A melegek után a mozgáskorlátozottak az új célpont

HírKlikk 2019. augusztus 8. 10:09 2019. aug. 8. 10:09

Súlyosan kirekesztő a kormánymédia cikke, amelyben az LMBTQI-emberek megbélyegzését egy másik sérülékeny csoport, a mozgáskorlátozottak elleni támadással próbálja érvényesíteni a szerző – mondja a TASZ munkatársa.

Melegek után kerekesszékeseket se szeretne mozgólépcsős plakátokon látni a kormánymédia egyik cikkének szerzője. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tiltakozott a megalázás, a diszkrimináció ellen.

A Klubrádió Reggeli gyors című műsorának nyilatkozott Környei Kristóf, a TASZ egyenlőség-projektjének munkatársa, aki szerint az említett írás borzasztóan bántó, paternalista hozzáállást tükröz a szerző részéről. Hangsúlyozta: mérhetetlenül sértő a mozgáskorlátozott emberekre nézve, hogy a többségi társadalom jótékonykodására szorulókként tekint rájuk és nem úgy, mint akik a társadalom teljes jogú tagjai, akiket ugyanolyan jogok illetnek meg, mint bárki mást.

A leginkább problémásnak azt nevezte, hogy az ismert kólareklámból kiindulva az LMBTQI-emberek megbélyegzését egy másik sérülékeny csoport elleni támadással próbálja érvényesíteni a szerző. Aki egyébként azt állítja, hogy az egyenlőség felett eljárt az idő, ne kényszerítsék rájuk az érzékenyítést.

Ehhez képes a magyar társadalomban teljesen láthatatlanul él a fogyatékossággal élő emberek jelentős része, 23 ezren bentlakásos otthonokban, de a többiekkel se nagyon találkozunk a hétköznapokban akár a strandon, egy kávézóban vagy színházban.

Vissza lehetne térni az állam szerepére, hogy már az óvodában, általános iskolákban együtt nőjenek fel a többiekkel és legyen természetes a gyerekeknek, hogy vannak fogyatékossággal élő társaik. Az lenne a cél, hogy ne szoruljanak ki a társadalomból, ne szoruljanak intézményi ellátásra, éljenek aktív életet, akár a szomszédainkként és ez legyen teljesen természetes.

Környei Kristóf szerint óriási hazugság, amit állít az említett szerző, hogy hogy akadálymentes felüljárókat „építünk nekik”, hiszen meg lehet nézni, hogy ahol elvileg megvalósult az akadálymentesítés, az Áprád hídnál például 16 percbe telik kerekesszékkel átjutni a villamostól a metróig. De sok esetben már az iskolákban sincs ez megoldva, előfordul, hogy egy mozgáskorlátozott tanuló ezért nem tud oda járni, ahova szeretne, és ahová az eredményei alapján abszolút illene. A lakhatás, az ügyintézés is óriási probléma.

Egy ilyen gyűlöletkeltő, kirekesztő megnyilvánulás borzasztó veszélyes és tovább növeli annak esélyét, hogy a közbeszéd még inkább tolódjon az előítéletesség elfogadása felé.

Forrás: Klubrádió