ez teljesen világos. De sajnos – s a magam részéről emiatt nagyon szomorú vagyok – a Fideszen belül nincsenek Liz Cheney-k, Mitch McConnellek.

– Az amerikai fejlemények olyan dolgokat hoznak ki Önből, amiket nem szoktunk meg. A közelmúltban a Hírklikknek adott interjújában – Öntől szokatlan módon – indulatosan fejtegette a nézeteit, s magyar belpolitikai kérdéseket is érintett, miként most. Mi történt?

– Valóban szokatlan dolog tőlem, hogy magyar belpolitikai kérdésekről fejtem ki a véleményemet, nem szeretek ugyanis hazai belpolitikával foglalkozni. 1989 őszén eldöntöttem, nem lépek be politikai pártba, soha abban nem veszek részt, mindig az értékek mentén fogok állást foglalni. De úgy érzem, hogy eljött az az idő, hogy kimondjam, amit gondolok erről is. És ki is mondom: nem látok a Fideszen belül bátor politikusokat, akik a haza érdekeit előbbre helyezik a politikai karriernél, az anyagi előnyöknél, akiket lehet ma szekértolóknak hívni, de akik a nagy drámai pillanatokban vitathatatlanul a jó oldalra állnak. Nincs Németh Mikós vagy Horn Gyula. Szeretném, ha azok a fideszesek, akik magánemberként arról beszélnek, hogy így már nem mehet sokáig, akik látják, hogy rossz irányba megy az ország, nem csak magánemberként tennék ezt. Ahogy sok-sok republikánus vezető politikus is kiáll Trump ellen, nekik is ki kellene állniuk, de jelen pillanatban leginkább karrier-megfontolásból nem akarják vagy nem merik ezt megtenni.

– Ha már párhuzamokat vizsgálunk: lát-e a Republikánus Párton belüli fejleményekhez hasonló folyamatokra, esetleges pártszakadásra esélyt 2022-ben Magyarországon?

– Egyrészt ismétlem: óvatosan a  párhuzamokkal! Trump a legrosszabb pillanataiban sem birtokolta  teljességében a Republikánus Pártot úgy és annyira, ahogy és amennyire Orbán Viktor a Fideszt. Magyarországon azonban igen sajátos a helyzet, nálunk nem egy klasszikus párt van, a Fidesz, aminek van egy vezetője, Orbán Viktor; hanem egy személynek – Orbán Viktornak – van egy pártja, amit Fidesznek hívnak. De az elmúlt időszakban azért – érdekes, mérsékelt optimizmussal mondhatnám – biztató dolgokat tapasztalok, közte mozgolódást a konzervatív oldalon. Tisztességes „konzervatív liberálisok” nélkül Magyarországon nincs megújulás. Magyarországon nagyon sokan nem tudnak azonosulni a baloldallal, így, ha nem sikerül kinőnie egy mérsékelt konzervatív pártnak, akkor nagyon nehéz lesz a helyzet. Merthogy értékrendileg Magyarország alapvetően egy konzervatív ország, a lakosság többsége is az, de nem feltétlen politikailag is.

– Ennek azért ellentmond, hogy 1994-ben kétharmad a baloldali-liberális oldalra szavazott.

– 1994-ben még másként gondolkodtak az emberek. Az akkori kategóriák nem működnek. Meggyőződésem, hogy a mai magyarok jelentős része keresi a sem nem „baloldali”, sem nem fideszes, konzervatív vezetőt. A Fideszben is vannak, a Fidesz szavazók között pedig kifejezetten sokan, akik, ha lenne egy nyugatra tekintő, konzervatív, erőteljes és nemzeti színezetű, de nem nacionalista formáció, akkor arra szavaznának. Magyarországon úgy nem lesz modernizáció – ami nem elsősorban anyagi, technikai modernizáció –, az ország nem lesz a nyugati megújulás része, nem lehet nyugati irányultság pályára terelni úgy, hogy csak az egyik oldal irányítja a dolgokat. Nagyon okosan, bölcsen meg kell tudni szólítani a mérsékelt fideszes szavazókat, üzenni nekik: nem jár azért büntetés, mert korábban Fidesz-szavazó voltál. Itt látok egyfajta párhuzamot Amerikával. Ismétlem, ezért van jelentősége annak, hogy Magyarországon – mint egyébként Amerikában is – nagyon nagy szükség van a mérsékelt konzervatív vonalra. Ez a meggyőződésem független attól, hogy magánemberként hogyan gondolkodom, milyen politikai felfogásom van, ki számomra szimpatikus, s ki nem. Abban biztos vagyok, hogy én a Biden-féle logikát követném, aki deklaráltan minden amerikai elnöke akar lenni. A következő magyar miniszterelnöknek mind a tízmillió magyar miniszterelnökének kell lennie. Egy biztos: Németh Miklósok nélkül nehezen lehet elképzelni kijózanodást – és arra számítok – szemben sokakkal –, hogy lesz kijózanodás.

– Milyen általánosabb tanulságokat lát az amerikai fejleményekben?

– Jó lenne, ha a barátom, John Lukacs, a ragyogó történész élne. Ő fantasztikus módon tudta elemezni a diktátorokat. Itt van egy elfordulás a radikalizmustól: a republikánusoknál végbemenő fordulatnak ez a lényege. Amit egyébként nem szabad másként megítélni, mint tisztességes és jó dolognak. Ez nem képmutatás. Donald Trump mindenkit cserbenhagyott, az alelnökét, az igazságügyi miniszterét, most úgy tűnik kedvenc fegyverhordozóját a volt New York-i polgármestert Rudy Giulianit is – mindenkit. Amikor eljön a pillanat, csak magát és a családját védi. Ez a viselkedés pedig tipikus ezekre a vezetőkre, ők mindig cserben hagyják a leghűségesebb követőiket. Hitler, Sztálin, az összes autokrata és diktátor, a történelem során mindig így viselkedett.

