A kormány büntetőadója miatt tömeges elbocsátások zajlanak az építőanyagcégeknél

HírKlikk 2023. november 4. 12:15 2023. nov. 4. 12:15

Magyarországon jelenleg az összes nagyobb téglagyár, illetve kerámiacserepet gyártó üzem visszafogta vagy leállította a termelését. Akad olyan telephely, ahol teljes leállást rendeltek el, és a munkavállalók akár 90–100 százalékát elbocsátották, máshol részleges leépítések voltak, megint másutt pedig átmenetileg szüntették be a termelést, a dolgozókat pedig jellemzően állásidőre küldték.

Stocker Zoltán, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége elnöke a 24.hu-nak elmondta, hogy a leállásokban a Wienerberger Magyarország és a Zalakerámia Zrt. két-két üzeme is érintett, de konkrét adatokat nem kívánt a cégnevekhez kötni. A több telephellyel rendelkező vállalatok esetében általában 10-20 százalék körüli volt a létszámleépítés, ám egyes cégeknél ez a 30-40 százalékot is elérte. Egyes vállalatokra lebontva: akad, ahol 50-60 embert küldtek el, de van, ahol közel 300-at. Valószínűleg már több mint ezer ember veszíthette el az állását ezekben az ágazatokban.

Megjegyezte, hogy mivel e területeken kevés a betanított munkás, az elbocsátásokban főleg szakmunkások érintettek. Ők pedig szakmai végzettségük okán, várhatóan találnak majd új munkahelyet. A leépítések ugyanakkor valószínűleg szélesebb kört érinthetnek, ám számos téglagyárra – köztük a multinacionális Creaton és a Leier üzemeire – a szakszervezetnek nincs rálátása.

Az elbocsátások egyik oka az építőipar mélyrepülése, s ezzel együtt az építőanyag-kereskedelem súlyos visszaesése. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) adatai szerint a szerkezetépítési anyagok – ilyen például a tégla és a kerámia – értékesítése szeptemberben 45 százalékkal, a tetőfedő anyagoké 37 százalékkal csökkent.

A Wienerberger csoportnál – amely a Porotherm téglák, a Tondach tetőcserepek és a Semmelrock térburkolatok gyártója is – 60-65 százalékos a visszaesés értékesítési szempontból.

Az üzemek termelését azért kellett mindenhol leállítani, mert jelentős mennyiségű eladatlan raktárkészletek halmozódtak fel. A gyártók kizárólag készletről értékesítenek, de ez sem megy könnyen: van, ahol több gyáregység hosszabb idejű bezárását követően is tele vannak még a raktárak.

A nehézségek másik oka, hogy a kormány idén februárban a cementgyártásra kivetett kiegészítő bányajáradékot az égetett tégla-, a kerámia- és a csempegyártókra is kiterjesztette. Ennek megfelelően az olyan, 3 milliárd forintnál nagyobb árbevételű gyártóknak, amelyek a kabinet által megszabott árnál drágábban értékesítik belföldön az itt gyártott termékeiket, a hatósági ár feletti feletti bevételük 90 százalékát büntetőadóként be kell fizetniük a költségvetésbe. A kiegészítő bányajáradékot a 2020. januári áraknál 41 százalékkal magasabb eladási árra írták elő, ami lényegesen a jelenlegi piaci árak alatt van. Sőt, a külföldről behozott hasonló termékek – amelyekre a büntetőadó nem vonatkozik – átlagára már 2022 novemberében magasabb volt, mint a hatósági ár.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyártók a termékeiket csak veszteséggel tudják értékesíteni, s ha az építőipar jól pörögne, még akkor is csak ráfizetéssel tudnának termelni. A termelés visszafogása így a veszteségek csökkentését is célozza.

Forrás: 24.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom