A kormány nem akar párbeszédet, kiküszöbölné a szakszervezeteket

Az idén január 1-jétől a közszférában működő munkáltatók már nem vonhatják le automatikusan a szakszervezeti tagsággal rendelkező munkavállalóik fizetéséből a szakszervezeti tagdíjakat. Így a díjakat nem is utalják át az érdekképviseleteknek. Ezt az adminisztrációs terhek csökkentéséről szóló, tavaly október 26-án elfogadott törvénycsomagban léptette életbe a kormány. Csakhogy ez a lépés semmiféle adminisztrációs terhet nem csökkentett.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke szerint egyelőre nem katasztrofálisan, de csökkent szakszervezeti tagjaik száma. A kormány felelőssége ebben az, hogy az ellenzéki pártok után közellenségnek tartja a szakszervezeteket is. Magyarország történetében utoljára a Horthy-korszak idején volt ennyire szakszervezetellenes kormánya az országnak. Az Orbán-kormány mindenáron a saját maga által, a Mussolini-féle fasiszta állam mintájára létrehozott korporatív szervezetekkel akar egyeztetni, és nem a kormánytól független szakszervezetekkel. Ennek rendel alá mindent. Kihasználja, hogy az oktatásban dolgozók kevésbé jogtudatos munkavállalók, megfélemlíthetők, és kiszolgáltatott állapotban tarthatók. Ezért is szeretnek idejönni a külföldi munkaadók, hiszen a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatottak és legfőképpen olcsók. 

A kormány a szakszervezetekkel kapcsolatos álláspontját akkor változtatta meg, amikor kiderült, hogy az EU az uniós normák szerinti érdekegyeztetési rendszert akarja behajtani rajta. A kormány pedig abban érdekelt, hogy ne működjön a három oldal, vagyis a munkáltatók, a munkavállalók és az állam közötti párbeszéd. (Az oktatásban a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsot például két éve nem hívta össze a kabinet.) Az Európai Bizottság azonban ragaszkodik a háromoldalú egyeztetéshez, az országjelentésben többször is szerepel, hogy ezt nem működteti megfelelően a magyar kormány. A kormány pedig erre azt válaszolná, hogy nincsenek is szakszervezetek.

Totyik Tamás szerint a kormány nem azért változtatta meg a tagdíjlevonás metódusát, hogy a szakszervezetnek kevesebb pénze legyen a be nem folyt tagdíjak miatt. Őket ennek a kérdésnek nem a pénzügyi oldala érdekli, nem az, hogy a tagdíjakból több vagy kevesebb pénzhez jutnak a szakszervezetek. A hatalmat csak az érdekli, hogy ne is legyen szakszervezet. Az érdekli, miként tudja teljesen lehetetlen helyzetbe hozni a szakszervezeteket. Nehezményezik, hogy a túlmunkák kifizettetésére a szakszervezetek biztosítják az ingyenes jogsegélyszolgálatot, s az elbocsátott pedagógusok ügyében is sokszor a szakszervezet jogászai segítették a tanárokat. A kormány számára ez ugyan rendkívül kellemetlen, de mégsem ez a legfontosabb.

Totyik Tamás felidézte korábbi szlogenjüket is: a kormány számára a halott szakszervezet a jó szakszervezet. Bizonyítja ezt az is, hogy amikor a státusztörvény tervezetét véleményezték, egyetlen egy, a civil világból érkező javaslatot sem fogadott el a kormány, sőt, még az általa létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar javaslatait sem fogadta el. 

Miután a szakszervezetek és a társadalmi összefogás nagy nehezen kiharcolta a pedagógusok béremelését, a tagok elkezdtek kilépni a szakszervezetből, miután azok is megkapták a magasabb bért, akik nem harcoltak, nem sztrájkoltak érte. A magasabb bér eléréséhez nem kellett szakszervezeti tagnak lenni. És ebben a kilépésben nem csak a pénzmegtakarítás motiválja őket, egyszerűen nem érzik azt, hogy a szakszervezet őket védené.   

