A gólyatáborokban a diákok biztonsága az első

HírKlikk 2019. augusztus 24. 19:00 2019. aug. 24. 19:00

A négy-öt évvel ezelőtti botrányok nyomán a gólyatáborok szervezői sokat egyeztetnek az egyetem vezetésével arról, miként lehet úgy megszervezni a táborokat, hogy azok elérjék a céljukat és az elsőéveseket integrálják a közösségbe, ugyanakkor minél nagyobb biztonságban legyenek - mondta Horváth Mihály, az ELTE Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

Már több egyetemi gólyatábor is véget ért, egyes rendezvények jelenleg zajlanak, vagy napok múlva kezdődnek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem két karán is orientációs alkalmat tartanak a korábbi botrányok miatt.

Két kar esetében is azt tüntetik fel az ELTE-s gólyatáboroknál, hogy annak helyszíne titkos. Ezzel kapcsolatban Horváth Mihály az InfoRádió érdeklődésére elmondta: a helyszínek meghatározása és annak kommunikálása a szervezőkre van bízva.

A Tanító- és Óvónőképző Karon nem gólyatábornak hívják ezeket a rendezvényeket, hanem orientációs tábornak. Ez kicsit más, mint egy gólyatábor, ahogy a neve is mutatja, hogy "kicsit informatív jellegű": arra szolgál, hogy a hallgatókat jobban bevezessék az egyetemi életbe - magyarázta Horváth Mihály, hozzátéve: a diákok oktatókkal is találkozhatnak és tájékoztató programokon vesznek részt.

Az Állam- és Jogtudományi Karon viszont nem tábor lesz, hanem az egyetemen és annak környezetében szerveznek orientációs napokat, ami kizárólag a tájékoztatásról szól.