A NAGY STRATÉGIA

Honnan tudható mindez?

Mindezt egy forró nyári délelőttön, 2024 július huszonhetedikén tudhatta meg Magyarország népe, vagy legalábbis azon része, amely figyelemmel kísérte a már csaknem két évtizedes tusványosi világkép-hirdetés legújabb fejezetét. Orbán Viktor különleges érzékenységgel viseltetik e maga-teremtette fórumhoz, hiszen itt szokta megosztani legmegbízhatóbb híveivel Világról vallott elképzeléseinek legátfogóbb tételeit. Itt tudhattuk meg egy évtizeddel ezelőtt az illiberalizmus eljövetelének szükségességét, majd itt hangsúlyozta először, hogy a V4-eké a jövő. (Igaz, ez utóbbinak a temetési beszéde is éppen itt hangozott el - éppen most. Szegény lengyelek, innét kellett értesülniük arról, hogy már megint rossz lóra tettek, és ne csodálkozzanak, ha majd megint jól felosztják őket…) Orbán Viktor imád távlatokban gondolkodni, ő egyszerre képes átlátni a Múltat, és visszamenőleg, félezer év tükrében értelmezni mai gondjainkat.  De ő az, aki a Jövőt is látja, mert a szeme előtt már átrendeződött a Világ és pontosan bemérte a leendő ázsiai térfoglalás véglegességének a következményeit is. Beleértve a lehetséges amerikai válaszokat épp úgy, mint szerencsétlen, jobb sorsra érdemes kontinensünk jelenkori vergődésének kilátástalan perspektíváit. Igazán nagy adomány e maroknyi, alig tizenvalahány milliós népességet magának tudó magyarságnak, hogy e történelmi, sorsfordító időkben akadt egy ember, egy olyan vezető, aki a rémes és veszélyekkel teli korszakban is világosan látja eligazodásunk kivezető útvonalát a kacskaringós Jövőben.

Múlt és Jövő határán téblábolva

Ennyi meghatottság nyomán az ember szinte szégyenkezve jelentkezne a közönség legutolsó soraiból, hogy halkan megkérdezze: jó-jó, értjük a Múltat, megismertük a Jövőt, de… mi a helyzet a Jelennel? Merthogy Orbán Viktor nagyívű, 75 perces eszmefuttatásából a lehető legkevésbé sem lehet kihámozni azt a Jelent, amelynek foglyaiként mi, irányt vesztett, szuverenitás-érzéketlen, Nyugat-majmoló és a legelemibb konnektivitásra sem képes tévelygők tántorgunk. Mi, a földhözragadt Jelen rabjai például elámulunk azon az odavetett csodaajánlaton, miszerint a leendő történelmi kihívásnak megfelelendő, a magyarságnak sürgősen, már a közeljövőben radikális demográfiai fordulatot kellene végrehajtania. Hogyan??? Nem azt halljuk már másfél évtizede, hogy ez a kormány világviszonylatban is sikeresen családbarát, amely erején felül megfeszülve, töretlenül javítja a magyar családok helyzetét? Ezzel szemben mi még alig emésztettük meg azt a minapi statisztikai jelentést, miszerint júniusban minden idők legkevesebb újszülöttje látott világot hazánkban. Az idei hónapok adatai azt mutatják, hogy ez a tendencia meglehetősen tartósnak mutatkozik. 

Olcsó és kellemetlenül hatásvadász reakció lenne, ha a minapi tusványosi beszéd valamennyi, tényszerűen megragadható állítását megpróbálnánk szembesíteni az egyébiránt közismertnek tekinthető tények, számok világával. Hiszen végül is igehirdetés volt Tusványoson, és nem a kormányzati munkát értékelő beszámoló. S talán még ezt sem illene szóvá tenni, ha egyébként máskor/máshol hallhatnánk érdemi kormányzati teljesítmény-értékeléseket. Nem szoktunk ilyeneket hallani. Máskor sem. A Várkert-bazárban sem, és a napirend előtti kormányfői szózuhatagok alkalmával sem. Sehol sem. Csak egyoldalú dicsekvéseket, az önkényesen kiválasztott bázis-számokhoz képesti győzelmi jelentésekről értesülhetünk minden más alkalommal is. Egyszóval: minden egyes megszólalásakor kizárólag a saját közönség számára legyártott önünneplésről folyik a szóáradat, amely mindig azon rögeszmében fogant, hogy a FIDESZ hatalma öröktől való és örökkön tart, mert ez lenne a világ eleve elrendelt sora.

Mire való ez az egész bűvészkedés? 

