A magyar tinilányok az uniós szexipar utánpótlása, a gyermekvédelem furcsa szerepe

Dr. T. Kálmán 15 éves, jól tanuló élsportoló kislányát egy elit sportegyesület edzője amerikai egyetemi ösztöndíjjal kecsegtetve igyekezett leszerződtetni. Az első próbaedzések után azonban a férfit valaki feljelentette saját lánya szexuális bántalmazásának vádjával. Mint kiderült, a lázadó kamaszlányt egy idősebb barátnőjén keresztül behálózta egy neves „embermentő”, aki egy gyors akció keretében „birtokába” vette a kislányt: napokkal később megjelent a gyámhivatal, a gyereket hivatalosan állami gondozásba vették. Az apa ellen eljárás indult. 

„Az életemből két és fél évet vett el a hamis vád, és az azon alapuló nyomozás. Nem mondanám, hogy rémtörténet, egyszerűen olyan abszurd, ami Kaffka tollára kívánkozna. A legocsmányabb bűnnel vádolt meg hamisan egy konkrét személy, akit ugyan nem ismerek, és ő sem ismer engem, de a feljelentését egy közismert kisegyház nagyon híres szervezetének fejlécével ellátott hivatalos e-mailben tette. A feljelentő elismerte, hogy ő maga - a gyerek szégyenlős viselkedése alapján - csak feltételezte a szexuális erőszak lehetőségét” – avatott be annak a kálváriának a forrásába, ami készülő könyve dokumentum anyaga lesz. „A könyv nem az engem, a családomat elpusztító 30 pokoli hónap szenvedéseiről szól, nem is az amúgy jogos személyes elégtétel szándékával íródik. Ez egy olyan történet, amely pontosan rávilágít a gyermekek védelemére hivatott szervezetek – az állami és egyházi kézben lévő gyermekotthonok, a különböző szintű gyámhatóságok, a feljelentéseket kivizsgálni hivatott rendőrség és ügyészség - érintettségére. Rendszerspecifikus történet, amely sok száz, ha nem sokezer magyar fiatal és családja életét tette, teszi tönkre.” 

A Szőlő utcai botrány csak a felszín – mondta. A Bicskén történtekre sem akkor figyelt fel a közvélemény, amikor az igazgató az ott élő fiuk fizikai, szexuális, lelki bántalmazása miatt börtönbe került. Csak akkor lett igazi ügy belőle, amikor a kegyelmi eljárás botránya akkora vihart kavart, aminek a hullámai egészen a Sándor-palotáig gyűrűztek. A Szőlő utcai intézet falai között történtek is akkor szóltak igazán nagyot, amikor kiderült, hogy az intézet igazgatója és az élettársa fiatalkorú lányok futtatásával vagyonokat keresett, és „Zsolti bácsi” is érdeklődhetett egy másik otthon hasonló szolgáltatása iránt. „Évekig nem kerültek elő a fiúk bántalmazásról készült feljelentések, mindenki szabotálta a vizsgálatot, valakik védték az igazgatót, a felügyeleti szervek szemet hunytak az ott történtek felett. Kezdetben még a fiatalkorú lányok prostituálását is próbálta sokáig cáfolni a kormány” – emlékeztetett dr. T.

A közösségi hálón van egy Szégyenpad nevű csoport, ahol olyan szülők mesélik el a kálváriájukat, akiket a gyermekkereskedelemben vagy éppen a gyermek prostitúcióban érdekelt hivatali, vagy éppen alvilági szervek mesterkedései ültettek alaptalanul a vádlottak padjára. Erre hívta fel a figyelmet dr. T. Kálmán, mert meggyőződése, hogy a leánykereskedelem nemzetközi módszerei itthon sem ismeretlenek. Az említett oldalon „Apák a vádak bilincsébe zárva, anyák taktikai hadviselésben – és a gyerekek a frontvonalban” – címmel közölte tapasztalatait a svájci VeV Switzerland civil jogvédő egyesület. Eszerint Svájc válóperes csataterein a „szexuális visszaélés” vádja már nemcsak figyelmeztetés, hanem fegyver: egyetlen kimondott szó elég, hogy egy apa évekre eltűnjön a lánya életéből, miközben a hatóságok és bíróságok tehetetlenül bogozzák a bizonyítékok és hazugságok hálóját. Ki tudja, mi lesz közben a gyerekkel? Ki a valós áldozat, és ki manipulál? Hol kezdődik a gyermek védelme, és hol kezdődik a pszichológiai hadviselés? Ez a harc nem könyörül sem az apán, sem az anyán, de a legkiszolgáltatottabbak mindig a gyerekek - állapítja meg a cikk.  

