Rétvári Bence úgy látja, Magyar Péter "mítosztalanodik"
A KDNP részéről Rétvári Bence frakcióvezető reagált a miniszterelnök napirend előtti felszólalására kedden az Országgyűlésben.
A KDNP-s Rétvári Bence szerint indokolt visszaemlékezni azokra, akik kiálltak Magyarország függetlenségéért, sokan az életüket adták a keresztény Magyarország megőrzéséért. Mi ezt úgy hívjuk, hogy szuverenitás, ez a legnagyobb kincs, amit őrizniük kell a magyaroknak. Furcsának tartotta, hogy a közmédia egyik első lépése a déli harangszó eltörlése volt, amit a tömeges tiltakozásra visszaállítottak.
Kitért arra, hogy a Fidesz és a KDNP távolmaradása az ülés elején nem Forsthoffer Ágnes személyének szólt, ő azon tiszás politikusok közé tartozik, akik megpróbálnak normális hangnemet teremteni az Országgyűlésben. A távolmaradás annak az eljárásnak szólt, amivel Európában példátlanul, erőszakkal eltávolították a köztársasági elnököt. Ahogy jelezték, abban, ami ezután következik sem a Fidesz, sem a KDNP nem vesz részt, beleértve a jelölési folyamatot, a szavazást, vagy bármit, ami legitimálná a történteket.
Szóvá tette, hogy Magyar Péter nem beszélt arról, ami az elmúlt napokban történt az államfőjelölés kapcsán. Utalva arra, hogy Polgár Judit visszautasította a felkérést, úgy értékelt: "mítosztalanodik" valamelyest a miniszterelnök személye. Ezt a saját politikai kudarca, annak az eredménye, amikor valaki indulatból hoz döntéseket, nem tud uralkodni magán, valódi konzultációt folytatni, csak az algoritmus vezeti a gondolkodását. A mindent uralni akaró önkényes gondolkodás fiaskójába futott be a Tisza Párt - összegzett.
Szerinte Polgár Judit úgy tud 15 millió magyar Polgár Juditja maradni, hogy visszautasítja a felkérést. Ha elfogadja, onnantól kezdve megosztóvá válik, mert a legmegosztóbb politikus Magyar Péter.
Arra is kíváncsi volt, ha annyira fontos a nemzeti egység, miért tiltotta le a kormányfő a megjelenéstől azokat a kormánytagokat, tiszás politikusokat, akiket meghívtak Tusnádfürdőre?