S talán éppen ez lehet a végtelenül fellengzős, a realitásokon nagyvonalúan átsikló, a valós viszonyokat vágyálmokkal helyettesítő kormányfői viszonyulás magyarázata. Ha meg vagyok győződve arról, hogy hatalmon maradásom magától értetődő, természetes folyománya a Világ Rendjének, mert én eleve arra a küldetésre teremtődtem, hogy Én és csakis Én lehetek az, akit a hatalmi pozíció megillet. S ekkor még a minapi tusványosi Jövőhirdetés is megfejthető talány. 

Azt is tudatta velünk hazánk kormányfője, hogy ő – mindenki másokhoz képest – előre lát, és azt is tudja évekre előre, hogy majd mi történik. Amikor ezt mondta, nem nevette el magát, hanem szemmel láthatóan komolyan beszélt, azaz hitte is talán a mondatait. S ha ez így van – legalábbis az ő fejében –, akkor már az is érthető, hogy miért nem izgatja magát mindazon napi, mondhatnánk kormányzati gondok miatt, amikről azt hihetnénk, hogy azokkal törődni elsősorban az ő munkaköri kötelessége lenne. Miért nem fér bele egy ilyen beszédbe például az, hogy a magyar gazdaság szemmel láthatóan kedvezőtlen, zsákutcás pályán mozog, hogy eladósodásunk megállíthatatlanul növekszik. De annak belátása sem, hogy a féktelen pazarlás mellett az alapvető alrendszerekben sokasodnak a kiáltó hiányok, s hogy a kormányfői vízióban elmesélt vállalkozói piramis legfeljebb a mesékben létező képlet. És az sem, hogy a lakosság nagyobbik részét a megelőző évek inflációja lényegében kivéreztette, hogy a hiányzó brüsszeli források elmaradásának nem csupán az ottaniak gonoszsága lehet az egyetlen magyarázata. Nem is kell felmondanunk azt a leckét, amit ebben az országban lassan már a lakosság többsége nemcsak ismer, de tudja is, hogy mindezen gondok nagyon is összefüggnek a kormányzati irányvesztés és ellenőrizhetetlenség elemi tényeivel.

Ehelyett viszont…

Mindezek a földönfutó, napi gondokkal megvert és éppen ezért, a komoly távlatok iránt eleve érzéketlen milliók problémái. Aki viszont úgy hiszi magáról, hogy neki a Világ Egésze a tényleges cselekvési terepe, az nem engedheti meg magának a földhöz ragadtak csip-csup ügyeivel foglalatoskodni. Neki a Jövő titkait kell fürkésznie. Neki azzal kell ébrednie és esténként elaludnia, hogy tíz/húsz év múlva mit tesz majd Amerika, Kína, az Arab Világ…India? És ebben a hallatlanul bizonytalan puzzle-játékban hová kellene illeszkednie Európának? És tessék! Még a sok-sok európai okostojás sem fogja fel, hogy rossz úton vannak, állandóan a háborús gyújtogatáson jár az eszük, pedig már százszor figyelmeztettem ezt a bagázst. De nem… ezekkel nem lehet értelmesen beszélni. Vakok ezek, nem értik meg, hogy én vagyok a legrégebben hivatalban lévő kormányfő (sőt… mintegy mellékesen jelzem nekik: ellenzékben is én voltam a legtovább…) Föderalista, nemzetellenes, gender-Európát akarnak, az egyének korlátlan szabadságával… Még szerencse, hogy itt van ez a Tusványos, itt jól beolvashatok nekik. És Ti, kedves egybegyűlt híveim, Ti jól tudjátok, hogy Ti is azért vagytok itt, hogy engem igazoljatok. Különben ide sem hívtalak volna benneteket.

De hogy utólag ne mondhassátok majd, hogy nem kaptatok elég és kézzelfogható útmutatást, elmesélem nektek a Nagy Stratégiát! Megosztom veletek azt, amit csak én tudhatok: a JÖVŐ egy apróbb szeletkéjét. Ha másért nem, akkor azért, hogy legyen miért idejöjjetek jövőre is. Jövőre talán még több titokról tudhatjátok meg, mit is tartogatok nektek. Igaz, ez a Nagy Stratégia most még csupa olyan követelésből áll, amelyet már tavaly szeptember óta megállás nélkül mondogatok nektek, de most már összefoglalható valamiféle történelmi jelentőségű igénnyé is.

x x x x x x x

Rutinos politikust nehéz lenne meggyőzni arról, hogy az életnek akadnak olyan területei, amelyek kívül eshetnek az ő mindenható akaratán, és az élet nem minden metszetben alakítható a pillanatnyi igényei szerint. Nevezhetjük ezt a hatalom-teremtette elfogultságnak is. Ismert a vicc a kalapácsos emberről, aki mindenütt kizárólag beverni való szögekkel találkozik. A politikus is néha azt hiszi, hogy a történelem szabadon alakítható az elgondolásai szerint – visszafelé is, meg előre is. Különleges helyzetekben pedig akár össze is keveri magával, és azt hiszi, hogy ő maga a történelem.