A megtagadott igazság kutatói

Azután, hogy a Veritast vezető főtörténész idegenrendészeti intézkedésnek nevezte 23 600 ezer zsidó származású, magyar területen élő ember kitelepítését és lemészárlását Kamenyec-Podolszkijban, tudható volt az intézet értékrendje. Történelemszemlélete. Világképe. Az élőkhöz, holtakhoz, az erőszakkal elpusztított emberekhez és utódjaikhoz való viszonya. Szakály Sándor kinyilvánította, nem deportálásnak tekinti ezt a történelmi eseményt. Annak ellenére, hogy az utókor a magyar holokauszt első tömeggyilkosságként értelmezi. Mert másképp nem lehet. Belátásának történészi diploma és életpálya sem feltétele. Az állam által kijelölt helyre való kényszerszállítást követően SS-alakulatok legyilkolták ezeket az embereket.

Ungváry Krisztián emiatt vitába is szállt öt éve Szakállyal. A végén arra a következtetésre jutott, szomorú, hogy Szakály az egészből semmit sem értett. Leginkább azt, hogy amivel Szakály vádolta, nem állja ki az igazság próbáját. Történészként Ungváry ugyanis nem véleményt nyilvánított, hanem a tömeggyilkosság kormánybiztosának bejegyzése alapján tényként állította, olyan mészárlás történt, amelyről a magyar kormány is rendelkezett információkkal.

Szakály ezt az egyetlen és legfontosabb tényt nem vette csak figyelembe történészként - Ungváry így látta öt éve kollégáját. Olyan történésznek, aki számára nem elsődleges, hogy a valóban történtekből alkosson ítéletet. „Tárgyszerű, tényszerű, az elsődleges (levéltári) források felhasználásán alapuló, egyben a modern történelemelméleti irányzatok ismeretében kialakított kutatási szemléletmód” helyett – ez a Veritas egyik hitvallása – más alapján ítél.

Alapvetően mire számíthat egy történész egy olyan intézményben, amely a magyar holokauszt legborzalmasabb, legvéresebb évét így kutatja: „1944, mint kulturális-szellemi tragédia kérdése”? Ez a definíció valamit jelez. Ahogy jelez a 2016-ban Koszorús Ferenc vezérkari ezredesről készült dokumentumfilm is (a szerzők megfeledkeztek róla, hogy Göncz Árpád 1991-ben posztumusz vezérezredessé léptette elő), amelyben Szakály az 1940-es évek Magyarországára úgy hivatkozik, mint legvonzóbb helyre az európai zsidóság számára, ahol háborítatlanul élhettek. Szakály külön hangsúlyozta, mennyien szöktek emiatt Magyarországra. Történetük bemutatását nem tette egésszé azzal, hogy elmondja, SS-alakulatok lőtték agyon őket a nácik által meg sem szállt magyar államhatalom közreműködésével. Szakály azért nem mondhatta el teljes történetük, mert nem mondhatott olyat, amit nem lát, nem hal, nem tud, nem hisz, nem ért. Számára ezek az emberek idegenrendészeti eljárás keretében vesztették életüket. A magyar holokauszt első és legrettenetesebb igazságát tagadta meg, tagadta el az igazságról elnevezett kutatót intézet vezetőjeként.

Itt próbált szerencsét Ungváry Krisztián. Olyan történészek, kutatók között, akik a történelem átírásával is megpróbálkoznak. Ez ugyanis is szintén a Veritas alapértéke, ambíciója: „megfelelő szakmai érvrendszer kidolgozása a magyar történelmi tudat – leginkább az 1867 és 1994 közötti korszak megítélésben megnyilvánuló – torzulásainak korrigálására”.