A DK rendkívüli parlamenti vizsgálóbizottság összehívását kezdeményezi a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

HírKlikk 2025. szeptember 12. 16:30 2025. szept. 12. 16:30

Rendkívüli parlamenti vizsgálóbizottság összehívását kezdeményezi a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának ügyében a Demokratikus Koalíció (DK) – közölte a párt elnöke pénteki, online sajtótájékoztatóján.

Dobrev Klára a vizsgálóbizottság összehívásának kezdeményezését az általa „fideszes pedofilbotránynak" nevezett ügyben azzal indokolta, hogy végre derüljön ki, kik azok az „álszent, magukat keresztény konzervatívnak vagy jobboldalinak valló politikusok, akik titokban évekig használtak ki szexuálisan állami gondozott gyerekeket".

„Meg kell tudnunk, hogy kik azok az állami és rendőri vezetők, akik szemet hunytak ezek felett a bűncselekmények felett" – fogalmazott.

Hozzátette, ha a fideszes politikusok nemet mondanak a bizottság felállítására, azzal beismerik a bűnösségüket, azt, hogy megtűrnek maguk között, sőt, ügyük eltussolásával még védenek is olyan embereket, akik gyerekek ellen követnek el szexuális visszaéléseket.

A Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját és párját május végén vették őrizetbe emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával.

Forrás: MTI