A kormány újabb gyűlöletkampánya: Soros után a cigányok, az elítéltek és az ügyvédek ellen!

Kardos Ernő 2020. január 18. 20:01 2020. jan. 18. 20:01

Miután Orbán Viktor élesen kirohant az uniós bíróság döntése alapján kifizetendő börtönkártérítések ellen, ma bejelentették, hogy a kormány felfüggeszti ezek kifizetését. A közlemény szerint véget kell vetni az úgynevezett „börtönbiznisznek”. Az állam a továbbiakban nem fizet kártalanítást a rossz börtönviszonyok miatt a bűnözőknek. Ezen kívül Nacsa Lőrinc Fideszes képviselő megtámadta Magyar Györgyöt, mondván: ő is futószalagon szállítja az ilyen pereket, egyike azon ügyvédeknek, akik „már tízmilliárd forintot kipereltek az államtól az „állítólagos sanyarú börtönviszonyok miatt”.

A jelenleg külföldön tartózkodó Magyar György portálunknak kifejtette, hogy minden magyar állampolgárnak alkotmányos joga, hogy jogi sérelem esetén ügyvédi képviselőhöz jusson. Akár tetszik ez a kormánynak, akár nem. Egyébként a fogvatartottak ügyeiben az iroda csak azt tette, amit a magyar törvények, illetve a nemzetközi egyezmények alapján megtehet. 

Magyar György szerint az ügyvédi irodája egyébként már három éve, tehát 2017 óta nem is vállal börtönkártalanítási ügyet, amióta az ezzel a területtel foglalkozó ügyvéd: Magyar Gábor külföldön vállalt munkát. Ma már csak a „kifutó” eseteket viszi a társaság, új ügy képviseletét tehát három éve egyáltalán nem is vállalják.  

Mindehhez azt is hozzátette a kormánypárti képviselő által szokatlan módon megtámadott ügyvéd, hogy ő, vagy az iroda alkalmazottjai soha nem jártak börtönben azért, hogy az elítéltekkel az embertelen körülményekről beszélgessenek, s esetleg a pereskedésre bíztassák a rabokat. Fel sem merülhet tehát, hogy az irodához tartozó ügyvédek érdekeltek lennének a kormány által „börtönbiznisznek” nevezett ügyben. Vagyis Orbán Viktor, aki állítólag jogot végzett, a magyar törvény alapján, magyar bíró által megítélt összeget sokallja.

Magyar György arról is beszélt, hogy az Orbán kormány tudomásul vette, hogy tíz százalékos kártérítést, vagyis 700 milliárd forintot fizessen az uniónak, csak azért, hogy ne vizsgálják az uniós pénzek korrupciós kockázatát, illetve felhasználását. Ez egy gigantikus összeg, de úgy tűnik, a kormány nem ezt hiányolja a kasszából, mert ezeknek az uniós pénzeknek a jó része Mészáros Lőrinchez és a haverokhoz áramlik. Ezzel szemben amit meg akarnak spórolni: az az elítélteknek kártérítésként kifizetett néhány tízmilliós összeg, ami a méltatlan fogvatartást hivatott kárpótolni. 

Végül Magyar György politikai támadásként értékelte az irodáját érő kormányzati inzultust. Az ügyvéd szerint ma őt támadta meg a Fidesz, holnap másra kerül a sor. Ezzel csak a félelem légkörét kívánják erősíteni. Úgy látszik, hogy újra működik a „Habony művek”, és már nem elég a Soros elleni támadás, a kormánynak szüksége van a cigányok és az ügyvédek elleni gyűlöletkampányra is. 

Egyébként az elmúlt évben három milliárd forintot fizetett ki az állam a fogvatartottaknak a rossz börtönviszonyok miatt. A kártérítést elsősorban azok kapják, akik embertelen körülmények között, túlzsúfolt börtönökben töltik le a büntetésüket.  Az Index értesülése szerint a megítélt úgynevezett milliós kártérítésből levonják a bűncselekmények áldozatainak, vagy azok hozzátartozóinak járó kártérítést. Így milliós nagyságrendű kártérítéseket legfeljebb papíron kapják meg az elitéltek.