Két ember sérült meg a Magyarkút megállónál történt vonatbalesetben
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarmatra közlekedő, öt kocsiból álló S750-es BZ motorvonat két első kocsija Verőcén, Magyarkút megállónál pénteken reggel, nem sokkal 8 óra után – ismertette a MÁV szóvivője a baleset helyszínén megtartott sajtótájékoztatón.
A tájékoztató idején a helyszínelés még zajlott, és még nem kezdődött meg a műszaki mentés. Az egyik kisiklott kocsi félig a pálya melletti árokba dőlt, az utána következő pedig leugrott a sínről. Azt a három kocsit, ami a pályán maradt, már leválasztották a kisiklott vagonokról.
Váczi Viktor közölte, hogy a baleset oka egyelőre tisztázatlan. A mozdonyvezető semmilyen előjelét nem észlelte a történteknek. Azt mondta, hogy a motorkocsi egyszer csak leugrott a sínről – idézte fel.
Tájékoztatása szerint a helyszínelést követően, a hátsó kocsit hidraulikus emelővel helyezik vissza a sínekre, illetve péntek éjszakára várnak a helyszínre egy 150 tonna teherbírású vasúti darut, ami visszaemeli az árokba futott motorkocsit a pályára.
A szóvivő elmondta: a szakaszon 50 kilométer/óra a megengedett sebesség. A balesetkor a vonat – amelyen 20 ember utazott – már a megálló előtt megkezdte a fékezést, és a baleset időpontjában óránkénti 38 kilométeres sebességgel haladt.
Közlése szerint az útvonalon pótlóbuszokat indítanak. Diósjenő és Balassagyarmat felől a vonatok Szokolyáig közlekednek, és Vácról Berkenyére indulnak pótlóbuszok. Délutántól Vácról külön kisbuszok indulnak Magyarkút állomásra.
Az utasoknak arra kell felkészülni, hogy szombaton, de lehet, hogy a következő napokban is csak a pótlóbuszokkal tudják elérni az úti céljukat – tette hozzá Váczi Viktor.
Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az előírások szerint évente kétszer mérőszerelvény halad át a mellékvonalon, továbbá folyamatos a gyalogos pályabejárás is. Azok a 40 éves kocsik, amelyek kisiklottak, az elmúlt években estek át felújításon.
A mellékvonalon egyébként munkanapokon óránként közlekednek a vonatok, egyéb napokon pedig kétóránként – mondta Váczi Viktor.
A Mávinform korábban azt közölte, hogy a pótlóbuszok – a közút kialakítása miatt – nem érintik Fenyveshegyet, Magyarkút-Verőcét, Magyarkutat és Szokolyát. Szokolya és Kismaros, illetve Vác között a 350-es, 351-es, 352-es Volán-járatokkal lehet utazni, amelyeken elfogadják a vasúti jegyeket is. A Vác-Balassagyarmat vonalon utazóknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk.