A Magyar Orvosi Kamara közölte, milyen változtatásokat kér a törvényben

HírKlikk 2020. október 19. 14:25 2020. okt. 19. 14:25

A Pintér Sándor belügyminiszterhez címzett levelében megírták a kormánynak, hogy milyen feltételekkel tudják elképzelni az orvosok átvezénylését és a másodállások vállalását.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a sebtiben, komoly egyeztetés nélkül elfogadott és megszavazott, orvosi béremelést és a hálapénz kivezetését is tartalmazó egészségügyi jogállásról szóló törvényt szeretné módosítani. Az új törvény háromlépcsős orvosi béremelést, ennek köszönhetően a hálapénz megszüntetését tartalmazza, ugyanakkor a kamara számára olyan elfogadhatatlan elemeket is beleszőttek, mint például az akár kétéves átvezénylést, vagy a másodállások vállalásának észszerűtlen beszűkítését. Első reakciójában a MOK meg is üzente, hogy „katonák nem leszünk", most pedig részletezik, milyen változtatásokkal együtt tudják elképzelni az új törvény életbelépését.

A MOK pontokba szedett követeléseit az mfor.hu ismertette:

1. A MOK szeretné, ha a „békeidős” munka törvénykönyve lenne a mindenkori alap, ehhez képest lehessen kivételes, rendkívüli átvezényléseket, szabályzásokat megállapítani, de ahogy írják: „azokat is kellő fékkel, megnyugtató módon.”

A kamara pontosítást követel az egyéves átvezénylés részleteiben is, ami a jelenlegi formájában további egy évvel meghosszabbítható, „mert rendkívüli félelmet generál.”

2. A MOK kijelenti, hogy elfogadható egy elhúzódó járványhelyzetben az orvosi rugalmasság, de erre nem generális, statikus törvényt, hanem átmeneti szabályozást kell alkotni. „Ezért élesen külön kell választani a békeidős és az extra helyzeteket.”

3. Céljuk, hogy az egészségügyi járványhelyzet alatt maximum 100 munkanapra legyen korlátozva a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás lehetősége.

4. Ki kell dolgozni azt is, hogy kik lehetnek a védett munkavállalók, akiket nem lehet átirányítani. A MOK szerint ők:

  • várandósok;
  • 0-3 éves korú kisgyermekesek;
  • ha egyedül neveli gyermekét, annak 16 éves koráig;
  • beteg hozzátartozó napi ápolása esetén;
  • legalább 50 százalékos munkaképesség csökkenésekor.
     

5. Az átirányítások kapcsán, rögzíteni szeretnék azokat a szempontokat és méltányolandó munkavállalói érdekeket, amelyek a dolgozót a kirendelésen megilletik.

6. A MOK jónak tartaná, ha plusz kirendelési díjjal motiválnák az extra hosszú ideje átvezényelt kollégákat.

7. A törvényben rögzítenék az egészségügyi intézmények szabályalkotási lehetőségét, illetve az üzemi tanács eddiginél nagyobb szerepét a kirendeléssel kapcsolatos ügyekben.

8. A közalkalmazotti és a magánszféra összeférhetetlenségével kapcsolatban kijelentik: „nem szabad, hogy az új jogállási törvény miatti félelem eredményeként hagyják el tömegesen a dolgozók az állami egészségügyet.” Ezért nem szabad, hogy bárkinek aránytalan sérelmet okozzon a másodállás módjának meghatározása. Ezért lenne jó, ha a munkáltató munkahely-specifikusan tudna dönteni, szem előtt tartva azt, hogy nem tagadná meg a másodállásra vonatkozó engedélyt:

  • ha nem egészségüggyel összefüggő tevékenység;
  • ha olyan egészségügyi munkát vállalna, ami az állami intézményben nincs;
  • csak rendkívüli esetben lehessen megtagadni az engedélyt, ha a másik egészségügyi szakterület eltér az állami intézményben végzett egészségügyi főállástól.
     

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara időközben elkészült felmérése szerint – amelyet 30 ezer érintett töltött ki –, a szakdolgozók harmada jelezte, hogy ha nem változtatnak a törvényen, elhagyja a pályát, több, mint tíz százalékuk pedig külföldön vállalna egészségügyi munkakört.

Forrás: mfor.hu