Azt azonban már senki – sem a szakszervezeti tagok, sem azok a pedagógusok, akik sose voltak az érdekképviselet tagjai – nem kérdezi meg a kormánytól, hogy mire akarta elkölteni az uniós forrásokat a béremelés helyett. A PSZ információi szerint a kormány az iskolák zöldítésére, az iskolaépületek korszerűsítésére, beruházásokra, digitális tananyagok fejlesztésére akarta fordítani a pénzt. Az utóbbi annyira „jól sikerült”, hogy PDF formátumban feltöltötték a tankönyveket, ez volt számukra a digitalizáció. Vagyis a kormány „a könnyen lenyúlható dolgokra” akarta költeni pénzt. A bért ugyanis nem tudják könnyen elvinni a baráti üzleti körök, és valójában a kormánynak ez fájt a legjobban.

Totyik Tamás elmondta, hogy ebben a helyzetben folytatják, amit már tavaly elkezdtek, járják az országot, tagokat toboroznak, felvilágosítják a munkavállalókat. A legfontosabbnak azonban a PSZ elnöke azt tartja, hogy elindítják a képzési programjukat. Ebben megtanulható lesz, hogyan kell a kollégákat meggyőzni arról, miért érdemes belépni a szakszervezetbe. Az elnök szerint a jogsegélyszolgálat jobb kihasználására is próbálják ösztönözni tagjaikat. Debrecenben és Vas vármegyében sikerrel zárultak azok a perek, amelyeket azért indítottak, mert nem fizették ki az eseti helyettesítés díjait, Nógrádban pedig most kezdődnek. Próbálják tudatosítani az országjáráson, hogy érdemes pereskedni azért, ami jár.

Totyik Tamás a szakszervezetek régi problémájára is utalt: nagyon sokan kérnek jogi segítséget olyanok is, akik nem szakszervezeti tagok. Amikor pedig közlik velük, hogy jogsegély csak a szakszervezeti tagoknak jár, nem is nagyon tetszik nekik. Ugyanis eddig úgy tekintettek a szakszervezetre, mint az „örök élet, ingyen sör” szlogenjére, vagyis hogy a szakszervezet ingyen is tud segíteni. Ez ugyanúgy a tipikus potyautas-szindróma, mint a bérharc figyelése: azt intézze el a szakszervezet azoknak is, akik nem tagjai az érdekvédelmi szervezeteknek. Az elnök egyértelművé tette: a PSZ a jogsegélyt a jelenlegi helyzetben csak a saját tagjainak tudja biztosítani.

Annál is inkább, mert a bevételei csökkentek, és minden akciót, programot a tartalékokból próbálnak fedezni. A tagok toborzása sziszifuszi és hosszú munka. Totyik Tamás szerint, amit elődeik elmulasztottak, azt, hogy tudatos munkavállalóvá neveljék a pedagógusokat, nem lehet egyik percről a másikra pótolni. Viszont csak így tudják visszaküzdeni magukat arra a reprezentativitási szintre, hogy komolyabb nyomást is tudjanak gyakorolni a kormányra. 

A PSZ elnöke szerint a kormány most elérte a célját azzal, hogy a jog eszközeivel próbálja korlátozni a szakszervezeteket. Ő abban bízik, hogy ehhez azért még az Európai Bizottságnak is lesz egy-két szava. Hiszen az unióban sehol nincs példa arra, hogy a tárgyalásokat a reprezentativitáshoz kötik, vagy azt mondják, hogy szakmai kérdésekben a szakszervezetek nem ülhetnek le tárgyalni a kormánnyal. Márpedig a magyar kormány ezzel próbálkozik, például ki akarja zárni a szakszervezeteket a Nemzeti alaptanterv vitájából, hogy majd a saját maga által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) legyen a meghatározó ebben a kérdésben. Az NPK – mint tudjuk – tele van iskolaigazgatókkal, akik eleve nem is a munkavállalók érdekeit képviselik. A kör záródik…