– Mire véli, hogy napról-napra gyarapodik a Trumppal szembeforduló, az üzleti kapcsolatot vele megszakító cégek tábora, nem is csak amerikai és nem is csak technológiai cégek határolódnak ilyen módon is a bukott amerikai elnöktől.

– Igen, ezt  nem lehet figyelmen kívül hagyni. Itt a magánszférának is elege van Trumpból, a Trump-támogatókból. Tessék megnézni azt a hosszú listát a cégekről, köztük a legnagyobbakról, akik jelezték, hogy soha nem fogják támogatni se Trump esetleges jövőbeni ambícióit, sem olyanokét, akik szembementek a népakarattal, a választás eredményével. Ennek egy olyan országban, ahol a magánvállalkozás szentsége majdnem olyan fontos mint az alkotmányé, nagyon lényeges jelzés. Amerikában az üzleti élet általában a republikánusok mellett áll, ők ugyanis inkább verseny-, szabadverseny-, piacpártiak. Éppen ezért is fontos jelzés tehát, hogy a nagy iparvállalatok képviselői, köztük a legnagyobb ipari szövetségek jelentős része is egyértelműen elfordult Trumptól. Mert az előszeretettel negatívan lefestett iparvállalatok is végső soron egy olyan Amerikát képviselnek, ahol az elnök tiszteletben tartja a demokratikus intézményeket, az átláthatóságot, a független bíróságokat, a demokráciát általában. Ez is a mérsékelteket erősíti a Republikánus Párton belül. A következő négy évben a párt – amely, ne feledjük: Abraham Lincoln, Dwight Eisenhower, Teddy Roosevelt pártja – eltávolodik a Trump-féle szélsőséges vonaltól.

– Hogyan látta a Capitoliumnál történteket valós időben? S most? Egyre többek szerint szaporodnak a bizonyítékok arra, hogy szervezett akció zajlott.

– Én katonaviselt emberként másként láttam a Capitoliumnál történteket, már menet közben arra gondoltam, hogy egy szervezett támadás indult. Volt egy taktika, a vezetők pontosan tudták, mit akarnak, s csak kicsin múlt, hogy az akció szétesett. Nem számítottak ugyanis arra, hogy az első halálos áldozatot követelő bizonyos lövés eldördül, arra tehát, hogy a biztonsági emberek fegyverrel is akár, de megvédik a intézményt, értve ez alatt az alelnöki, házelnöki intézményt. Lehet, hogy az az egy lövés mentette meg a nyugati világot. Ugyanakkor azt is megmutatták a fejlemények, hogy hiába „tervezték” el az akciót, ha a csőcseléket – ha egyszer megindul – nem nagyon lehet irányítani, a folyamat egy ponton túl irányíthatatlan.

– Rákérdeznék még egy, az egész világban óriási vitákat kiváltó fejleményre, a közösségi platformok szigorú cenzúrájára. Van, aki üdvözli, van, aki a szólásszabadság veszélyes korlátozásának tartja például azt, hogy a Twitter, a Facebook, a YouTube kitiltott, letiltott, kizárt, felfüggesztett, stb. S a vélemények nem oldalfüggőek, érdekes módon, egy véleményre hoz ebben amúgy a világról gyökeresen mást gondoló embereket, pártokat, erőket.

– Az csak az érem egyik oldala, hogy mennyire felelős a Twitter azzal, hogy engedte Trumpnak – amúgy zseniálisan – használni azt kommunikációs eszközként és hogy helyes-e, hogy egyszer csak letiltotta. Lehet, hogy Angela Merkel ezzel kapcsolatos bírálata jogos, de nem ez volt a megfelelő pillanat, hogy a social media szabályozásáról papoljon. Most le kellett tiltani Trumpot, tüzet kellett oltani. A másik oldala az, hogy a szabad kommunikáció is nagymértékben szerepet játszott abban, hogy gyorsan helyreállt a rend. Ha nincs ott a média, nincs közvetítés, ha nincsenek a tweetek, a Facebook-bejegyzések, ha azok a szerencsétlen résztvevők a Facebookon, Twitteren és más platformokon nem közvetítik élőben az eseményeket, akkor nem látta volna Amerika, hogy mi zajlik. Ugyanez igaz arra is, hogy ha nincs ott  a CNN, az NBC és a többi televíziós társaság, akik nem interpretáltak, hanem a valóságot mutatták, nagyobb lett volna a baj. Éppen ezért, az egész ország szempontjából – függetlenül az ember szimpátiájától – igen nagy jelentősége van a szabad sajtó működésének, a szabad kommunikációnak. A Twitter és társai szabályozása azonban előtérbe kerül majd.

– Optimista?

– Rövid távon számítok nagyon csúnya dolgokra. A radikálisok nem tűntek el. Biden beiktatása kapcsán is lesz felfordulás. A napokban bejártam a Capitolium környékét. Mindenhol rendőrök, a Nemzeti Gárda egységei, igazoltatások. Ilyen itt a hatvanas évek óta nem volt. Ezzel együtt azt mondom, hogy az amerikai demokrácia ellenállóképes, meg fog küzdeni a mostani súlyos válságával. Amerikát nem kell temetni!