A mindent elindító bicskei ügynek volt egy egyházi szála is, Balog Zoltán püspök érintett volt a kegyelmi ügyben, ami arra utalt, hogy a hazai gyermekvédelem botrányos körülményei az egyházi intézményeket is átszövik. Ezt erősíti az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Emberkereskedelem Elleni Hivatala által kiadott jelentés is, amely a magyarországi vizsgálatában elmarasztalja az egyházi fenntartású otthonokat is. Ebben többek között az olvasható, hogy nálunk robbanásszerűen megnőtt a gyerekkereskedelem áldozatainak száma, amit az is bizonyít, hogy az EU-ban az azonosított kiskorú prostituált áldozatok többsége magyar. Ennek fő oka nem pusztán a szegénység vagy a külső kereslet, az okok között a gyermekvédelmi rendszer privatizációját sejtik, és azt, hogy az egyházi fenntartók jóval több pénzt kapnak gyermekenként, mint az állami intézmények. Ez a finanszírozási szerkezet szerintük arra ösztönzi az egyházi otthonokat, hogy minél több gyereket tartsanak bent papíron és minél kevesebbet engedjenek ki, ami „ipari léptékű” utánpótlási bázist hoz létre az emberkereskedő hálózatok számára. 

Dr. T. kálváriáját is az egyik hazai kisegyház „gyermekotthonának” vezetője indította el egy hamis váddal, amit a rendőrség és az ügyészség kész tényként kezelt. Még akkor is, amikor kiderült, hogy az egyházi intézményben „védencüket” drogozták, ahonnan hamarosan olyan állapotban került kórházba, hogy már csak egy lépés lett volna emberkereskedők kezére juttatni. Ezt az apa évekig harcolva ugyan megakadályozta, de úgy tűnt, mintha az illetékes hatóságok abban volnának érdekeltek, hogy a gyereket elidegenítsék a családjától. 

Az amerikai adatok szerint Magyarországon 2020-ra már tízezres nagyságrendű lett a rejtett áldozati hálózat, a lánykereskedőknek ebből évente több milliárd eurós illegális bevételt becsültek, ami a jelenlegi tendenciák szerint tovább nő. A vizsgálat 2026-os kiegészítése szerint már nem csak a szegény családokból kerülnek ki az áldozatok: hamis bántalmazási vádakkal, gyámhatósági eljárásokkal és egyházi intézményi visszaélésekkel a nem szegény családok gyerekeit is be lehet húzni a rendszerbe. 

A vizsgálat szerint ezekben a „nevelő intézményekben” a rájuk bízott kiskorú lányokat – legtöbbször fokozatos manipulációval – célzottan „előkészítik” a szexuális visszaélésre. A módszer egyszerű. Egy felnőtt bizalmi kapcsolatot, érzelmi kötődést épít ki egy gyerekkel vagy fiatallal, közös titkaik lesznek, ezzel függésbe kerül, normalizálja vagy fokozatosan szexualizálja a kapcsolatot. Bevett gyakorlat, hogy gyakran elszigetelik az áldozatot a környezetétől, a volt családjától, hogy védtelennek és a nevelőknek kiszolgáltatottnak érezze magát. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a magyar viszonyok között pusztán rendészeti szigorítással nem lehet megállítani ezt a hálózatot. A döntő lépés az egyházi többletfinanszírozás megszüntetése, a privatizáció leállítása és az intézmények szigorúbb, kimenet-alapú elszámoltatása lenne.

Dr. T. Kálmán esetében a rendőrök, az ügyészek, a gyámügyesek, a pszichiáterek mindennel foglalkoztak, csak azt nem vizsgálták, mi volt a hamis feljelentést tevő egyházi „gyermekvédő” szándéka? A nyomozók utánajárás nélkül tényként fogadták el a hamis vádat, eszükbe sem jutott megvizsgálni, hogy mi folyik az egyház kezelésében lévő intézményben. Mit keresnek egy állítólag bántalmazott anyáknak és menekülő prostituáltaknak fenntartott házban kiskamasz lányok, és mi lesz velük később? Hogyan kerülhetett az „otthonból” egy 15 és féléves lány bekábítószerezve, begyógyszerezve, súlyos szúrt és vágott sérülésekkel, valamint égésnyomokkal a Heim Pál Kórházba? Nem tették fel a legalapvetőbb kérdést: kinek az érdeke? Mi volt a feljelentő érdeke és szándéka akkor, amikor egy kislányt elszakított a családjától, kábítószerezte, rászoktatta az alkoholra, a cigarettára? Mi lehetett az intézmény vezetőjének valódi célja egy kamaszlány hatalmába kerítésével, és ehhez miért asszisztált a gyámhatóság?

A hazai gyermekvédelem ezer sebből vérzik, és ez nem csak egyetlen intézmény sara. Mi lett volna a kislány sorsa, ha nem egy több nyelven beszélő, világot járt egyetemi oktató száll szembe az egyházi fedésben működő furcsa szervezettel a lánya kimenekítéséért? Mit tehetett volna egy nehéz sorsú szülő, hogy neki és ne az egyház emberének higgyenek? – tette fel a kérdést dr. T., akinek ügye formálisan pozitívan zárult, mert 30 hónap után bűncselekmény hiányában megszüntették. 

Csak közben életek mentek tönkre. Mint kiderült, a hamis vád, a bejelentő és az intézmény ellen a hatalmukba kerített gyerek sérelmére elkövetett valóban súlyos bűncselekmények ügyében senki nem indított eljárást. Pedig az illetékes hatóságok is tisztában vannak azzal, hogy a gyermekvédelem állami és kiszervezett intézményei önmagukban termelik az erőszakot, a gyermekprostitúció „emberi erőforrásait”. Ezt nem tagadják a hazai ombudsmani jelentések, megerősítik az európai hivatalos jelentések is. Ennek ellenére könnyű kézzel és rutinszerűen, valódi esettanulmányok, háttérvizsgálatok, környezettanulmányok nélkül szakítanak ki „problémásnak gondolt” gyerekeket a családjukból, és ugyanazzal a lendülettel szolgáltatják ki őket olyan szervezeteknek, intézményeknek, amelyeket az állam valójában nem is felügyel, és szándékában sem áll ellenőrizni. 

A gyermekvédelmen belül az emberkereskedelem jogi szabályozása mára világszerte jelentősen szigorodott, miután számos nemzetközi szervezet felhívta a kormányok figyelmét a fiatalkorú lányokra specializálódó, gyakran egyházi mezbe bújtatott és a maffiaszerűen működő bűnszervezetek tevékenységére. Egyre több civil szervezet és szakember emel szót a kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolás feltartóztatása érdekében. A nemzetközi szervezetek több alkalommal is bírálták a magyar gyermekvédelem rendszerét, szóvá tették, hogy a nemzetközi emberkereskedelemben jelentős kibocsátónak számító Magyarországon a Belügyminisztérium megszüntette azt az egységét, amely ezzel a szervezett bűnelkövetéssel foglalkozott. 

A Szőlő utcai botrányt is lezártnak tekintik. Bezárták az épületet, tessék tovább menni. Nincs ott semmi látnivaló.