A kormány nem tartotta be az ígéreteit a Magyar Tudományos Akadémia ügyében

HírKlikk 2025. augusztus 22. 18:00 2025. aug. 22. 18:00

Minden korábbi ígéret ellenére, szétvagdosták a Tudományos Akadémia egykori intézeteit, méghozzá azon az alapon, hogy mi tartozik a természettudományhoz, és mi a bölcsészettudományhoz. Ma már egyre-másra érkeznek az utasítások, intézkedések, amelyek áthelyezik ezeket az intézeteket, elvonva azokat a közös egykori képződményből, vázolta a korábbi MTA kutatói hálózat megszűnésének helyzetét Radnóti Sándor Széchenyi-díjas magyar esztéta, professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja a KilkkTV Mélyvíz című műsorában.

Az akadémia elnöke időnként szolidáris a Tudományos Akadémia tagjaival, máskor a kormánnyal, ezért nehéz követni a fejleményeket, hangzott el a beszélgetés elején. Minden korábbi ígéret ellenére, mint mindig, teljesen váratlanul, az ELTE még csak kinevezett, de a hivatalát még el sem foglalt rektora, nyilatkozatot tett az egyetemnek felajánlott intézetek befogadására, és szinte azonnal megkezdődött az integráció előkészítése. Radnóti professzor különösen azt kifogásolja, hogy a kutatóintézeteket egyik pillanatról a másikra behelyezik az egyetemre, miközben nem teszik világossá, hogy miben változik a dolga az akadémiai, vagy egykori akadémiai kutatónak? Van-e például, vagy lesz-e előadási kötelezettsége?

Kutatóprofesszor lesz a titulusa, vagy valóságos professzor? Ezek mind olyan kérdések, amelyeket hosszú folyamatban kellene eldönteni, újra és újra megtárgyalni a nyilvánosság előtt. Ebben a bizonytalanságban az akadémia vezetősége is megszólalt és tiltakozott ez ellen, de mégsem tűnt el elég hatékonynak ez a tiltakozás.

Természetesen szóba kerültek azok a feltételezések is, hogy a döntés hátterében lehetnek mind politikai, mind anyagi megfontolások. Radnóti professzor amikor az akadémia a vagyontárgyait eladta az államnak, amely ezzel jogot kap később továbbadni azokat az egységes magyar kutatóközpontnak, pert indított az akadémia döntése ellen. A bírósági eljárás ugyan jelenleg is folyik, de az időközben meghozott szervezeti átalakításoknak is hatásuk lehet a későbbi ítéletre. A politikai szál is szóba került: lehetséges-e, hogy e döntéssorozat mögött a kormányzatnak egy olyan szándéka lehet, amivel az akadémikusok körét akarják lecserélni a rendszerhez hívebb tagokra?

Addig ezt nem tartja valós veszélynek az idős professzor, amíg az akadémiai tagság megszerzésének szabályai nem változnak. Jelenleg még nagyon nehéz érdemtelenül helyett kapni az akadémikusok grémiumában, bár azt nem tagadja, hogy a kinevezéshez kellenek barátságok, kellenek támogatók az akadémián belül is, akik segítik a jelöltek ügyét. Ma még nem lehet megkerülni a formális követelményeket: meg kell írni az akadémiai doktori disszertációt, komoly tudományos produkciót kell felmutatni, és meg kell felelni bizonyos mérőszámoknak is. Amíg ezek a követelmények fennállnak, nem érzi veszélyben a tudomány tekintélyét a professzor.