Egy szakszervezeti ügyekre rálátó forrásunk szerint a kormány két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt jogilag megtiltotta, hogy a munkáltatók a közszférában levonják a szakszervezeti tagok tagdíját, segítve az utóbbi időben hangosabb pedagógus érdekképviselet anyagi szorongatását. Másrészt a béremelésről meghozott kormányzati döntés sokakat arra késztet, hogy a nagyobb fizetésükből ne utalgassanak saját maguk tagdíjat a szakszervezeteknek, ami szintén apasztja a szakszervezetek bevételeit. Ez a két döntés éppen januártól ért össze: így vagy úgy, de a kormány elérte, hogy ne kerülhessen több pénz a szakszervezetekhez. A potyautas-szindróma pedig nem „hab a tortán”, hanem az érdekképviseletek máig megoldatlan problémája.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának ügyvivője szerint a PDSZ tagsága nem csökkent, hanem jelentősen nőtt, viszont a szakszervezet tagdíjbevétele csökkent. A probléma ugyanis az, hogy ha van egy béremelés, és a tagdíj a bér összegének 0,8 százaléka, azt ki kell számolni. Amíg a tagdíjat a Magyar Államkincstár (MÁK) automatikusan átutalta, meg tudta azt csinálni, hogy 0,8 százalékot automatikusan levont. Ezt semmilyen más rendszer nem tudja így megoldani. Bármilyen más rendszerben a tagoknak kell folyamatosan beállítani a tagdíj összegét, amihez nincsenek hozzászokva. Ezért a PDSZ kénytelen volt egy fix tagdíjösszeget kitalálni, azért, hogy legalább a banki átutalások működjenek, mindenki átálljon időben, és már a januári tagdíjat is így fizesse, hogy a pénz egyáltalán eljusson a szakszervezet pénztárába. Ehhez azonban kell a tagok aktivitása. A tagok pedig évtizedeken keresztül hozzá voltak szokva ahhoz, hogy adtak egy tagdíjátutalási nyilatkozatot a szakszervezetbe való belépéskor. Utána ezzel már nem volt gondjuk, azt elintézte a munkáltató. A hiány tehát nem a taglétszám csökkenéséből ered, hanem abból, hogy azok, akiknek egy lépést meg kéne tenniük – konkrétan a tagok –, nincsenek ehhez hozzászokva. 

Nagy Erzsébet szerint a munkavállalói tagdíjlevonás tiltásával évtizedes gyakorlatot szakított meg a kormány, ráadásul úgy, hogy ennek semmiféle indoka nincs. A tiltás ugyan az adminisztrációs terhek csökkentéséről szóló törvénycsomagban lépett életbe, csakhogy ez a lépés semmiféle adminisztrációs terhet nem csökkentett. Pedig a kormány épp erre hivatkozva léptette életbe. A munkáltatónak ebben a rendszerben annyi dolga volt, hogy megnyomott egy gombot, és az államkincstár automatikusan, egyetlen beállítással meg tudta csinálni, hogy a bérből levonja a 0,8 százalékot. Ennek az automatizmusnak a megszűnése viszont a munkavállalóknak valós adminisztrációs teher-növekedéssel jár. 

A PDSZ-nek ez eddig mintegy egymillió forintos hiányt jelent, de még nem látják a végét. Bár a tagjaik fokozatosan állnak át a tagdíjak banki átutalására, de sokakat még nem tudtak elérni vagy nem jeleztek vissza, velük kapcsolatba kell lépni.

Nagy Erzsébet szerint a kormány célja első körben az volt, hogy kivéreztesse a közszolgálati szakszervezeteket, de a versenyszférában lévő szakszervezetek is tisztában vannak vele, hogy majd ők következnek. Ez nyilvánvalóan a szakszervezetek anyagi ellehetetlenítésére irányult. A kormánynak az az érdeke, hogy szűnjön meg az a hang, amely kritikus volt a kormánnyal szemben. A fékek és ellensúlyok leépítésének ez is egy komoly lépcsője. Végül is, a civil szervezeteket szintén – amelyek szintén szerepet játszanak a fékek és ellensúlyok rendszerében – igyekeznek ellehetetleníteni. Ráadásul a PDSZ-t nem csak ezzel, hanem lejáratással is igyekszik lehetetlen helyzetbe hozni.

A PDSZ egyébként most mindenféle olyan technikát kitalál, amivel megkönnyíti a tagjai számára az átállást, hogy a tagok könnyebben be tudják fizetni a tagdíjat, de azt az automatizmust, ami korábban volt, semmilyen technikával nem tudják ellensúlyozni. Az ügyvivő hozzátette, a PDSZ költségei is nőttek. 

A kormánynak viszont nem sikerült elérni, hogy a szakszervezeti tagok kiábránduljanak az érdekvédelmi szervezetből, sőt, elég jelentős belépést könyvelhet el a PDSZ. Nagy Erzsébet elmondta, azt is érzékeli, a pedagógusok korántsem hiszik el a kormánypropagandát, azt, hogy a kormány „intézte” a béremelést, inkább azt látják, hogy őket bűnbakként, illetve túszként használta fel az unióval kapcsolatos vitában, és jóval korábban odaadhatta volna az ennél jóval jelentősebb béremelést is.