A háborúnak vége, de messze még a béke

Az amerikai elnök már korábban is egyértelművé tette, hogy véget akar vetni országa eddigi leghosszabb háborújának. Eredetileg egy nevezetes dátumot, szeptember 11-ét jelölte meg a kivonulás végső időpontjának. Most azonban közölte, nem várja meg az Amerika elleni nagyszabású támadás 20. évfordulóját. Joe Biden azt mondta, az afgán nép joga és kötelessége, hogy döntsön saját sorsáról és arról, miképpen irányítsák országukat a jövőben. Még hozzátette, hogy szerinte az afgán vezetőknek tárgyalniuk kell, a térség államainak pedig fokozniuk kell erőfeszítéseiket egy politikai rendezés érdekében, de értésre adta, Washington ehhez már nem asszisztál. 

Jeszenszky Géza azonban emlékeztetett rá, hiába beszél Biden elnök az afgán népről, ez már önmagában sem helytálló. Egységes afgán nép ugyanis nincs, az ország lakosai négy-öt nemzethez tartoznak. A pastuk vannak a legtöbben, nem is csoda, hogy amikor az Egyesült Államokat ért terrorista támadás után Washington hadjáratot indított az al-Kaida terrorista szervezet kiképző táborainak elpusztítására, a pastukhoz tartozó politikussal kötött szövetséget. Hamid Karzai az ország déli részén fekvő Kandahárból származik, ő lett az átmeneti hatóság vezetője, majd nemsokára államfő. 

A volt nagykövet – aki 1998 és 2002 között képviselte Magyarországot Washingtonban – felidézte George W. Bush 2002. januári szenátusi beszédét az unió helyzetéről. Az elnök akkor értékelte az országa elleni akciókat és az Afganisztánban utána elkezdődött hadműveleteket. Azt a beszédet díszvendégként hallgatta végig Hamid Karzai, és – Jeszenszky Géza szavai szerint – úgy tűnt, hogy mindenki boldog. A helyzet ugyanis reményt keltőnek látszott az Egyesült Államok és az ázsiai ország szempontjából is. Az emberek örömmel fogadták az amerikai beavatkozást és gyorsan eredményeket is elértek. A tálibok fejveszetten menekültek és azt lehetett gondolni, barbár rendszerüknek mindörökre vége. Az kevéssé érthető – tette hozzá a szakember –, hogyan és miért tudtak feltámadni és elérni azt, hogy a lakosság egyre növekvő része támogatja őket. Az egyik lehetséges válasz az Afganisztánba ömlő pénz. Ez ugyanis egy mérhetetlen szegénységben élő országban megnyitotta nemcsak a jólét, hanem a korrupció lehetőségét is. Minthogy pedig egyre nagyobb lett a szabadság – aminek része a vélemény- és sajtószabadság is –, az utóbbi időben mind többen fordultak az amerikaiak ellen. 

Végső soron ez egy szomorú a történet – fogalmazott a történész, aki szerint nem kétséges, hogy Amerikát a jószándék vezérelte. Ugyanúgy, mint korábban, a hatvanas-hetvenes években, a vietnami háború idején, vagy később, Szaddam Husszein elnök elmozdításakor Irakban. Évtizedekig lehet még keresni a magyarázatot arra, hogy a felszabadító akciók miért nem érték el céljukat. Jeszenszky Géza e kérdés egyik megoldását abban látja, hogy Amerika nem tudta elérni, hogy az emberek rájöjjenek, a szabadság felelősséggel jár, meg kell harcolni a sikeréért. Így most Afganisztánban és Irakban is egyre többen vannak, akik nem akartak megküzdeni a nehézségekkel, inkább elfogadják a parancsuralmi rendszereket és még talán a terrort is. Ugyanakkor azok az amerikai, vagy más országok-beli szülők, akiknek a gyerekei a világ távoli pontjain haltak meg a katonai segítség közben, joggal teszik fel a kérdést, miért állt érdekükben ez a beavatkozás. Egy demokratikus társadalom – mint amilyen az amerikai, vagy akár mint a magyar – sokáig nem tudja vállalni a következményeket. Hiszen még a magyarokat is folyamatosan támadták az afganisztáni misszióban. Nemrég egy hazatért parancsnok számolt be arról, hogy bár hasznos munkát végeztek, segítették az ott élőket, amit a közvetlen környezetük értékelt is, de a tálibok őket is megtámadták. 

Ugyancsak hosszú időre visszanyúló vita az Egyesült Államokban, hogy miképpen viszonyuljanak a világ többi részéhez. Sokan ugyanis Amerikát a „világ csendőrének” nevezik, ugyanakkor gyakran okozott problémákat az izolacionizmus, vagyis az, hogy minden áron távol akartak maradni más földrészek konfliktusaitól. Jeszenszky Géza emlékeztetett rá, hogy már az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson – akit alapító atyának is neveznek – búcsúüzenetében arra figyelmeztette utódait, ne bonyolódjanak az óvilág ügyeibe. Ide tartozik az az elv, amely a XIX. századi egyik elnök, James Monroe-ról kapta a nevét és lényege, hogy Amerika nem tűri a beleszólást a földrésze dolgaiba, de ő sem szól bele más kontinensek ügyeibe. Az elzárkózás dominált az I. világháború után, s Franklin Delano Roosevelt elnöknek is nagy nehézséget jelentett, hogy belevigye Amerikát a II. világháborúba. Hadianyaggal, pénzzel segítették ugyan Churchillt és nemzetét, de Japán Pearl Harbour elleni támadása kellett ahhoz, hogy katonákat is küldjenek Hitler ellen. 

Jeszenszky Géza szerint ha Amerika egy-két év után – sikerei teljében – otthagyja Afganisztánt, mindenki örült volna. Ám ha aztán a tálibok megdöntik a rendszert, joggal vetették volna az amerikai elnök szemére, miért nem fejezte be a munkát, s teremtett demokráciát ugyanúgy, ahogy a II. világháború után megtette Japánban és Németországban is. Washington ezt akarta elkerülni, de végül is – majdnem húsz év elteltével – megállapítható, kudarcot vallott. Egyébként az utóbbi időben az amerikaiak és az általa támogatott kormány tárgyalt a tálibokkal és próbáltak kompromisszumot kötni, de eredménytelenül. Folytatódtak a merényletek, ártatlan áldozatokkal, és az afganisztáni emberek ebbe a jelek szerint belefáradtak, a többség már úgy tartja, jöjjön, aminek jönnie kell. 

Egyetlen kötelességet azonban vállalnia kell az Egyesült Államoknak – véli a korábbi külügyminiszter: menteni, befogadni azokat az afganisztániakat, akik politikusként, tolmácsként, helyi tisztségviselőként, katonaként szolgálták a legális afgán kormányt és segítették az amerikai, illetve NATO szerepvállalást. Nem hagyhatják őket cserben, kiszolgáltatva a vérszomjas fanatikusoknak.

A világ ezután kevésbé lesz biztonságos – vélte a volt külügyminiszter. Afganisztán az ezredforduló idején a terrorizmus bázisa volt. Ott erősödött Oszama bin Laden rendszere és többek között ott készültek fel az Amerika elleni merényletekre. Szent háborút hirdettek és emlékezetes, hogy Európában is sokfelé támadtak, elég csak a londoni, párizsi és madridi terrorakciókra gondolni. Ők úgy tartják, az iszlám és a nem iszlám világ között olyan ellentét feszül, amit csak fegyveres harccal lehet kifejezni. Jeszenszky Géza felidézte, hogy a magyar történelemből is ismert ez a hozzáállás. A magyarok több száz éven át harcoltak egy fundamentalista iszlamista birodalom – az oszmán-törökök – ellen. Végül is nemcsak a Habsburgok, hanem egy egyetemes nemzetközi hadsereg, a keresztény Európa tudta kiűzni őket a térségből. Vagyis nekünk van tapasztalatunk arról, milyen az, amikor egy területre, egy népre, egy országra egy idegen vallást és elnyomó rendszert próbálnak ráerőltetni – fejezte be elemzését a történész.