A Mi Hazánk szerint a mohácsi vész előtti időket idézi a kormány tevékenysége
A Mi Hazánk is reagált a miniszterelnök napirend előtti felszólalására kedden az Országgyűlésben.

Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője azt mondta: azt gondolta, arról beszél majd a miniszterelnök, ami a köztársasági elnök választás kapcsán tett az elmúlt napokban, "de ez szertefoszlott" az első mondatok után - közölte. Azt mondta, nem tudja, a történelemben mikor volt rá példa, de önöknek sikerült elintézniük, hogy a Kossuth Rádióban megszűnt egy időre a déli harangszó.
Szerinte Magyar Péter ne merje szájára venni Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán Szent János nevét. Utóbbi biztos nem mondott volna olyanokat, mint amit a kormányfő, hogy inkább adna örökbe egynemű pároknak gyermekeket. Hunyadi János és Szilágyi Mihály se nyitotta volna ki a kapukat az ellenségnek - tette hozzá és felidézte, hogy a miniszterelnök nem mondta el, az unió milyen feltételekhez köti a források biztosítását. Az önök tevékenysége a mohácsi vész előtti időkre emlékeztet, nem tudják az országot működtetni - mondta.