A miniszter úgy látja, turisztikai konjunktúra van Magyarországon

HírKlikk 2024. szeptember 17. 13:30 2024. szept. 17. 13:30

Turisztikai konjunktúra van Magyarországon, soha nem nyaraltak annyian belföldön és soha nem látogatott annyi külföldi turista Magyarországra, mint idén – mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Nagy Márton közölte, június-augusztusban országszerte minden korábbinál több, csaknem 7 millió turista érkezett magyarországi szálláshelyekre, ez 9 százalékos növekedés a tavalyi kiemelkedő eredményhez képest. A vendégéjszakák száma 3 százalékos bővüléssel, csaknem 18 millióra emelkedett.

A nemzetgazdasági miniszter Magyarország és azon belül Budapest kapujának nevezte a repülőteret, amelynek utasforgalma augusztusig elérte a 11,5 milliót, év végére pedig úgy tűnik, hogy elérheti a 17,5 milliót, így több mint 1 millióval haladhatja meg a csúcsnak számító 2019-est.

A repülőtér jó teljesítményét a cargo-forgalom is bizonyítja, amely részben a magyarországi e-kereskedelem hatására év végére el fogja érni a 270 millió tonnát – mondta a miniszter.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom