A magyarok idáig minden háborút megnyertek
Állásfoglalást tett közzé a Történelemtanárok Egylete az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) történelem tantárgyat érintő szövegéről. Sok észrevételük volt történelemtanároknak a hazafias szellemben megfogalmazott dokumentummal kapcsolatban. A többi között, hogy az általános iskolában a deportálás a Rákosi korszakban jelenik meg, mint fogalom, a középiskolában a második világháborúnál említik ugyan, de ott meg úgy, hogy „deportálás a Gulágra”. Az általános iskolában „csak az Árpád-kori győztes csaták szerepelnek, emiatt például a tatárjárás kimaradhatna.”
Ezekkel a történelemtanárokkal mindig baj van. Előreszaladnak a csatában, aztán csodálkoznak, ha a az övéik hátsón lövik őket. Miért kell türelmetlennek lenni, mindig a jelent, sőt, a jövőt tekinteni horizontnak, amikor lehet avíttan, áporodottan hátrafelé is nyilazni. Miért nem lehet megvárni, amíg megvalósul gyönyörű képességük, a rend, amit Orbán Viktor nagyon bölcsen és előremutatóan már vagy két évvel ezelőtt belengetett a magyaroknak, az Ericsson vállalat új magyarországi székhelyének avatásán. Hogy nekünk, magyaroknak a valóságot kell magunk felé hajlítanunk.
Lefordítjuk magyarra ezt az előretekintő gondolatot: nem az van, ami van, hanem az, amit gondolunk róla. A munka elkezdődött, ehhez kell mostantól igazodni, nem pedig mindenféle bonyolult tudományos érvekre hivatkozni. Ha a tatárjárást is megtanítjuk a gyerekeknek, akkor azok szomorúak lesznek, mert idáig úgy tudták, hogy a magyarok mindig győznek. Én a kormány helyében, az 1954-es elveszített vb-döntőt is elhallgatnám.
Mi vagyunk a világon a legszebbek, a legjobbak, a legokosabbak. A valóság ugyan időnként ellentmond ennek, de kit érdekel a valóság, amikor itt van nekünk a Fidesz bölcs vezérének útmutatása. Valójában Mohácsnál is mi győztünk, csak nem akartuk megbántani török barátainkat azzal, hogy világgá kürtöljük ezt a diadalt. Világosnál is mi tettük le a fegyvert, és a második világháborúban is a mi csapataink győzedelmeskedtek.
Nem kell ezen csodálkozni, Orbán Viktor már a 2010-es választások előtt más országot ígért a magyaroknak, olyat, amelyre rá sem ismerünk majd. Akkor még csak a jelenről és a jövőről beszélt a Kedves Vezető, múltról szó sem esett. Pedig, semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben, csak kapkodjuk a fejünket, nehogy lemaradjunk néhány brosúrával. Lám, Nagy Imrét, valamint 1956 valódi hőseit is milyen szépen eltüntették a történelmi tablókról. Utólag minden megmásítható. Szó, szöveg, történelem, bármi. A hazaárulóból hős lesz és viszont, a barátból gonosz összeesküvő, ellenség, az üldözőből üldözött.
Itt mondanánk el, hogy 2006-ban nem békés tüntetőkre támadt a rendőrség. Ha sokszor elmondják, talán sokan hajlamosak hinni ebben, de nem lehet annyiszor elmondani, hogy ettől igazság legyen belőle. Akik látták, mi történt 2006. szeptemberében a TV székháza előtt, majd októberben, a belvárosban, s mernek még emlékezni a megrázó képekre, tudják, hogy mi történt. Egy felheccelt tömeg támadt a rendőrökre, autókat gyújtottak fel a mára forradalmárrá nemesedett vandálok, kirakatokat törtek, fosztogattak.
A Don-kanyarban nem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen, a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.
A múltmásítók a nemzet kihagyó emlékezetére utaznak. Orbánéknak nem ügy megmásítani a múltat, elhazudni a jelent, ellopni a jövőt. Ám nekik is tudniuk kell, hogy a hazugság, ha sokszor és hangosan mondják, hihetővé válhat – de igazsággá soha.
