A Magyar Színházi Társaság egyetért a Nemzeti Színház átvilágításával
A Magyar Színházi Társaság egyetért a Nemzeti Színház átvilágításával, támogatja a vizsgálatot, de fontosnak tartja, hogy a feltárás eredménye szakmailag és jogilag is megkérdőjelezhetetlen legyen, mert szerintük csak az ilyen vizsgálatok teremthetnek újra bizalmat és nyugalmat a szakmában.
A társaság elnöksége az MTI-vel azt közölte: a szervezet szükségesnek tartja a teljes körű vizsgálatát annak, hogy az elmúlt tizenhat évben "miként írta felül a politikai akarat a szakmai szempontokat a vezetői kinevezéseknél, hogyan kerülhettek hosszú időre meghatározó pozíciókba ugyanazon hatalmi körhöz kötődő szereplők, hogyan működtek a kuratóriumok és más, közpénzekről döntő testületek, milyen alapon jutottak egyes intézmények és szervezetek kiemelt forrásokhoz, miközben mások tartósan kiszolgáltatott helyzetbe kerültek".
"Döbbenten figyeljük, hogy az elmúlt tizenhat év kulturális rendszerének számos kedvezményezettje részéről mindmáig egyáltalán nem tapasztalható önkritika, annak felismerése: a kegypolitika nem működhetett volna azok nélkül, akik elfogadták a kivételezett helyzeteket, pozíciókat, megbízásokat és forrásokat" - fogalmaztak.
A társaság kiemelte: a feltárásnak pontosnak, szakmailag és jogilag megalapozottnak, átláthatónak és megkérdőjelezhetetlennek kell lennie. Az új évad hamarosan elkezdődik. Addigra világosan látszania kell, hogy ez a folyamat valóban megkezdődött - írták.
"Végül nem kerülhetjük meg Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának legutóbbi megszólalását sem. A Magyar Színházi Társaság elfogadhatatlannak tartja a félrevezető, illetve valótlan állításait, a gyalázkodó, bántó és lekezelő hangnemet" - közölték.
Hozzátették: Vidnyánszky Attila nem csak a saját szavaiért felelős. A többi között a Nemzeti Színház vezérigazgatójaként és a Magyar Teátrumi Társaság elnökeként intézményért és közösségekért is felelősséget visel.
"Nyilvános megszólalásai elválaszthatatlanok vezetői szerepeitől: az általa képviselt intézmények és közösségek óhatatlanul azonosíthatóvá válnak azzal a hanggal és magatartással, amelyet vezetőjük a nyilvánosságban megenged magának" - olvasható a közleményben.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken jelentette be, hogy fenntartóként megkezdik a Nemzeti Színház átvilágítását.