A média túléléséhez is rendszerváltás kellene – 1. rész
A rendszerváltás lehet csak kiút a független média jelenlegi helyzetéből – véli Polyák Gábor kommunikációs szakember, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének docense. Annak kapcsán beszélgettünk vele, hogy a függetlenek Magyarországon élet-halál harcot vívnak a fennmaradásért. A külföldi támogatások elmaradása és a fokozódó kormányzati nyomás tovább korlátozza a sajtószabadságot és a sokszínű tájékoztatást. A független sajtó helyzete Magyarországon az elmúlt években folyamatosan romlott. A szakember arra is felhívta a figyelmet: nagyon súlyos hiba volt, hogy az internet mindenkit rászoktatott, az információk ingyen elérhetők. Ebből nehéz visszatérni ahhoz a realitáshoz, hogy a műsor is árucikk.
Ha megszűnik a külföldi segítség, mint ahogy a Szabad Európa is bezárni kényszerül, milyen jövője lehet a független sajtónak?
Példátlan ez a helyzet, ami most kialakul a külföldi támogatások körül. Valójában kész csoda, hogy még beszélhetünk független médiáról Magyarországon. Eddig valahogy mindig megtalálták a lapok a túlélés útját. Ebben sokat segített az a fajta pályázati aktivitás, ami 2020 környékén vált általánossá. Akkoriban minden szerkesztőség számára megnyíltak a külső támogatás bizonyos csatornái. A történetnek az az optimista olvasata, hogy akik eddig is kitalálták, hogyan élhetnek tovább, most is ki fogják találni. Ennek egy másik olvasata: a magyar médiapiac független szereplőinek 3-4 évente teljesen újra kellett eddig is tervezniük az életüket.
Ez önmagában is meglehetősen megterhelő volt. Miből gondolja, hogy ami eddig sikerült, ezután is sikerülni fog?
Az amerikai források elapadása valóban kritikus helyzetet teremtett, hiszen sokkal kisebb adminisztrációs teherrel jártak, mint az uniós pályázatok, amelyek ráadásul minden esetben megkövetelték valamilyen másik ország bekapcsolódását is. Ezért elfogadom, hogy nem lesz könnyű betölteni a kieső támogatások teremtette űrt. Olyan pályázati pénzek eddig sem voltak, amelyek kizárólag a működést finanszírozták volna, pedig a hazai független orgánumoknak erre lett volna a leginkább szükségük.
A világpolitika most szembe állította Európát és Amerikát, ebben a helyzetben elképzelhetetlen az európai médiatámogatás átgondolása?
Tudjuk, hogy Európa lassan tanul. Sokkal lassabban, mint ahogyan az egyes országok autoriter irányba tolódó vezetésének újabb és újabb lépéseire válaszolnia kellene. Nem állítom, hogy előbb vagy utóbb nem történhet ezen a téren is valamilyen kedvező változás, de ahhoz a brüsszeli apparátusnak rugalmasabbá kellene válnia. Az a baj, hogy az Európai Bizottság nincs arra felkészülve, hogy ő maga bonyolítson le sok kicsi pályázatot. Talán egy kis fénysugár, ami miatt például az Ökotárs Alapítvány megint az egyik fő ellenséggé vált: bizonyos uniós forrásokat átadtak nekik, azzal a megbízással, hogy azokat aztán kisebb pályázatokra bontva juttassák el a kisebb szervezetekhez. Az Ökotárs ma már ebben nem az egyetlen, a módszer terjedőben van. Ez lehetne egy lehetséges modell a későbbiekben, amit lehetne a médiára szabni, és segíthetne életben tartani a kisebb független szerkesztőségeket Magyarországon. Ez könnyebb, járhatóbb út volna, mint egyenesen az Európai Uniótól segítséget várni.
A nagyobb szerkesztőségek sincsenek jobb helyzetben…
A Klubrádió kénytelen rendszeresen gyűjtéseket szervezni, a Telex, az ÉS, a 24.hu, a hvg és mások is kifejezetten kérik az olvasóikat, hogy támogassák a munkájukat.
Ez nem jelenti azt, hogy átterelődik a fenntartás felelőssége az olvasóra, a hallgatóra?
Ebben nincs semmi ördögtől való. Ha belegondolunk, akkor ez inkább azt jelenti, hogy visszaterelődik a fenntartás felelőssége a tartalom fogyasztójára. A '90-es években senki nem gondolta, hogy a hírek ingyen vannak. Fizetni kellett a rádióért, a tévéért, az újságot is meg kellett venni. Aztán az internet szoktatott rá minket arra, hogy az ott található információk ingyen elérhetőek. Ez nagyon súlyos hiba volt, amiből nehéz visszatérni a realitáshoz. De vannak már erre is jó példák, éppen a korábban említett szerkesztőségek gyakorlata igazolja, hogy a magyar médiafogyasztók is belátják: a hír, a műsor is árucikk, amit valahol meg kell termelni. Szóval van ebben fejlődés. Nyilván ez nem egy stabil üzleti modell, mert az emberek, amikor egyébként gazdaságilag rosszul megy a soruk, amikor gyógyszerre, élelmiszerre, tüzelőre kell a pénz, akkor a média támogatását, az előfizetéseket mondják le elsőként.
Vannak tapasztalatai arról, mekkora a fluktuáció a független szerkesztőségek körében?
Konkrét vizsgálatok erről nem készültek, de a közvetlen tapasztalataim alapján úgy látom, elég sok kisebb szerkesztőség kénytelen feladni a működését. Eleve azért, mert ha projekt alapon próbál talpon maradni egy szerkesztőség, akkor nem tud tartósan felvenni újságírókat, akkor legfeljebb annyit tud ígérni, hogy amíg tart a projekt, addig van állásuk az ott dolgozóknak. Most az amerikai pénzek hirtelen kivonása, még ezt a minimális biztonságot is elvette ezektől a szerkesztőségektől.
Pici létszám, kevés pénz, sok munka. Erre gondol?
Igen. Ezekben a műhelyekben az újságírók egyúttal a menedzserek is, nagyon sok esetben bele kellett tanulniuk egy csomó olyan feladatba, amivel újságíróként nem kellene foglalkozniuk. Pályázniuk kell, be kell számolniuk a pályázatokról, menedzselniük kell cégeket, tárgyalniuk kell hirdetőkkel, ha egyáltalán van ilyen a láthatáron. Nagyon „kézműves” üzemmódban tudnak talpon maradni, s ez felemészti az ott dolgozókat. Belefásulnak a munkába. Elfáradnak. Hosszú távon nem tartható fenn, azért alapvetően mindenki arra van berendezkedve, hogy ez az időszak nem fog örökké tartani, és egyszer csak vége lesz a Fidesz-érának. Mindig azt mondom, hogy akik itt „Soros ügynököznek”, azoknak annyit kívánok, két évig éljenek pályázati pénzekből, és akkor majd rájönnek, hogy hogy megy ez!
Kutatóként lát kiutat ebből a helyzetből?
Persze. Úgy hívják, hogy rezsimváltás, vagy rendszerváltás. Semmi más.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. november 29-i adása itt nézhető meg:
